Már a nászútjukon apa lett Margit hercegnő férje: a szeretője révén

GettyImages-576750807
Olvasási idő kb. 7 perc

A 2022-ben elhunyt II. Erzsébet és húga, Margit hercegnő kapcsolata a mai napig kérdéseket vet fel. Sokan úgy tartják, hogy a hercegnő kénytelen volt nővére árnyékában élni, így nagyon eltávolodtak egymástól. Mások szerint vsizont Margit elfogadta, hogy testvére lett az Egyesült Királyság királynője.

„Lilibet a büszkeségem, de Margit a boldogságom” – már szállóigévé vált a királyi testvérpárral kapcsolatban édesapjuk, VI. György kijelentése, ami élethosszig megpecsételte a kapcsolatukat és azt is, hogy az emberek hogyan viszonyultak a két nővérhez.

Köztudott, hogy Margit hercegnő nem a jó magaviseletéről volt híres, nagyon szeretett szórakozni, szerette az italt és a férfiakat is. Már egészen kicsi korától ahhoz szokott, hogy mindenki a nővérére figyel, hiszen egy nap ő lesz majd a királynő. Margit nem talált más utat ahhoz, hogy magára vonja a figyelmet, mint rossz magaviselettel. Egész életében lázadóként emlegették.

Margit hercegnő egész életében olyan figyelemre vágyott, ami II. Erzsébetnek jutott
Margit hercegnő egész életében olyan figyelemre vágyott, ami II. Erzsébetnek jutottLisa Sheridan / Getty Images Hungary

A testvérek életét nagybátyjuk lemondása változtatta meg, mert így egyértelmű lett, hogy apjuk után Erzsébet kerül majd trónra. Innentől fogva – amikor Erzsébet 11, Margit pedig mindössze 7 éves volt – már arra készítették a lányokat, hogy egyikük királynő lesz. A király nem rejtette véka alá, hogy Erzsébet a kedvence, ami fájt Margitnak, és fiatal kora okán nem is tudta mire vélni ezt az éles különbségtételt. 

Margit hercegnő II. Erzsébet tökéletes ellentéte volt

Amióta elkészült a méltán népszerű The Crown sorozat, a testvérpár – és az egész királyi család – kapcsolata még inkább reflektorfénybe került, az egész világ tudni akarta, hogy milyen is egy uralkodó testvérének lenni, és, hogy Margit hercegnő valóban olyan kicsapongó-e, mint azt az újságok írták.

A sorozatból, de több, a királyi család életével foglalkozó könyvből is kiderül: annak ellenére, hogy a királyi család tagjai, náluk is elkerülhetetlenek voltak a feszültségek és a testvérek közötti viták.

Erzsébet szervezett volt, Margit művészi; Erzsébet diszkrét, Margit figyelemfelkeltő; Erzsébet kötelességtudó, Margit engedetlen; Erzsébet fegyelmezett, Margit vad

– írja a Margit hercegnő életét feldolgozó könyvében Craig Brown. Margit engedetlensége és vadsága sok fejfájást okozott nővérének, amikor uralkodó lett. Ez az óriási polaritás, amit Brown is ábrázol, egész életükben jelen volt, már kicsi koruktól fogva. Margit mindig is magabiztos volt királyi státuszában, Erzsébetnek bele kellett szoknia. A sorozatban is van olyan jelenet, amikor a kis Erzsébet megkérdezi, nem cserélhetne-e Margittal, hiszen a húga sokkal jobban szeretne királynő lenni.

Mennyit tudsz a brit királyi családról?Mennyit tudsz a brit királyi családról?

A világ leghíresebb családja, minden mozdulatukat lesik. Ha te is nézted a róluk szóló sorozatot, meg tudod válaszolni a kérdéseinket.

Tovább olvasom

Ez a próbálkozás sikertelen volt, Erzsébetnek fel kellett nőnie a feladathoz, amit meg is tett. Margitban óriási frusztrációt keltett az, hogy a nővérére mennyien figyelnek állandóan, őt pedig csak utólag, vagy még akkor sem veszik észre. Ez a feszültség jó pár alkalommal elő is tört belőle, a legalkalmatlanabb pillanatokban.

„Egyedül azért kíváncsiak rád az emberek, mert te vagy a királynő!”

– ezzel a felkiáltással rontott be Erzsébethez, épp akkor, amikor a királynő a szokásos audienciáját tartotta a miniszterelnökkel. Margit sosem rejtette véka alá irigységét, viszont tény, hogy nem tudott bánni a királyi státuszával járó felelősséggel sem.

Sokak szerint egyébként Margit hercegnő volt II. Erzsébet alteregója, irigykedett testvérére, amiért ő sokkal szabadabban élhet a státusza ellenére is.

Margit nem mindig tekintette királynőnek II. Erzsébetet

II. Erzsébet és Margit hercegnő egyik legnagyobb összeszólalkozására akkor került sor, amikor a királynő nem akarta megengedni húgának, hogy hozzámenjen Peter Townsendhez. A férfi édesapjuk legfőbb bizalmasa volt, de emellett elvált ember is, így a királynő nem engedhette, hogy testvére egy ilyen férfival álljon össze. Nehezen tudta elfogadni húga döntését, leginkább azért, mert nem tudott királynőként tekinteni rá ebben a helyzetben. Margit a nővérét látta Erzsébetben, aki parancsolgat neki, ezt pedig nem tudta elviselni az örök lázadó hercegnő.

Miután II. Erzsébet és Fülöp összeházasodtak, a bulvár sajtó egyre többet foglalkozott a hercegnő magánéletével és szabadidős tevékenységeivel. A pletykalapok számtalan férfival összeboronálták, olyan találgatások is szárnyra kaptak 1948-ban, hogy 18 éves korában eljegyezte őt egy Sunny nevezetű márki, de összehozták Peter Warddal és Billy Wallace-szal is.

Az ötvenes évek elején Townsend körül forgott a világ Margit számára, még királyi státuszáról is hajlandó lett volna lemondani érte, azonban a parlament annyira ellenezte kapcsolatukat, hogy a királynő végül elküldte a férfit Angliából. A hercegnő teljesen összetört, biztos volt benne, hogy sohasem talál rá újra a szerelem. 1958-ban találkoztak utoljára, amikor a férfi visszatért egy rövid időre a szigetországba, de Margit ekkor már eljegyezte magát Anthony Armstrong-Jones fotóssal.

A királyi család fekete báránya, akit mindenki imádott, de boldog soha nem voltA királyi család fekete báránya, akit mindenki imádott, de boldog soha nem volt

Ha nem a királyi családba születik, talán hollywoodi filmsztár lehetett volna Margit hercegnőből.

Tovább olvasom

Margit és Townsend nem vallotta be, de rengeteg szerelmes levelet küldött egymásnak a külön töltött évek alatt, ezeket 2030-ban hozzák majd nyilvánosságra, száz évvel a hercegnő születése után.

1960. májusában Margit férjhez ment Armstrong-Joneshoz, de a királynő ezután sem nyugodhatott meg testvére életével kapcsolatban. A házasságában rengeteg probléma volt, főként a hűséget tekintve, a férfi például már a nászútjukon apa lett, a szeretőjének köszönhetően. Margit sem értelmezte pontosan a hűség fogalmát, a hetvenes években már nem is rejtegette viszonyait, amiket nála sokkal fiatalabb férfiakkal folytatott.

II. Erzsébet és Margit hercegnő nemcsak testvérek voltak, hanem a legjobb barátok is
II. Erzsébet és Margit hercegnő nemcsak testvérek voltak, hanem a legjobb barátok isTim Graham / Getty Images Hungary

Különleges volt a testvérek kapcsolata

A királynő nagyon aggódott testvéréért, ami nem volt alaptalan, hiszen kicsapongó életmódjának nem csak lelki, de komoly fizikai következményei is lettek. Rohamosan romlani kezdett egészségügyi állapota, több agyvérzése és műtéte is volt, élete utolsó éveit, édesapjához hasonlóan, fél tüdővel élte le. 2002-ben, harmadik agyvérzésében halt meg.

A királynő elvesztette legfőbb bizalmasát, azt az embert, akit a világon a legjobban szeretett. Rengeteg nézeteltérésük és összeszólalkozásuk ellenére, odaadó testvéri szeretetük és szoros kapcsolatuk sosem szűnt meg. Margit hercegnőnek állítólag volt külön egy telefonja, amin kizárólag a nővérét hívta. Gyakori esti programjuk volt, hogy felhívták egymást és órákon keresztül beszélgettek, pletykáltak és nevettek.

Olyan szeretet, barátság és egység volt közöttük, amit lenyűgöző volt az első sorból figyelni

– nyilatkozta a királyi család egy közeli barátja a Vanity Fair-nek.

II. Erzsébet királynő arcán sosem lehetett látni érzéseket, minden eseményt komolyan figyelt maga körül, azonban egyetlen alkalommal megtört: testvére, Margit hercegnő temetésén.

Ahogy ott állt a Szent György katedrális lépcsőin, és figyelte, ahogy cipelik testvére koporsóját, látni lehetett, ahogy mindig állhatatos tekintete megenyhül és szemei minden érzését elárulják

– fogalmazott Reinaldo Herrera, a királynő egy közeli barátja.

Kíváncsi vagy a királyi család legféltettebb titkaira? – ide kattintva elolvashatod. 

Örökre megszabadult az angol királyi ház a kínos családtagoktól: ezek legféltettebb titkaikÖrökre megszabadult az angol királyi ház a kínos családtagoktól: ezek legféltettebb titkaik

Embertelen bánásmód, eltitkolt családtagok, kínos barátságok: a királyi család titkai meglehetősen kellemetlenek.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod

Ez nem az a somogyi Kaposvár, amelyet minden magyar ismer.

február 26., 15:10

  • világom
Az Atlanti-óceán közepén borultak fel a magyar hajósok – interjú Havasi Gergővel
Az Atlanti-óceán közepén borultak fel a magyar hajósok – interjú Havasi Gergővel

Két magyar hajós drámai küzdelme a túlélésért.

5 órája

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
UFO-t látott több pilóta is, leállították a repülőtér forgalmát
UFO-t látott több pilóta is, leállították a repülőtér forgalmát

A pilóták állították, hogy UFO-t láttak, a vizsgálatok során nem találtak magyarázatot.

február 26., 05:46

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • világom
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja

Túlélte a Titanicot és mellette még két másik hajókatasztrófát, ismerd meg az elsüllyeszthetetlen nőt.

február 26., 18:30

  • világom
Ilyenek a piramisok felülről: meg fogsz döbbenni a látványtól
Ilyenek a piramisok felülről: meg fogsz döbbenni a látványtól

Teljesen más a látvány a történelem könyv lapjain, élőben a piramisok lábánál sétálva és ilyen magasból szemlélve.

február 25., 20:00

  • világom
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata

Ferenc pápa kórházban van, Nostradamus pedig előre megjósolhatta mindezt.

február 26., 20:00

  • világom
Úgy tűnik, nem válik be Nostradamus jóslata, legalábbis egyelőre nem valószínű
Úgy tűnik, nem válik be Nostradamus jóslata, legalábbis egyelőre nem valószínű

Néhány napja még úgy volt, hogy 2032-ben aszteroida érheti el a Földet. Nostradamus jóslatai között szerepelt is egy ehhez hasonló esemény.

február 23., 20:00

  • világom
Hordóban hajíttatta magát a Niagarába: ez lett az őrült tervből
Hordóban hajíttatta magát a Niagarába: ez lett az őrült tervből

Ma már tilos az efféle őrült terv. Nem is csoda, ahogy a vízesés napjainkban kinéz. Nézd meg te is.

február 23., 19:30

  • világom
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat

A tenger mélye gyakran nemcsak különleges állatokat, de mesébe illő kincset is rejt, íme erre egy jó példa.

február 26., 16:00

  • világom
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók

Aki alleriás a pókra, vagy iszonyodk tőle, annak különösen veszélyes lehet egy ilyen csípés.

február 27., 05:46

  • világom
Drónt küldtek Barcelona fölé, a felvétel leleplezte a város titkát
Drónt küldtek Barcelona fölé, a felvétel leleplezte a város titkát

Gaudí épületei mellett még sok érdekes titkot rejt Barcelona.

február 25., 14:00

  • világom
Hat évtized múltán megnyílnak a titkos Kennedy-akták: kiderülhet a valóság az elnök haláláról
Hat évtized múltán megnyílnak a titkos Kennedy-akták: kiderülhet a valóság az elnök haláláról

Kennedy elnök 1963-as halála után titkosították az eset aktáit, amelyek csak most kaphatnak nyilvánosságot.

február 23., 16:46

  • világom
Ezek a világ legijesztőbb éttermei, egy rossz lépés életedbe kerülhet
Ezek a világ legijesztőbb éttermei, egy rossz lépés életedbe kerülhet

A békésen üldögélő emberek hirtelen felpattannak a székükről, és biztonságba helyezik magukat. Aki nem vigyázz, komoly árat fizethet...

február 24., 08:20

  • világom
Így telt Ferenc pápa éjszakája: friss híreket közölt a Vatikán
Így telt Ferenc pápa éjszakája: friss híreket közölt a Vatikán

Ez volt Ferenc pápa tizedik kórházi éjszakája, mióta betegen ápolják.

február 24., 11:10

  • világom
Ilyen volt Michael Jackson gyerekparadicsoma, Neverland
Ilyen volt Michael Jackson gyerekparadicsoma, Neverland

Ha már régóta kíváncsi vagy, milyen gyerekparadicsomban élhetett a popzene királya, gyere most velünk erre a kis bejárásra.

február 24., 08:50

  • világom
Elképzelhetetlen nélküle a csokoládé, mégis kicserélik ezt az alapanyagot
Elképzelhetetlen nélküle a csokoládé, mégis kicserélik ezt az alapanyagot

Túlságosan drága a csokoládé alapanyaga.

február 24., 12:40

  • világom
Visszatért az űrből, azóta állítja: mindenkit átvernek a Földdel kapcsolatban
Visszatért az űrből, azóta állítja: mindenkit átvernek a Földdel kapcsolatban

A világűrből szemlélve kijózanító a Föld látványa.

február 25., 07:26

  • világom
Lélegzetelállító égi jelenség bukkan fel: legközelebb csak 2040-ben láthatod
Lélegzetelállító égi jelenség bukkan fel: legközelebb csak 2040-ben láthatod

Ilyen jelenséget csak roppant ritkán lehet az égen látni.

február 24., 15:10

  • világom
Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt
Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt

Ferenc pápa már tíz napja kórházban van: ezt tudhatjuk az intézményről, amely kezeli.

február 24., 14:36

  • világom
Szálloda lesz a budapesti csokigyárból
Szálloda lesz a budapesti csokigyárból

A tervek szerint nyáron meg is nyitja kapuit a csokigyárból lett szálloda.

február 24., 12:10

  • világom
Ez az igazi Dávid-Góliát küzdelem: 100 kiló a különbség a két szumós közt
Ez az igazi Dávid-Góliát küzdelem: 100 kiló a különbség a két szumós közt

Van, aki nem annyira a napi 20 000 kalória bevitelére és a testsúlyra fókuszál, hanem a technikára. Vajon kinek van igaza? A videóból kiderül.

február 24., 08:06

  • világom
Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón
Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón

Ártatlannak látszó állatok is vannak köztük.

február 25., 05:46

Ezt olvastad már?
Érdekességek