A szex a kezdetektől alapvető fontossággal bírt a római történelemben – írja a BBC History Extra összeállítása –, elég csupán a Szabin nők elrablására gondolnunk: az eredetmonda szerint Kr. e. 750-ben Romulus, Róma alapítója és első királya a szomszédos népektől rabolt el leányokat, hogy feleséggel és utódokkal lássa el népét (vagyis kvázi tömeges nemi erőszakot követett el). A történet szerint Róma utolsó királya, az etruszk Tarquinius Superbus is annak köszönhette Kr. e. 509-ben bekövetkezett bukását, hogy legidősebb fia, Sextus herceg szerelemre lobbant egy férjes római asszony, Lucretia iránt, aki azonban nem viszonozta közeledését.
Sextus azzal fenyegette a nőt, megvádolja, hogy rabszolgákkal követett el házasságtörést, ezért Lucretia kénytelen volt engedelmeskedni a herceg akaratának, majd szégyenében kioltotta a saját életét – a felháborodott tömeg elkergette a királyt és erkölcstelen fiát a városból, és kikiáltották a köztársaságot. Hasonló eset történt néhány évtizeddel később, amikor egy Verginius nevű katona inkább leszúrta a saját lányát, Verginiát, mintsem hagyta volna, hogy egyik katonatársa megbecstelenítse őt – ebből is kitűnik, hogy a rómaiak mennyire szigorú erkölcsi követelményeket állítottak a nők elé, ugyanakkor a férfiakkal szemben jóval elnézőbbek voltak.
Férfi férfival simán, nő nővel soha
A római felfogás szerint a szerelem és a szex legfontosabb célja az egészséges (fiú) utódok nemzése és a nemzetség vérvonalának továbbvitele volt, ezt azonban elsősorban az asszonyok kötelességének tartották: az erkölcsi törvények szerint a nőknek férjhez menetelük után tilos volt pusztán élvezeti céllal nemi életet élniük, kizárólag házastársi és anyai feladataikat láthatták el. A férjek ellenben gond nélkül léphettek félre, hitvesük mellett női és férfi szeretőket is tarthattak – a feleségnek semmilyen kifogása nem lehetett ez ellen –, de csak férjezetlen nőkkel, illetve bizonyos kort már betöltött fiúkkal létesíthettek intim viszonyt.
A bordélyházak látogatása, prostituáltakkal, táncosnőkkel és egyéb kétes hírű hölgyekkel való kalandozás szintén tökéletesen elfogadottnak számított, miként a férfiak közötti szex is, azzal az egy kikötéssel, hogy az erkölcsös férfinak mindig az aktív, behatolást végző fél szerepét kellett vállalnia, a „befogadó” felet ugyanis nőiesnek, ezért alávalóbbnak tekintették. A nők közötti szexuális viszonyt ellenben súlyosan elítélték, ugyanis egy ilyen aktus esetében valamelyik fél mindig „behatolóként” viselkedik, vagyis férfias jelleget ölt magára, ami az „elnőiesedett” férfiakhoz hasonlóan tisztátalannak tűnt fel a rómaiak szemében.
Szexversenyt tartott a perverz császárné
Idővel a házas férfiak kilengései olyan gyakorivá és annyira féktelenné váltak, hogy komoly erkölcsi züllést hoztak a társadalomra, mely problémát a birodalommá vált Róma első császára, Augustus ismerte fel elsőként a Kr. e. 1. század végén: az uralkodó ugyan maga is szívesen kacsintott félre, azonban igyekezett visszatéríteni népét a hagyományos családi értékekhez és a régi erkölcsökhöz. Egyetlen vér szerinti gyermeke, Iulia ugyanakkor még a férfiakon is túltett szexuális szabadosságban, a legendák szerint ugyanazon a pódiumon tartott orgiákat, ahol édesapja az önmegtartóztatásról prédikált. Augustus egy idő után megelégelte lánya botrányos életvitelét, házasságtörés vádjával letartóztattatta őt, majd a senatusszal öt évre száműzette Pandataria szigetére, ahol rendkívül mostoha körülmények között kellett élnie.
Claudius császárnak a feleségével gyűlt meg a baja: Messalina császárné Idősebb Plinius elbeszélése szerint erősen nimfomán asszony volt, aki gyakran üldözte szerelmével kiszemeltjeit, a visszautasítást pedig halálos ítélettel torolta meg. A császárné rendszeresen látogatta Róma egyik leghírhedtebb bordélyházát, ahol szőke parókában, Lycisca, vagyis „Farkasszuka” álnéven bujálkodott a betévedő férfiakkal, egy alkalommal pedig szexpárbajra hívta ki egyik „kolléganőjét” – az összecsapást a történet szerint Messalina nyerte, aki huszonöt férfival létesített intim viszonyt egyetlen nap alatt.
Elítélték a nőnek öltözést, mégis sokan művelték
Mint fentebb említettük, a nemi szerepek keveredése, a nők férfivá és a férfiak nővé „avanzsálása” szigorúan tilos volt az erkölcsi szabályok szerint, sokan mégis szívesen éltek hasonló vágyakkal: Julius Caesart például ellenfelei azzal vádolták, hogy fiatalon, húszéves korában női ruhában élt IV. Nikomédész bithüniai király udvarában, ahol királynénak és „minden férfi és nő asszonyának” hívatta magát. Az egyik legperverzebb római császár, az elbeszélések szerint pedofil és zoofil vágyaktól is hajtott Tiberius szintén előszeretettel bújt női gúnyába a Capri szigetén található, hatalmas palotájában rendezett fényes mulatságok alkalmával: az uralkodó gyakran Venus istennő alakját öltötte magára.
A történetírók által bomlott elméjűnek tartott Nero édesanyjával, Agrippinával tartott fenn vérfertőző kapcsolatot, felesége, Poppea halála után pedig egy Sporus nevű, az elhunyt császárnéhoz külsőre nagyon hasonlító görög fiatalembert vett maga mellé, akit kiheréltetett, haját megnövesztette, befonatta, női ruhába öltöztette, és a papokkal összeadatta magát vele. Suetonius szerint Nero utolsó szerelme a végsőkig kitartott a császár mellett, a bukott uralkodó halálakor is vele volt.
Prostituáltból lett a női jogok védelmezője
Két évszázaddal Nero halála után a 15 évesen trónra került és mindössze 18 évesen merénylet áldozatává vált Heliogabalus császár szexuális túlkapásai borzolták az örök város kedélyeit: a nimfomán uralkodó a pletykák szerint „testének minden nyílását szexre használta”, és megszállottja volt a jól megtermett férfiasságnak – különleges megbízottakkal kutattatta fel a legnagyobb mérettel rendelkező férfiakat, alárendeltjei előmenetele pedig gyakran függött nemi szervük nagyságától. Cassius Dio történetíró úgy tartja, Heliogabalus komoly pénzösszegeket lett volna hajlandó fizetni annak az orvosnak, aki hüvellyel ajándékozza meg őt, vagyis megfelelő bemetszést ejt a testén.
A szexualitás és a kicsapongások a Nyugatrómai Birodalom bukását követő időszakban is a római kultúra része maradt: a Kr. u. 6. században élt I. Justinianus bizánci uralkodó felesége, Theodóra császárné például fiatalkorában prostituáltként élt, és egy bordélyban adott elő perverz mutatványokat a fizető vendégeknek. Leghíresebb előadásában Léda és a hattyú mitikus történetét elevenítette fel: meztelenül a hátára feküdt, társai árpát szórtak szét az ágyékán, majd egy liba lépett a színpadra, aki felcsipegette a gabonát az intim területről.
A császárral kötött házasságát követően azonban Theodóra teljesen megváltozott, erényes, igazságos és nagy befolyással bíró asszonnyá vált, aki rengeteg, a nők számára kedvező törvényt hozott, harcolva az őket érő fizikai bántalmazással és társadalmi megkülönböztetéssel szemben.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
