Több millióért árulják a TikTok-os telefonokat a tiltás óta az amerikaiak

tiktok-telefon-1383931877
Olvasási idő kb. 3 perc

Mióta egy rövid időre betiltották az Egyesült Államokban a népszerű közösségi platformot, az eBayen egyre másra jelennek meg olyan, méregdrágán kínált telefonok, amelyeknek egyetlen különleges tulajdonsága az, hogy fenn van rajtuk a TikTok.

Több ezer, olykor több mint tízezer dollárért kínálnak egyes telefonokat az eBayen. A furcsa jelenség magyarázata a TikTok betiltásával kapcsolatos. Noha a közösségi platform egy rövid kiesés után egy ideje már ismét elérhető az Egyesült Államokban, továbbra sem teljesen tiszta, hogy mi lesz az alkalmazás sorsa. 

Ezért keresik a tiktokos telefonokat

Az USA legfelsőbb bíróságának határozata szerint a TikTok csak akkor működhet tovább Amerikában, ha a kínai tulajdonos, a ByteDance eladja amerikai üzletágát egy amerikai cégnek. Mivel ez nem történt meg, a közösségi platform el is sötétült január 20-án, ám Donald Trump frissen beiktatott elnök 75 nap haladékot adott a cégnek, így a szolgáltatás ismét elérhetővé vált. A Google és az Apple alkalmazás-áruházába azonban nem tért vissza, továbbra sem lehet onnan letölteni.

Így fájhat azoknak a feje, akik új telefont vásárolnak, vagy hirtelen fölindulásból letörölték az appot.

Nem tudni, valóban megveszik-e ennyiért a tiktokos telefonokat
Nem tudni, valóban megveszik-e ennyiért a tiktokos telefonokatFreshSplash / Getty Images Hungary

Ez az oka annak, hogy az utóbbi napokban rendkívül sok olyan telefont kezdtek el árulni az eBayen, amelynek egyetlen különlegessége, hogy telepítve van rá a TikTok. A Wired beszámolója szerint mintegy 9000 ilyen készüléket kínálnak eladásra, roppant borsos áron. Találni közöttük olyan, amelyért „aránylag” kevés pénzt, 2000-5000 dollárt kérnek (780 ezer-2 millió forint).

Akad azonban olyan is, amelyet 50 ezer dollárért, vagyis mintegy 19 és fél millió forintért hirdetnek.

Az persze erősen kérdéses, hogy valóban cserélnek-e gazdát ilyen összegekért telefonok. Az eBayen ugyanis csak az látszik egy terméknél, hogy mennyiért kínálják, az nem, hogy ténylegesen mennyiért vették meg. Sőt, bevett módszer az is, hogy valaki saját maga vásárolja meg a saját maga kínálta árut, ezzel próbálva hitelesebbé tenni hasonló árú termékeit.

Ha van otthon ilyen aprópénzed, tízezreket adhatnak érte a gyűjtőkHa van otthon ilyen aprópénzed, tízezreket adhatnak érte a gyűjtők

Érdemes belenézned a pénztárcádba, az elképesztően nagy értékű magyar pénz pár darabja még forgalomban van.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában

A szakembereket is meglepte, hogy ilyen nagy területet érint a veszélyes mérgezés.

március 18., 09:36

  • világom
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire

Elpusztította egy katasztrófa az olasz szellemvárost, mégis laknak benne még ma is. Tudd meg, hogyan lehetséges ez!

március 17., 16:00

  • világom
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben

Több száz dinoszauruszt rejt a föld Hunyad megyében, ráadásul több, eddig még soha fel nem fedezett fajt is találtak.

március 18., 05:46

  • világom
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években

Ma más látvány fogad, mint amit 1926-ban láttál volna egy konditeremben. Ezt is most meg is mutatjuk.

március 18., 07:00

  • világom
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön

Hiába térhetnek ma éjjel vissza a Földre, közel sem értek még véget a két asztronauta megpróbáltatásai.

március 18., 07:26

  • világom
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol

Súlyos dologgal vádolja elődjét Donald Trump, azt állítja, nem Joe Biden írt alá több fontos elnöki döntést.

március 18., 08:35

  • világom
Tengerbe omlott a várkastély: döbbenetes látványt nyújt a szikla szélén az épület
Tengerbe omlott a várkastély: döbbenetes látványt nyújt a szikla szélén az épület

Éppen előnye vált hátrányává a tengerre néző, csodás panorámájú ír várkastélynak.

tegnap, 18:30

  • világom
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül

Több mint tízmillió ember maradt áramszolgáltatás nélkül, és az egész ország sötétségbe borult – immár negyedszerre.

március 17., 13:40

  • világom
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől

Ajándékba adták, most visszakövetelnék Amerika legfontosabb jelképét.

március 17., 12:10

  • világom
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot

Térképen is látható, hol lép életbe a zárlat a fertőzés miatt.

március 17., 12:40

  • világom
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete

Sokakat régóta izgat, milyen lehet a világ egyik legérdekesebb formájú épületének a belső elrendezése. Most végre te is beleláthatsz.

március 15., 09:06

  • világom
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban

A recski munkatáborból egyedül Michnay Gyulának sikerült Nyugatra szöknie: négykézláb tapogatózva kerülgette a taposóaknákat.

március 15., 08:50

  • világom
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták

Megható felvételek láttak napvilágot, amikor a két űrben rekedt asztronauta megölelte váltótársaikat a súlytalanságban.

március 17., 09:35

  • világom
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg

Az állandó orvosi felügyelet és betegsége dacára Ferenc pápa nem mondta le a találkozót Károly királlyal és Kamillával.

március 18., 10:36

  • világom
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester

Egy falu polgármestere megtiltotta, hogy bárki beteg legyen. Súlyos oka volt rá.

március 15., 13:36

  • világom
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók

Vulkanológus professzorral jártunk utána, mi zajlik jelenleg a föld alatt valójában.

március 17., 08:50

  • világom
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket

Bár nálunk szokatlan, ebben az országban bizonyos ételekhez adva nagyon is kedvelt e bogarak nedűje.

március 18., 14:00

  • világom
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva

Egy kutató e-mailben kért segítséget, miután kollégája állítólag bántalmazta és rettegésben tartja a többieket: a fenyegetés elől nem menekülhetnek.

március 18., 11:40

  • világom
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak

Miközben Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat jelentett be Európával szemben, a háttérben kért is valamit több uniós országtól.

március 17., 11:10

  • világom
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban

A telefonhívások elemzése után kiderült, hogy Gene Hackman felesége nem abban az időpontban halt meg, amit eddig feltételeztek.

március 18., 12:40

  • világom
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka

Ismert a technológia, elképzelni mégis nehéz a velencei építészetet. Ez a kép most segít: így néz ki a víz alatt a város.

március 15., 16:45

  • világom
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne

Az utcán is szinte enni lehetne a földről, annyira tiszta.

március 16., 08:50

  • világom
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó

A sós víz és a különleges éghajlat együtt teszi, hogy ez a tó ilyen egyedülállóan néz ki.

március 17., 06:30

  • világom
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot

Többfogásos menüvel kínálták a rabokat a világ leghírhedtebb börtönében.

március 16., 13:36

  • világom
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne

Ma már életveszélyes volna ezekkel a jelzésekkel tájékozódnia a repülőknek.

március 16., 19:30

  • világom
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny

A Loch Ness-i szörnyet sokan szeretnék látni, kutatók most megmondták, mikor érdemes próbálkozni.

március 15., 14:00

  • világom
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban

Rettenetes körülmények között keresték az értékes fémet a gyors meggazdagodásról álmodó aranyásók.

március 17., 07:00

  • világom
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát

A vikingek és a feltehetően magyar származású férfi már Kolumbusz előtt 500 évvel partra léphetett az amerikai kontinensen.

március 16., 19:00

  • világom
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most

Ferenc pápa vasárnap más papokkal misézett, a fotó utána készült róla a kórházi kápolnában.

március 17., 08:36

  • világom
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik

Hihetetlen, hogy mivé lett az országút e szakasza.

március 15., 18:30

Érdekességek