A nagy emuháború: így győzte le az ausztrál hadsereget egy csapat madár

GettyImages-166327504

A történelem egyik legkülönösebb háborújában az ausztrál hadsereg nem emberi ellenféllel, hanem a szigetország emupopulációjával szemben indult harcba – és megalázó vereséget szenvedett a futómadaraktól. Miért tört ki, és hogyan zajlott az 1932-es nagy emuháború?

Az 1910-es évek közepétől a szigetország kormánya nyugat-ausztráliai földterületeket ajándékozott az első világháborúban szolgált veteránoknak, így segítve a katonák visszatérését a civil életbe és biztosítva számukra az anyagi biztonságot – a letelepített mintegy 5000 exbaka birkát tenyésztett és gabonát termesztett, az állam pedig vállalta, hogy garantáltan felvásárolja tőlük a megtermelt javakat. A probléma akkor kezdődött, amikor a nagy gazdasági világválság miatt a kormány számára nehézkesnek bizonyult felvásárolni a keresletnél egyébként is jóval nagyobb mennyiségben előállított gabonát, a farmerek pedig mindennek tetejébe egy új ellenséggel néztek szembe: az emukkal.

A világválságnál csak az emuk inváziója volt pusztítóbb

A bőséges termőföldek hamar felkeltették a kontinensen őshonos (sőt, Ausztrália címermadarának számító) állatok figyelmét: 

a 150-190 centi magasra nőtt és 30-60 kilogramm súlyú futómadarak csapatostul lepték el a nyugat-ausztráliai földeket, megdézsmálva a termést és jókora veszteséget okozva az amúgy is nehéz helyzetbe került gazdáknak.

A farmerek – akiknek nem volt elegendő lőszerük, hogy megállítsák az emuinváziót – a kormánytól követelték, tegyen valamit a megélhetésüket tönkretevő madarak ellen; világháborús tapasztalataik alapján azzal az ötlettel álltak elő, hogy az állam küldjön nekik géppuskákat, melyek sokkal hatásosabbak lehetnek a hagyományos lőfegyvereknél.

Sir George Pearce (1870–1952), „az emuháború szellemi atyja” Wikimedia Commons
Sir George Pearce (1870–1952), „az emuháború szellemi atyja” Wikimedia Commons

Fegyverekkel a futómadarak ellen

A kormány hallgatott a gazdák szavára, azonban úgy döntött, nem a veteránok, hanem az aktív katonaság kezébe adja a golyószórókat: 1932 októberében Sir George Pearce védelmi miniszter kihirdette a nagy emuháború kezdetét.

A miniszter egy G. P. W. Meredith őrnagy vezette háromfős egységet bízott meg, hogy Lewis géppuskák és 10 ezer töltény segítségével mészárolják le a farmereket zargató mintegy 20 ezer emut, a madarak bőrét pedig gyűjtsék be, abból ugyanis kiváló sapka készíthető a lovas katonák számára. 

A küldetést már azelőtt súlyos kudarc érte, mielőtt Meredith és emberei egyáltalán elindultak volna, az októberi kiadós esőzések miatt ugyanis csak egy hónappal a tervezett kezdés után, november elején láthatott munkához az emuellenes kommandó.

Az első „ütközetre” november 2-án került sor, amikor a gazdák egy 50 emuból álló csapatot csaltak a katonák útjába, az állatok azonban túl gyorsnak bizonyultak, és azonnal szétszéledtek több kisebb csoportra, ezért a gépfegyverek csupán egy-két példányt tudtak leteríteni. Hasonlóan kudarcosnak bizonyult, amikor két nappal később Meredith csapata egy gát mellett igyekezett 1000 emuval végezni: a csapdába terelt madarak ezúttal is bőven lefutották üldözőiket, és mindössze tizenketten akadtak puskavégre. A következő napok sem hoztak érdemi eredményt, ezért az őrnagy új taktikához folyamodott: teherautóra szerelte a géppuskákat, remélve, hogy így képes lesz tartani a tempót az emukkal, az akár 50 km/órás sebességre is képes madarak azonban továbbra is túljártak az eszén.

Ausztrál katona egy lelőtt állattal az emuháború idején
Ausztrál katona egy lelőtt állattal az emuháború idejénWikimedia Commons

Az egység egy hét alatt legalább 2500 töltényt elhasznált, de alig 50 állattal sikerült végezniük, az ausztrál sajtó és a parlamenti ellenzék ezért erősen kétségesnek titulálta a hadműveletet: a kritikus hangok hatására november 8-án a miniszter visszahívta az emuvadász alakulatot, akik – mint Meredith jelentésében megjegyezte – egyetlen fő veszteséget sem szenvedtek az akció során. A kudarc dacára Sir Pearce nem adta fel a tervet, és 14-én újabb egységet küldött (ismét Meredith vezetésével, más szakképzett géppuskalövész ugyanis nem volt a nyugati régióban) a madarak lemészárlására: a katonáknak december közepéig mintegy 1000 állattal sikerült végezniük, 2500 emu pedig a jelentés szerint olyan súlyos sérülést szenvedett, melybe később belepusztulhatnak.

A vérdíj és a kerítés hatékonyabb megoldásnak bizonyult

Ugyan ez a szám még mindig eltörpült a kitűzött 20 ezer fős célhoz képest, a minisztérium sikerként könyvelte el az akciót, és december 10-én lefújta a nagy emuháborút.

A farmerek a következő másfél évtizedben még háromszor kérték a kormányt, küldjön katonákat az emuk ellen, azonban mindhárom alkalommal visszautasították követelésüket

– sokkal hatékonyabbnak bizonyult az 1920-as évek elejétől működő vérdíjrendszer, melyben a jutalom hatására akár évente 100-120 ezer emut is kilőttek a gazdák országszerte.

Később az ausztrál kormány rájött, hogy a nagy testű madarak szisztematikus legyilkolása helyett jóval humánusabb módszerrel, magas kerítések építésével is sikeresen megvédhetik a termőföldeket az emuk inváziójától: természetesen ez a megoldás sem teljesen ártalmatlan, hiszen évente több ezer állat pusztul el a kerítésekbe gabalyodva, a szám elhanyagolható a korábban évről évre lelőtt vagy más módszerrel kiirtott emuk mennyiségéhez képest.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra