püthagorasz szekta

A számok előtt hódoltak Püthagorasz hívei

„A számok atyjaként” is emlegetett Püthagorasz (a matematikában elterjedt Pitagorasz átírás nem helyes) Kr. e. 570 körül látta meg a napvilágot a kis-ázsiai Számosz szigetén, azonban nem sokáig maradt szülőhelyén, tudásvágya már ifjúkorában arra sarkallta, hogy beutazza a világot: járt Leszbosz szigetén és Egyiptomban, ahol beavatta magát a helyi vallás, kultúra és nyelv titkaiba, végül a dél-itáliai Krotón városában telepedett le. Itt hozta létre saját filozófiai akadémiáját, egyben vallási közösségét, a püthagoreus iskolát, melynek működése leginkább a mai szektákra hajaz.

Az ókori Görögországban a politikai légkör kedvezett a különböző szektaszerű csoportok, filozófiai közösségek létrejöttének, a püthagoreus iskola azonban egészen különleges, mondhatni arisztokratikus szervezetnek számított: a tagokat gondos szelektálás révén választották ki – nem volt elég kitölteni egy személyiségtesztet a metróaluljáróban –, majd beavatási szertartások, hosszú szellemi és testi megtisztulási folyamat és titoktartási kötelezettség várt arra, aki a zárt közösség része akart lenni.

Püthagorasz világnézetének középpontjában – elsődleges foglalkozásához híven – a szám állt, a tudós-szektavezér tanítása szerint az egész mindenséget számok alkotják, és ezek rendezik a létezőket harmóniába, szimmetriába. Nem csak a testek, a társadalmi jelenségek is számokból épülnek fel, és az emberi megismerés is számokon keresztül lehetséges; a közösség tagjai tehát az isteni eredetűnek hitt számokhoz imádkoztak, közülük is a legszentebbnek gondolt 10-es szám előtt hódoltak a legnagyobb elánnal. Annyira hittek a számok mindenhatóságában, hogy akárhányszor sikerült megoldani egy matematikai problémát, hálából ökröt áldoztak az isteneknek.

Már életében bizarr legendák keringtek róla

Ha mindez nem lenne elég bizarr, Püthagorasz saját magának is természetfeletti eredetet tulajdonított, tanítványai (vagyis inkább hívei) szentül meg voltak győződve róla, hogy félistennel van dolguk, azt rebesgették, Hermész vagy Apollón fia lehet. A hívek által terjesztett történetek rendkívüli képességekkel, mondhatni szupererővel ruházták fel vezérüket, aki állítólag képes volt bármilyen betegséget, ragályt meggyógyítani, előre megérezni a földrengéseket, akaratával megállította a szelet és az esőt, lecsendesítette az óceánt, hangjával megnyugtatta az állatokat, sőt, telekinetikus úton ábrákat rajzolt a Hold felszínébe.

Az egyik legbizarrabb hiedelem szerint Püthagorasz combja színaranyból volt, és a napfényben messzire látszott ragyogása; egyszer, amikor egy pap kételkedett a csodás testrész létezésében, a Mester felhajtotta a köpenyét, és közelről megmutatta neki a nemesfém combot. A bölcs, idős papot annyira lenyűgözte a hihetetlen látvány, hogy elismerése jeléül egy arany nyílvesszőt ajándékozott a tudósnak, melynek segítségével amaz képessé vált átrepülni a hegyek felett. A hasonló történetek bizonyítják, hogy Püthagorasz követői kérdés nélkül elhittek mindent, amit mesterük mondott, szavai ugyanis minden kételyt felülírtak és önmagában bizonyító erejűnek számítottak.

Szexmentes élet, némaság és titoktartás

A Püthagorasz-hívők élete azonban nem csak játék és mese volt, a szektatagoknak gyakran súlyos önsanyargatást kellett vállalniuk: az új hívek belépés után öt évig tartó némaságot fogadtak, és a közösség tagjai kötelesek voltak szexuális téren visszafogni magukat, a férfi testnedvek ugyanis vezérük szerint a lélek részei, ezért pazarlásuk bűnnek számít. Természetesen nem mindenki volt képes a teljesen szexmentes életre, abban az esetben, ha egy hívő mégis szeretkezni kívánna, Püthagorasz azt javasolta, inkább télen, mintsem nyáron tegye.

A közösséget több, a beavatás szintje szerinti körre osztották, a külsőbb tanítványok, vagyis az akuszmatikusok nem részesülhettek minden tudásban, a komolyabb titkokat csupán a belső körbe tartozó mathématikusok ismerhették meg, és a Mesterrel is csak ők érintkezhettek személyesen: Püthagorasz azonban még előttük sem tárulkozott fel teljes valójában, az elbeszélések szerint egy függöny mögül beszélt híveivel.

Ugyan a közösség legaktívabb időszakában 218 férfi hívőre mindössze 17 női szektatag jutott, a püthagoreusok a nőket – az ókori Hellászban hallatlan módon – egyenrangúként kezelték férfi társaikkal, ugyanazok a jogok és kötelességek illették meg őket. A legenda szerint a közösség egyik várandós hölgytagja annyira félt tőle, hogy a szülőszobában, vajúdás közben véletlenül elárulja a püthagoreusok valamelyik titkát, inkább kivágta a saját nyelvét, mintsem megkockáztassa titoktartási esküjének óvatlan megszegését.

A lélekvándorlás miatt tiltotta híveinek a húsevést

A számok mindenhatósága mellett Püthagorasz tanításának másik sarokköve a lélekvándorlásba vetett hit volt: a matematikus szentül állította, hogy minden lélek számtalan testben – legyen az ember vagy állat – manifesztálódik az idők során, sőt, emberfeletti bölcsességével képes volt felismerni a lelkeket különböző formájukban. Az egyik legenda szerint közbeavatkozott, amikor egy gazda a kutyáját verte, ugyanis az állat ugatásából felismerte, egyik elhunyt barátja lelke lakozik a szerencsétlen négylábúban. Saját magáról azt állította, egykoron együtt harcolt Akhilleusszal Trója ostrománál, volt szegény búvárhalász és előkelő kurtizán is, akinek szolgáltatásait a világ leggazdagabb férfijai vették igénybe, és többször járt az Alvilágban, ahol még Homérosszal is személyesen diskurált.

Püthagorasz – valószínűleg a lélekvándorlásba vetett hite miatt – etikai alapon megtiltotta híveinek a húsevést, azonban a szexmegvonáshoz hasonlóan ezen a téren is léteztek kiskapuk: ha valaki már nagyon nem bírta a növényi étrendet, kakast, kecskegidát és malacot fogyaszthatott, egyedül a bárányhúsra vonatkozott a teljes tiltás (és, mint fentebb láthattuk, a közösség tagjai olykor áldoztak is állatokat az isteneknek). Ennek dacára a hívek húsmentes életmódja annyira ismertté vált, hogy egészen a 19. századig sokan püthagoreus diétának nevezték a vegetáriánus étrendet.

A legnagyobb ellenségnek a lóbab számított

A közösség tagjainak emellett számos – gyakran igen bizarr – szabályt kellett betartaniuk: kötelező volt például először a jobb cipőt felvenni, az asztalról leesett falatokat öt másodperc padlón töltött idő után tilos volt megenni, és ugyan, mint fentebb vázoltuk, a püthagoreusok növényi étrenden éltek, a lóbab fogyasztását szigorúan kerülniük kellett.

Püthagorasz babfóbiájára már ókorban több magyarázat is született: egyesek szerint vallási okokból (mert Hádész kapujára hasonlít), mások szerint illemből (ugyanis a női hüvelyre is hajaz valamelyest) volt tiltott a lóbabevés, de az is lehetséges, hogy a közösség arisztokratikus szemléletmódját tükrözte, az ókori görögöknél ugyanis a bab a nincstelenek, a szegényebb osztályokhoz tartozók eleségének számított. Persze előfordulhat, hogy a tudós-szektavezér pusztán allergiás vagy metabolikusan érzékeny volt erre a növényre, de akár a bab szélkeltő hatása is állhatott a tiltás mögött.

A legendák szerint Püthagorasz annyira szigorúan vette saját mindenhatóságát és tanainak sérthetetlenségét, hogy amikor az egyik tanítványa cáfolni próbálta néhány matematikai tézisét, megölte őt – az esetre épp egy közös hajózás során került sor, ahol a sértett Mester az övével ellenkező számítások prezentálása után a tengerbe dobta a renitens hívét, a közösség többi tagjának pedig megtiltotta, hogy bárkinek is beszéljenek az incidensről.

Halálra éheztette magát vagy menekülés közben érte a vég?

Nem mindenki nézte természetesen jó szemmel a püthagoreusok különcségeit, a bizarr szektavezér idővel egyre több ellenséget szerzett magának az itáliai városban, akik végül felgyújtották a közösség központját, egy Milón nevű atléta házát, majd elfogták és megölték a Mestert, más változat szerint csupán megfenyegették, hogy távozzon Krotónból. A földönfutóvá lett Püthagorasz Locri városába ment, ott azonban egy küldöttség fogadta, akik közölték vele, nem látják szívesen a településen, így végül a Tarantói-öböl partján elterülő Metapontum városában keresett menedéket, ahol bánatában a Múzsák Templomában halálra éheztette magát.

Egy másik történet úgy tartja, Püthagoraszt menekülés közben, saját téveszméi miatt érte a halál: üldözői elől szaladva egy borsóbükkönymező előtt találta magát, azonban, mivel a püthagoreusok hite szerint a bükköny szent növénynek számított, letaposása pedig halálos bűn volt, megtorpant, így gyilkosa időt nyert, utolérte őt, és elvágta a torkát. Mindennek dacára a püthagoreus iskola alapítója halálát követően még legalább két évszázadig fennmaradt, és több híres filozófus – például Empedoklész, Anaxagorasz és Démokritosz is – követőjének számított, manapság pedig nem lehet anélkül elvégezni a középiskolát, hogy valaki ne ismerné a híres Pitagorasz-tételt.