Szabó Ilonka opera-énekesnő

Ilonka, aki Szabó Pál és Domonkos Anna leányaként született Budapesten 1911-ben, már kisgyermek korától zongorázott, és fiatal kora ellenére nem sokkal később a budavári Mátyás-templom kórusának előbb tagja, majd szólistája lett. Egy rádióközvetítésnek volt köszönhető, hogy felfigyeltek tehetségére. Miután elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, számos koncerten énekelt áriákat telt ház előtt. Ebben az időben lett tagja a Pallós Tivadar zeneszerző által 1932-ben alapított Pallos Ladies nevű énekegyüttesnek, amely nagy sikereket aratott koncertturnéi során Európa-szerte. Az örök szerelem azonban a klasszikus zene maradt számára. Így az Operaház színpadán Rossini A sevillai borbély című operájában Rosinaként debütált 1934. május 24-én, partnere Rösler Endre és Svéd Sándor voltak.

Az első két ösztöndíjas év után 1936-ban az Operaház magánénekese lett. Szopránok között is különlegesen finom hangjának és kortalan, klasszikus szépségének, színészi képességeinek köszönhetően számtalan szoprán főszerepet játszhatott el fiatal kora ellenére, és mindegyik alakításában nagy sikert aratott. Emellett rendkívül művelt, olvasott volt, szenvedélyesen foglalkozott zenetörténeti elődeivel. Életrajzi rádióműsorok készítésében is részt vett, így volt egyik alkotója a 19. századi spanyol kontraalt-szoprán opera-énekesnőről, Maria Malibranról szóló műsornak is.

Briliáns hangja mellett színészi játékának köszönhetően a filmvilág is megtalálta. 1943-ban kezdték forgatni a Déryné életéről szóló filmet, a színésznő születésének százötvenedik évfordulójára, Futótűz címmel. A főszereplő meglepetésre nem az akkori filmcsillagok közül került ki, hanem a mozivásznon még sosem látott opera-énekesnő lett az. Valószínűsíthető, hogy Farkas Zoltán, a film rendezője nem keresett sokáig alkalmas főszereplőt Déryné alakrája, hanem az volt az eredeti elképzelése is, hogy Szabó Ilonka játszhassa el Dérynét. A film elkészítésekor senki nem gondolhatta, hogy ez lesz az Ilonkáról megmaradt egyetlen képi emlék. Az elkészült alkotást 1943 késő őszén már játszották a kolozsvári mozik, a hivatalos premiert 1944. március 30-án tartották Budapesten, az országot ekkorra már megszállt német csapatok árnyékában.

Kiretusált színésztárs

A Futótűz című film utóélete hű tükörképe a viharos 20. századi magyar történelemnek. Farkas Zol­tán filmrendező 1947-ben rövid játékfilmet vágott össze az eredeti alkotásból Déryné naplója címmel. Bartha Ákos figurája azonban nem jelenhetett meg, mert az őt alakító Szilassy Lászlót, aki a kor egyik sármos férfi színésze volt, kivágták a filmből, így egy féloldalas, torz alkotás került a mozikba. Szilassy meghurcolása is jó példa a kor viszonyaira. Kutatások szerint egy félreértés folytán összetévesztették egy ugyanolyan nevű nyilas tiszttel. A színész Szilassyt a névazonosság miatt így a háború után Magyarországon nyilasnak kiáltották ki, filmjeit betiltották, de népbírósági eljárás végül nem indult ellene. 1945-ben emigrált, 1946-tól Brazíliában, majd Argentínában élt, 1951-től az Argentínai Magyar Színjátszó Társaság tagja volt. 1960-ban visszaköltözött Brazíliába. Soha nem tért haza, 1972-ben halt meg São Paulóban. Szakmai rehabilitációja egészen a rendszerváltásig nem történt meg, de még utána is előfordult, hogy személyével kapcsolatban felületes információk, valótlanságok jelentek meg.

Boldogság háború idején

Ilonka 1936 júniusában hozzáment Beöthy László tüzér főhadnagyhoz, akitől a fennmaradt dokumentumok szerint 1940-ben elvált. Még ez év végén ismét férjhez ment, dr. Hives Henrik miniszterelnökségi segédtitkárhoz. 1944-ben Ilonka gyermeket várt férjétől, Budapest ostroma idején a hetedik hónapban volt. Férje minden valószínűség szerint már a nyilas-hatalomátvétel után csatlakozott a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságához. E titkos szervezet alapvetően politikai csoport volt, amely a német megszállás ellen és a politikai hatalom megszerzéséért alakult. A szervezetben voltak kifejezetten szovjet-, illetve angolbarát csoportosulások is. A szervezkedés egyébként civil és katonai vonalon működött, a felkelés katonai előkészítésére megalakult a katonai vezérkar, amelynek parancsnoka Kiss János altábornagy volt, vezérkari főnöke pedig Nagy Jenő ezredes. Miután egy árulás után 1944. november 29-én Nagyot és társait a nyilasok letartóztatták, a katonai szárnyat felgöngyölítették, és a katonatiszteket kivégezték.

Hives már korábban kapcsolatban állhatott az angol hírszerzéssel, és Csejdy András segédtitkárral együtt a Miniszterelnökség tevékenységéről iratokat juttathattak nekik. A britek tudhattak a hadiipari gyárak működéséről is, ebben mások mellett Stein Andor, a Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt., és Egry Ehrmann Kornél, a Magyar Ruggyanta-árugyár Rt. vezetője segíthette őket információkkal. E gyárak vezetőinek tevékenysége kiváltképp a Magyarország elleni légi háború alatt vált fontosabbá.

Tragikus szülés az ostrom idején

Amilyen rivaldafényben telt rövid élete, olyan zavaros, egymásnak ellentmondó történetek keringenek Szabó Ilonka haláláról. Az egyik teória szerint férje a nyilas-hatalomátvétel után kénytelen volt bujkálni, és a Nemzeti Számonkérőszék detektívjei a lakásában tartózkodó Ilonkát súlyosan bántalmazták, amibe koraszülését követően belehalt. Más források szerint vállalva a kockázatot, Ilonka is részt vett az ellenállás munkájában, és iratkézbesítés közben elfogták, majd megkínozták. Megint más visszaemlékezés szerint vízivárosi, Donáti utcai lakásuk óvóhelyén tartózkodott, ahol egy közeli belövés utáni ijedségben korábban megindult a szülése, és az ellátatlanság okozta a halálát nem sokkal később. Felmerült az is, hogy elkapta a rettegett betegséget, a kiütéses tífuszt, és – mivel betegen nem mehetett le az óvóhelyre – egyedül szülte meg gyermekét, és azután halt meg.

Ami biztos, hogy 1945 áprilisában kiállított halotti anyakönyve szerint 1945. január 29-én délután hunyt el, gyermekágyi lázban, mindössze 34 éves korában. Fontos hozzátenni, hogy Budapest ostroma idején a polgári áldozatok jelentős része a rossz táplálkozás és a higiénia teljes hiánya miatt halt meg, nem fegyverektől.

A túlélők terhe

Kisfia, a koraszülött László édesapjával együtt túlélte Budapest ostromát. A Népszava 1945. április 19-i számában a következő tragikus és a korszakhoz méltón abszurd apróhirdetés jelent meg: „Szabó Ilonka árvája részére anyatejet kérünk bármily feltételek mellett. II. ker., Donáti utca 49.” A háború befejezése után özvegy férje Nagy Ferenc miniszterelnök titkára lett. 1947 májusában a miniszterelnök három hétre szabad­ságra utazott Svájcba. Szolgálati kocsijával indult útnak, sofőrjén kívül vele tartott felesége, lá­nya, és titkárságának vezetője, Hives Hen­rik is. A folytatást ismerjük, Nagy Ferencet ekkor kényszerítették lemondásra Rákosiék, és a történtek hatására Hives sem tért haza. Kisfia hosszú éveken át nem láthatta édesapját, majd a Vöröskereszt segítségével 1956 októberében tudott csak elutazni hozzá az Egyesült Államokba.

Édesanyja sírja ma a Farkasréti temetőben található. Évtizedeken át őt és állampolgárságától megfosztott férjét is feledésre ítélték. A rendszerváltásig kellett várni arra, hogy emléktáblát kapjon, de élete, története még ma sem eléggé ismert a mai generációk számára.