oskar dirlewanger náci gyilkos

A háború után sem hagyta abba a katonáskodást

Az 1895-ben a bajorországi Würzburgban született Dirlewanger már gyerekként is arról ábrándozott, hogy katonaként véres ütközetekben vesz részt és utolsó leheletéig harcol, nem csoda, hogy a gimnázium elvégzése után, 18 évesen önként jelentkezett a német hadseregbe, egy évvel később, az akkor kitört első világháború okán pedig legnagyobb örömére a frontra vezényelték. A fiatalember Belgiumban és Franciaországban harcolt, ahol hatszor megsebesült, odaadó szolgálatát felettesei a Vaskereszt második, majd első fokozatával ismerték el, ezután hadnaggyá kinevezve egy alakulat élén a keleti frontra, Oroszországba és Romániába küldték.

Elszántsága és kiváló harcászati képességei mellett Dirlewanger számos aggasztó személyiségjegyet is mutatott, imádta megalázni társait és élvezetet lelt a szadizmusban, emellett az alkoholt is a kelleténél nagyobb mennyiségben fogyasztotta, és többször megtagadta a parancsot, a harcok befejeztével például nem volt hajlandó 600 fős egységével Romániában maradni, inkább visszatért Németországba. A háborúból hazatérve az elbocsátott hadnagy tovább folytatta a hadviselést, az 1918-as forradalomtól kezdve a szervezet három évvel későbbi megszűnéséig az önkéntesekből álló szélsőjobboldali rendfenntartó alakulat, a Freikorps („szabadcsapatok”) tagjaként harcolt a kommunisták és a lengyel nacionalisták ellen.

Leszerelését követően Dirlewanger politikatudományi diplomát szerzett a frankfurti Goethe Egyetemen, a nemzetiszocialista párt előretörését követően pedig – mondhatni természetes utat bejárva – csatlakozott a szervezethez, és az SA kötelékében szolgálta a hitleri eszmét, miközben egy erfurti, egyébként zsidó család tulajdonában lévő textilüzem igazgatójaként kereste a kenyerét. A nácik hatalomra juttatását követően a párthoz hűséges férfit kinevezték egy heilbronni munkaügyi hivatal vezetőjének, mely stratégiailag fontos pozíciónak számított a helyi pártéletet illetően.

Pedofil nemi erőszakért ült, befolyásos barátjának köszönhetően rehabilitálták

Problémás természete és lelki zavarai azonban megakasztották Dirlewanger előmenetelét: a férfi többször került összetűzésbe a törvénnyel, ittas vezetésért, balesetokozásért és illegális fegyverbirtoklásért is megbüntették, 1934-ben azonban még súlyosabb ügybe keveredett, megerőszakolt egy 14 éves diáklányt, aki nem mellesleg a Hitlerjugend női szárnya, a Német Lányszövetség oszlopos tagja volt. Dirlewangert menesztették munkájából, kirúgták a pártból és börtönbüntetésre ítélték, szabadulása után azonban ismét fiatalkorú lányokat molesztált, ezért újra letartóztatták, ezúttal már a visszaeső szexuális bűnözők és elmebetegek számára kiutalt helyre, koncentrációs táborba került.

A történet azonban újabb fordulatot vett, Dirlewanger egyik volt katonatársa, Gottlob Berger ugyanis időközben befolyásos SS-altábornokká avanzsált, és a szervezet vezetője, Heinrich Himmler közeli barátjának számított, kapcsolatait latba vetve pedig elintézte a raboskodó exkatona szabadlábra helyezését és teljes rehabilitációját, még törölt doktori címét is visszakapta az államtól. Legnagyobb örömére Dirlewanger hamarosan visszatérhetett a frontra, a német önkéntesekből álló, Franco tábornok erőit segítő Condor légió kötelékében harcolt a spanyol polgárháborúban három évig, vagyis egészen 1939-ig: társai visszaemlékezései szerint már ekkor hírhedtté váltak kegyetlenkedései, melyek a világháború idején fajultak el végképp.

Gyilkosokból, szadistákból és elmebetegekből állt a hírhedt hadosztály

„Hősünknek” az ismételt leszerelést követően sem kellett aggódnia, alighogy véget értek a harcok Spanyolországban, kitört a teljes Európát érintő háború, ő pedig a Waffen-SS önkénteseként indult újra hadba a Führer szolgálatában: felettesei a megszállt Lengyelországba vezényelték, és egy különleges osztag, a 36. Waffen-SS gránátos hadosztály, becenevén a Fekete Vadászok irányításával bízták meg. A vezetője után hamarosan már Dirlewanger-alakulatnak nevezett 300 fős csapat tagjai korábbi elítéltekből álltak, akik büntetésük kiváltásaként választották a frontszolgálatot: kezdetben egyszerű, hétköznapi bűnözők és vadorzók kerültek az SS-főhadnaggyá kinevezett Dirlewanger keze alá, a szadista osztagparancsnok azonban idővel elmekórtani esetnek számító gyilkosokat, nemi erőszaktevőket és pszichés gondjaik miatt elbocsátott katonákat verbuvált maga mellé.

A Dirlewanger-osztag feladata a rendfenntartás, vagyis a lengyel partizánok likvidálása volt, amihez teljesen szabad kezet kaptak Himmlertől: a felhatalmazásnak eleget téve a bűnözőkből álló brigád több ezer lengyel civilt kínzott, erőszakolt és gyilkolt meg, válogatás és könyörület nélkül szedte áldozatait, olykor egész családokat lőttek agyon egyszerre. 1940-ben Dirlewangert és brigádját megbízták a Stary Dzików-i zsidó munkatábor vezetésével, ahol a katonák leírhatatlan szadizmussal bántak a foglyokkal, tömegesen erőszakolták a nőket, sőt, szórakozásképp halálos méreggel oltották be, levetkőztették, megkötözték és megostorozták őket, miközben nevetve, italozás közben nézték haláltusájukat.

A „fekete brigád” mérhetetlen kegyetlenkedése még a náci hadvezetést is sokkolta, az osztag a Wehrmacht és az SS körein belül is általános megvetés tárgya volt – utóbbiak ki is tagadták a Waffen-SS-ből a 36. hadosztályt –, a katonák nem bánták, sőt, örömmel fogadták a hírt, ha Dirlewanger csapatából valaki odaveszett a harcokban. Nem is bíztak a szabadon járkáló mészárosokban, a katonai rendfenntartást készenlétbe helyezték arra az esetre, ha a brigád a reguláris német hadsereg ellen fordult volna. A munkatáborban tomboló szadizmus és anarchia híre eljutott egy magas rangú SS-bíró, Conrad Morgen fülébe, aki vizsgálatot rendelt el az ügyben, a nagy hatalmú Berger azonban ismét közbeszólt és eltussolta a történteket, a Dirlewanger-osztagot pedig jó messzire, Fehéroroszországba vezényelte, kellő távolságra a német vezetés szemétől és fülétől.

Két hét alatt 40 ezer civilt gyilkoltak meg

Új állomáshelyén a brigád feladata hivatalosan a szovjet partizánok elleni harc volt, a gyakorlatban azonban a pszichopata csapat ugyanazt folytatta, amit korábban Lengyelországban művelt: ártatlan civileket erőszakolt és gyilkolt halomra – a becslések szerint több mint 30 ezer belorusz polgár esett áldozatul a 36. hadosztálynak –, raboltak, fosztogattak és alkoholmámorban töltötték az idő nagy részét. A kegyetlenkedéseknek ezúttal is csak a beteges fantázia szabott határt, előfordult például, hogy Dirlewanger és emberei éhező kutyák elé vetettek nőket és gyerekeket, máskor emberi pajzsnak használták a civileket a partizánok elleni lövöldözések során, de előfordult, hogy egy pajtába terelték az embereket, majd felgyújtották az épületet, odakint pedig géppisztollyal fogadtak bárkit, akinek valahogy sikerült kijutnia a lángokból.

Belorusz tartózkodása idején a brigád létszáma alaposan megfogyatkozott, 93 ember veszett oda, az esetek többségében részeg balesetek vagy egymásra lövöldözés következményeként. 1944 augusztusában az osztagot a hasonló kegyetlenkedéseiről hírhedtté vált Kaminski-brigád társaságában Varsóba küldték a városban kitört felkelés leverésére, ahol ismét szabad kezet kaptak a gyilkolásra. Két hét leforgása alatt a két csoport legalább 40 ezer nővel, férfival és gyerekkel végzett, kórházakat gyújtottak fel, a nővéreket megerőszakolták, majd meztelenül felakasztották, miközben lemezjátszóról német zenét bömböltettek. A legdurvább beszámolók szerint Dirlewangerék csecsemőket koncoltak fel, ártatlan civileket öntöttek le benzinnel és égettek halálra, egyeseket az erkélyükön állva lőttek agyon távolról.

Lengyelek verhették agyon az elfogott mészárost

A varsói lázadás leverését követően a felduzzasztott, 4000 főt számláló hadtestet Szlovákiába, majd Magyarországra vezényelték, ahol kommunista partizánok ellen vetették be őket. A háború utolsó szakaszában, 1945 áprilisában Dirlewanger sebesülést szenvedett a mellkasán, ezért leszerelték és visszahívták Németországba; a kapitulációt követően a francia megszállási övezethez tartozó Altshausen községben bujkált, egy korábbi lágerbeli fogoly azonban felismerte őt, és értesítette a hatóságokat a hírhedt szadista gyilkos hollétéről.

Dirlewanger nem sokkal később, 1945. június 7-én halt meg, hivatalosan szívroham következtében, azonban több alternatív elmélet is napvilágot látott a halál valódi okát illetően: egyesek szerint korábban kényszermunkásként Németországba deportált lengyelek egy csoportja verte agyon, mások azt állítják, francia katonák végeztek vele feltűnésmentesen, földi maradványait jeltelen sírban hantolták el.