A régóta ismert szólásszerű átkozódás eredete két hiedelemre vezethető vissza: egyrészt a hollók sok helyütt dögevő életmódot folytatnak – de ugyanúgy táplálkoznak növényekkel, rovarokkal, kisebb emlősökkel és madarakkal is –, ezért őseink körében elterjedt az elképzelés, miszerint a temetetlenül hagyott, különösen az akasztófán oszladozó holttestek szemét előszeretettel szedik ki, majd elrepülnek a finom csemegével.
Másrészt – írja O. Nagy Gábor nyelvész – a régi vallásos felfogás szerint csak azok juthattak Isten országába, akiknek maradványait megfelelően, egyházi szertartás szerint elföldelték, a bűnös lelkekre, akiket nem illetett meg a végtisztesség, örök kárhozat várt a másvilágon. Vagyis amikor azt kívánjuk embertársunknak, bárcsak a holló vájná ki a szemét, arra utalunk, hogy szeretnénk akasztófán látni az illetőt, vagy legalábbis megtagadni tőle a tisztességes temetést, és a halála után is tartó kínokban részesíteni őt.
A szólás természetesen idővel – ahogy ezek a hiedelmek elhalványultak – megszelídült, komoly átkozódás helyett pusztán nyelvi tréfává vált: manapság szerencsére nincsenek már akasztófán száradó hullák, és attól sem kell tartanunk, hogy szerencsétlenségünkre egy holló vacsorájaként végzi a látásunkért felelős szervünk.
Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
