Az auschwitzi hét törpe élve került haza a földi pokolból

A Máramaros megyei Rozália falu rabbijának, Ovitz Shimson Eiziknek két feleségétől 1886 és 1921 között összesen tíz gyereke született. Közülük hárman átlagos magasságúak, heten viszont törpenövésűek voltak, és ebben a tekintetben a család máig egyedülállónak számít. A hét kistermetű gyerek, Rozika, Franziska, Avram, Freida, Micki, Elizabeh, és Piroska (művésznevén Perla) kiskoruktól úgy gondolták, nem éppen átlagos testi adottságuk miatt közösen kell boldogulniuk az életben. Megtanultak énekelni és különböző hangszereken játszani, idővel pedig megalakították a Liliput Színtársulatot.

Európa-szerte rajongott értük a közönség

A társulat az 1930-as évek elejétől a ’40-es évek közepéig számos országban megfordult, különösen gyakran léptek fel Magyarország, Csehszlovákia és Románia különböző vidékein, egy ízben még a román király is megtekintette műsorukat, melyben szerepeltek magyarul, románul, jiddisül, németül és oroszul előadott dalok is. Míg a família törpenövésű tagjai a színpadon szórakoztatták a közönséget, átlagos magasságú testvéreik a háttérben segítették a liliputiak munkáját. Az egész család együtt lakott egy nagy, falusi házban, és amikor valamelyikük megházasodott, a férj/feleség szintén beköltözött a közös otthonba.

Miután 1940-ben Észak-Erdély a második bécsi döntéssel visszakerült magyar kézre, a törvények eltiltották a zsidó származású művészeket a szerepléstől, az Ovitz-társulat azonban különleges engedéllyel mentesült a szabályozás alól, és további négy évig turnézhatott. 1944 májusában az akkor tizenhárom főt számláló család tizenkét tagját mégis Auschwitzba deportálták (az egyik átlagos növésű testvér, Arie megszökött, így nem került a táborba, később azonban elfogták és agyonlőtték), ahol az őket szállító vonat többi utasával együtt a biztos halál várt volna rájuk.

A Halál angyal azt hitte, megfejtheti a törpenövés genetikai kódját

A vándorénekes-csoport hét törpenövésű tagjára azonban megérkezésükkor felfigyelt a tábor rettegett orvosa, dr. Josef Mengele, aki elszántan próbálta megfejteni a különböző testi hibával, születési rendellenességgel vagy egyéb, az átlagostól eltérő adottságokkal rendelkező emberek „furcsaságának” a titkát. Különösen kegyetlen kísérleteket végzett például az Auschwitzba került ikerpárokon. A Halál angyalának hívott náci doktor – akit állítólag az éjszaka közepén ébresztettek fel az őrök a törpe család érkezésének hírével – hihetetlenül megörült a rendkívüli családnak, és óriási elánnal vetette rá magát az Ovitz testvérekre, akik így megmenekültek a gázkamrától, és a tábor más lakóihoz képest számos előjogot élvezhettek.

Más raboktól eltérően az Ovitz testvérek haját nem borotválták le, és civil ruhájukat is megtarthatták, latrina helyett pedig korábban halott csecsemők tárolására használt biliket használhattak. Perla szerint a család sohasem vett részt a tábor éjszakai életében, azaz sohasem lépett fel a láger őrei vagy más rabok előtt, egy kivételes esettől eltekintve, amikor a tisá beáv, vagyis az első és második jeruzsálemi templom pusztulásának emléknapja alkalmából rendezett műsorban énekeltek borongós, romantikus német dalokat. Rabtársuk, Fania Fénelon, az auschwitzi női zenekar zongoristája azonban memoárjában máshogy emlékezett: szerinte az Ovitz-társulat Mengele felkérésére többször is kabarészámokkal szórakoztatta a nácikat, melyek az egész táborban szenzációszámba mentek.

Mengele doktor szinte állandóan vért vett tőlük, még akkor is, ha már súlyos rosszullét környékezte őket a vérveszteségtől és az éhezéstől, emellett folyamatosan vizsgálta az intelligenciájukat – emlékezett vissza Perla, aki azt is elmesélte, hogy a náci orvos gyakran bókolt a család hölgytagjainak, megdicsérte öltözetüket, mondhatni rajongott a törpékért. Mengele úgy gondolta, talán megfejtheti a törpenövés genetikai kódját, feljegyzéseiből azonban kiderül, hogy csak a vese- és májproblémákkal kapcsolatban sikerült tényleges eredményeket hozó vizsgálatokat folytatnia. A sikertelenségért Mengele nem állt bosszút alanyain, sőt Avramot és Mickit személyesen mentette meg a gázkamrától.

Mindnyájan túlélték a földi poklot

A család tizenkét tagja végül, csodával határos módon, épségben vészelte át a megpróbáltatásokat: 1945 januárjában a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt Mengele teljes orvosi eszköztárával együtt otthagyta a tábort, az Ovitz família pedig a láger felszabadulását követően hazatérhetett a falujába. A testvérek hét hónapon keresztül utaztak, szinte végig gyalogosan, mire megérkeztek az ismét Romániához csatolt Rozáliába (vagyis Rozavleába), ahol érintetlenül várta őket eldugott vagyonuk. A faluból azonban nem mindenki volt ennyire szerencsés, a táborokba elhurcolt 600 helyi zsidóból mindössze ötvenen tértek haza.

A család 1949-ben kivándorolt Izraelbe, és Haifa városában telepedett le. A következő éveket újfent turnézással, folyamatos fellépésekkel töltötték, mígnem az ’50-es évek közepén visszavonultak az aktív művészi tevékenységtől, és a továbbiakban egy mozi üzemeltetéséből éltek. Átlagostól eltérő fizikumuk dacára szinte mindnyájan szép kort értek meg: a legidősebb testvér, Rozika 1984-ben, 98 éves korában, a legfiatalabb, Perla, 2001-ben, százévesen hunyt el.

Dr. Mengele, a Halál angyala, aki egyetlen kézmozdulatával emberek ezreit küldte a pusztulásba, sohasem felelt a bíróság előtt tetteiért: 1979-ben fürdőzés közben, szélütés következtében érte a halál Brazíliában.