Vincenzo Peruggia jól ismerte a párizsi múzeumot, mert 1910 októberétől 1911 januárjáig üvegesként dolgozott, segített a Mona Lisa védőrétegének kialakításában is.
A Louvre egykori alkalmazottja alacsony, bajszos férfi volt, kedves mosollyal az arcán. Senki nem tételezte fel róla, hogy rosszat tervezne, amikor 1911. augusztus 20-án este elindult a Salon Carréba, ahol a híres Da Vinci-festmény – több más mestermű mellett – helyet kapott.
Kollegiális segítséget kapott a lopáshoz
A múzeum biztonsági szolgálata meglehetősen laza volt, így a férfi könnyen el tudott bújni az egyik tárolószekrényben, kifejezett jól jött, hogy alacsony termetű. Másnap reggelig a búvóhelyén maradt, majd reggel 7 óra 15 perc körül felvette a fehér köpenyét, amit a múzeum alkalmazottai viseltek, körbenézett, hogy tiszta-e a levegő, sehol egy biztonsági őr, odament a Mona Lisához, leakasztotta a falról, és a közeli szervizlépcsőn tervezett távozni.
Itt jött az egyetlen bökkenő, de még ez sem akadályozta meg, hogy befejezze a tervét, és végrehajtsa a történelem egyik legnagyobb és feltehetően legegyszerűbb műkincslopását.
Kiderült, hogy nem volt jó a kulcs a lépcsőházhoz, amelyen keresztül el akarta hagyni a Louvre-t. Már épp feszegette a zárat, amikor a múzeum egyik vízvezeték-szerelője megjelent a lépcsőházban, és mivel nem sejtette, hogy Peruggia épp mire készül, így segített neki kinyitni az ajtót, szabad utat biztosítva ezzel a távozáshoz és a Mona Lisa ellopásához.
Egy napig észre sem vették a lopást
A Louvre személyzetének több mint egy napig fogalma sem volt arról, hogy a Mona Lisát ellopták. A múzeum festményeit gyakran eltávolították a falakról tisztítás vagy fotózás céljából, így nem lett gyanús, hogy hol van a híres festmény. Végül kedden dél körül egy látogató megkért egy biztonsági őrt, hogy mutassa meg neki, hogy merre találja a képet. Amikor azonban az őr nem találta Da Vinci alkotását, a múzeum kihívta a rendőrséget, és heves kutatásba kezdett. Még aznap este a múzeum vezetője bejelentette a lopást a világnak: „A Mona Lisa eltűnt. Eddig fogalmunk sincs, ki követhette el ezt a bűncselekményt” – mondta.
Az eltűnés híre közfelháborodást váltott ki Franciaországban
„Milyen vakmerő bűnöző, milyen rejtélyes, milyen mániákus gyűjtő, milyen őrült követte el ezt az elrablást?” – hozták másnap a szalagcímek. Persze nyomozók hada érkezett a Louvre-ba, hogy ujjlenyomatokat vegyen, tanúkat kerestek, átkutatták az autókat, ellenőrizék a gőzhajók utasait és a gyalogosokat is. Amikor egy héttel később a Louvre végre újra megnyitott, emberek ezrei bámulták az üres falat, ahol egykor a festmény lógott. Korabeli „médiacirkusz” alakult ki, de ennek ellenére sem találtak használható nyomokat a rendőrök.
A gyanú Guillaume Apollinaire avantgárd költőre terelődött, de még Pablo Picassót is kihallgatták a Mona Lisa eltűnésével kapcsolatban.
A két jövőbeli művészeti legendát később bizonyítékok hiányában tisztázták.
Ahogy teltek a hetek, hónapok, a Mona Lisa hollétével kapcsolatos találgatások egyre csak terjedtek. Néhányan azzal álltak elő, hogy az amerikai bankmágnás, JP Morgan szervezte meg a rablást, hogy megerősítse magánművészeti gyűjteményét; megint mások úgy gondolták, hogy a németek a franciák megszégyenítésére találták ki a lopás tervét. De többen látni vélték a festményt Brazíliában, Oroszországban és Japánban, sőt a pesszimisták úgy gondolták, hogy Da Vinci 400 éves remekműve végleg elveszett.
A rabló szerelmes lett Mona Lisába
Valójában attól a naptól kezdve, hogy ellopták, egy egyszobás lakásban hevert Párizs külvárosában. A tolvaj Vincenzo Peruggia volt, egy olasz bevándorló, aki egykor a Louvre-ban dolgozott „ezermesterként”. A 29 éves férfit, mint egykori Louvre-alkalmazottat, két alkalommal is kihallgatták a lopással kapcsolatban, de a rendőrség sosem tartotta komoly gyanúsítottnak. Peruggia két évig rejtegette a Mona Lisát.
„Elvesztem a mosolyában, és minden este gyönyörködtem a kincsemben, szerelmes lettem belé” – mondta később Peruggia, aki végül 1913 decemberében úgy döntött, megpróbálja eladni a festményt.
A „Leonard” álnevet használva levelet küldött egy Alfredo Geri nevű firenzei műkereskedőnek, és közölte vele, hogy ellopta a Mona Lisát, és haza akarja szállítani, Olaszországba. Geri, bár először nem hitt a levél írójának, decemberben az Uffizi képtár igazgatója, Giovanni Poggi társaságában találkozott „Leonardóval”, és meggyőződhettek arról, hogy a kép valóban az eredeti. Ám az 500 000 lírás eladási árban hiába egyeztek meg, az olaszoknak eszük ágában sem volt fizetni, hiszen tudták, hogy mivel állnak szemben.
A portré hitelesítése után a tolvajt feljelentették hatóságoknak. 1913. december 11-én délután a rendőrség letartóztatta Peruggiát. A kép pedig két esztendő után visszakerülhetett a Louvre-ba.
Peruggiát persze megvádolták a lopással, és Olaszországban bíróság elé állították. Tanúvallomása során azt állította, hogy a nemzeti büszkeség ösztönözte arra, hogy ellopja a festményt, amelyről azt hitte, hogy a napóleoni korszakban vitték el szülőhazájából, Olaszországból. Végül egy év és 15 nap börtönbüntetésre ítélték, de csak hét hónapot töltött le, szabadulása után pedig hősként ünnepelték Olaszországban.
A Mona Lisát ma már szinte lehetetlenség lenne ellopni. A világ legismertebb festménye a Louvre-ban maradt, ahol egy golyóálló üveggel védik. Kell is, hiszen évente mintegy 8 millió látogatót fogad, és mosolyog mindenkire azzal az összetéveszthetetlen, titokzatosan csábos arckifejezéssel.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
