Az Északi-tengeren, Kelet-Yorkshire partjaitól mintegy 13 mérföldre, súlyos hajóbaleset történt, amely komoly környezeti katasztrófával fenyeget. Az amerikai zászló alatt hajózó Stena Immaculate olajszállító tartályhajó és a portugál lobogó alatt közlekedő Solong konténerszállító hajó ütközött össze, aminek következtében mindkét hajó kigyulladt, és mérgező anyagok kerültek a vízbe – adta hírül a Sky News.
Ilyen mérgező anyagok kerültek a vízbe
A Stena Immaculate, amely repülőgép-üzemanyagot szállított Görögországból a kelet-angliai Hull kikötőjébe, lehorgonyozva várakozott, amikor a Solong belerohant. Az ütközés következtében több robbanás is történt. A két hajó összesen 37 fős legénységéből 36 embert sikerült kimenteni; közülük egy személyt kórházba vittek. A Solong 14 fős legénységének egyik tengerésze tűnt el a vízben, de a keresést kénytelenek voltak leállítani a pusztító lángok és a fokozottan mérgező anyagok miatt.

Az amerikai hajó sugárhajtómű-üzemanyaga a tengerbe ömlött, és bár az gyorsabban párolog, mint a nyersolaj, addig szétterjed a vízfelszínen, megakadályozva az oxigén bejutását, ami tömeges halpusztuláshoz vezethet. A nagyobb problémát azonban a másik hajó szállítmánya okozza, az ugyanis 15 konténernyi nátrium-cianidot tartalmazott, egy olyan vegyületet, amely a gázolajnál ötvenszer mérgezőbb, és már kis mennyiségben is halálos lehet az élőlényekre. Ráadásul vízzel érintkezve heves reakcióba léphet, tovább növelve a környezeti károkat.
A brit tengerhajózási hatóságok a baleset 8 kilométer átmérőjű körzetében tengeri és légtérzárlatot rendeltek el. A környezetvédelmi szervezetek megkezdték az előkészületeket a szennyeződés felszámolására. A hatóságok szerint a helyzet súlyossága miatt hosszú távú erőfeszítésekre lesz szükség a teljes helyreállításhoz.
A brit tengeri baleseti vizsgálóbizottság szakértőket küldött a helyszínre, de jelezte, hogy a baleset okainak feltárása hónapokig is eltarthat. Előzetes feltételezések szerint a Solong automata navigációs berendezése irányíthatta a hajót a baleset előtt, és a parancsnoki hídon nem avatkozott be senki.
Az hagyján, hogy az autó utasai alszanak, de a sofőr sincs ébren.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés