szálasi özvegye lucz gizella

Azonnal levette őt a lábáról a fiatal vezérkari tiszt

Lucz Gizella Franciska – akinek nevét számos forrás tévesen „Lutzként” említi – 1906. október 21-én született Budapesten Lucz Ferenc géplakatosmester és Köhler Katalin hetedik, legkisebb gyermekeként. A német származású család Aradról költözött át Budapestre, majd Újpestre, ahol a családfő egy műszaki mérőeszközöket gyártó üzem tulajdonosa volt, több tucat beosztottal, így jómódban, önálló háztartásban élhettek, és még cselédet is tartottak.

Gizella négy testvére is még gyerekként meghalt, ezért szülei rendkívül féltették a kis termetű, törékeny lányt – semmilyen munkavégzést nem engedtek számára, ugyanakkor a lehető legjobb oktatást igyekeztek megadni neki. Gimnáziumi tanulmányai (a Teleki Blanka női felsőkereskedelmi középiskolába járt Ferencvárosban) mellett Gizi angol és német nyelvleckéket vett, és zongorázni tanult, utóbbi téren kifejezetten tehetségesnek bizonyult, a Zeneakadémián is fellépett Chopin-keringőkkel, de diplomát nem szerzett.

A lány élete 20 éves korában vett gyökeres fordulatot, amikor nővére, Katalin és folyamőrként szolgáló sógora, Weniger László magukkal vitték őt a Horthy Miklós tengernagy vezényletével lezajlott harmadik otrantói csata tízéves évfordulójára rendezett misére az óbudai folyamőrlaktanyába. A misét követően sörrel és szendvicsekkel várták a vendégeket, a sors pedig úgy hozta, hogy Gizella és rokonai éppen a 30 éves vezérkari tiszt, Szálasi Ferenc asztala mellett foglaltak helyet: a lány tekintetét azonnal megragadta a fiatal katona, aki szerinte „nagyon szép ember volt, az utcán mindig megfordultak utána az emberek”.

Szálasi még azt sem engedte neki, hogy rúzsozza magát

Gizellának ugyan ekkor már volt egy udvarlója egy ifjú huszártiszt személyében, a lány azonnal dobta a szerencsétlen fiatalembert, és fülig belehabarodott Szálasiba: a szerelem kölcsönös volt, a későbbi nyilasvezér hosszú szerelmes leveleket írt kedvesének, gyakran elkísérte őt ügyes-bajos dolgaira, még a varrónőhöz és a fodrászhoz is vele tartott, levakarhatatlanul. A Lucz család Gizella jövendőbelijeként kezelte Szálasit, az esküvőre azonban majdnem két évtizedet kellett várni: Ungváry Krisztián történész szerint egyrészt a családnak ekkor már súlyos anyagi gondjai voltak, így nem tudták volna előteremteni a vezérkari tisztek menyasszonyaitól kötelezően elvárt 40 ezer pengős hozományt, másrészt Szálasi hallani sem kívánt házasságról és gyerekekről.

A fiatal katonatiszt ekkor már politikai pályára készült, és úgy gondolta, karrierjében gátolná a házasság és az apaság, és különben sem szeretne egy gyermeket szerencsétlenné tenni, ha politikusként esetleg „bármi történne vele”. A kontrollmániás Szálasi igencsak bigott módon bánt imádottjával, beleszólt például, mennyire kirívóan öltözködhet, letörölte szájáról a rúzst és a tánctól is eltiltotta, amit Gizi imádott, ő viszont ki nem állhatott; ennek dacára nem költöztek össze, a lány továbbra is a szüleinél lakott.

A következő másfél évtizedben Gizella zongoratanárnőként dolgozott – általában 8-10 gyerek tanítványa volt egyszerre, az órákon pedig Szálasi is előszeretettel részt vett megfigyelőként –, és a szüleitől kapott pénzből tartotta el magát. Szálasi 1935-ben otthagyta a katonaságot, és minden idejét a politikának szentelte, megalkotta a hungarizmus ideológiáját, és megalapította a Nemzeti Akarat Pártját, amely forradalmi rendszerváltást hirdetett, és nyíltan a totális hatalom elnyerését célozta meg; nem meglepő, hogy a szélsőjobboldali vezér hamar a rácsok mögött találta magát, 1938-tól két évig ült börtönben.

Hitlerrel és Eva Braunnal egy napon házasodtak

Menyasszonya ugyan a hungarizmus alapelveivel egyetértett, de sohasem ártotta bele magát a nyilaskeresztes mozgalomba, semmilyen tisztséget nem viselt, és saját bevallása szerint teljességgel hidegen hagyták a politikai kérdések – tevékenysége kimerült abban, hogy teaszalont üzemeltetett a nyilasvezetők feleségei számára. Akkor sem volt vőlegénye mellett, amikor 1944. október 16-án Szálasi német támogatással, puccs segítségével átvette a hatalmat, és kormányfővé, „nemzetvezetővé” nevezte ki magát, az eseményt a rádióban hallgatta végig; a Lucz család ekkor már Csobánkán élt egy villában, nem messze Szálasi és édesanyja villájától, ahová a politikus rendszeresen hazajárt aludni.

A háborús helyzet súlyosbodásával, a szovjet hadsereg előrenyomulásával a Szálasi-kormány először az ország nyugati részébe, majd 1945 márciusában a(z akkor a Német Birodalomhoz tartozó) Ausztriába menekült, ahová nem sokkal később Gizella és családja is követték őket. 18 év jegyesség után Szálasi és menyasszonya a Salzburg melletti Mattseeben szűk körben tartott ceremónia keretében hivatalosan összeházasodtak, éppen azon a napon, 1945. április 29-én, amikor Hitler és Eva Braun is megtartották (bunker)esküvőjüket.

Mindössze 6 nappal később, május 5-én Szálasi amerikai hadifogságba esett, októberben pedig kiadták őt Magyarországnak, feleségével ellenben az amerikaiak nem törődtek, sőt, arra bátorították, meneküljön Nyugatra, és kezdjen új életet, Gizella azonban hajthatatlan volt, mindenáron haza akart térni Magyarországra. Az amerikai hatóságok végül augusztusban feltették egy vonatra az asszonyt, akit Sopronban nővérével együtt letartóztattak a magyar hatóságok – Szálasi perét és kivégzését is a fogságban követte végig.

Szabadulása után takarítóként dolgozhatott csak

A kivégzett nemzetvezető özvegyét a kommunista rendszer ellenségeként szinte azonnal internálták, 1953-ban pedig 12 év börtönre ítélték; megjárta a Buda-Dél internálótábort (ma Petőfi-laktanya), majd Kistarcsán és Kalocsán töltötte büntetését, rabtársai között volt mások mellett Rajk László felesége, Földi Júlia és Hubay Kálmánnak, a kivégzett nyilas újságíró-kultúrpolitikusnak özvegye. Szálasiné a börtönben sem kívánta semmilyen politikai agitációba vagy vitába beleártani magát, a szemtanúk szerint csendes, visszahúzódó magányban töltötte idejét a rácsok mögött – ahhoz viszont továbbra is ragaszkodott, hogy Szálasi Ferenc volt a valaha élt legszebb, legcsinosabb katonatiszt.

Lucz Gizella végül 1956 októberében, a forradalomnak köszönhetően szabadulhatott; bár családja minden vagyonát elvesztette, mégsem döntött úgy, hogy disszidál, a következő februárban pedig hivatalosan is feltételes szabadlábra helyezték. A kommunista államhatalom továbbra is megfigyelés alatt tartotta az egykori nyilasvezér özvegyét, a kezdeti években folyamatos rendőri ellenőrzés alatt állt, később az állambiztonság egy közelébe férkőző orvos-ügynök segítségével követte nyomon.

Szabadulását követően Szálasiné 10 éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig takarítónőként dolgozott, közértek és más üzletek padlóját mosta fel éjszakánként és kora reggel – szándékosan ebben az időszakban, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon –, mellékfoglalkozásként pulóvereket kötött és harisnyákat foltozott, melyekhez egy egykori nyilasaktivista szerzett számára gépeket. Külföldön élő családtagjaitól, az Egyesült Államokba kivándorolt bátyjától és Bajorországban letelepedett két testvérétől is rendszeresen kapott anyagi támogatást, valamelyest segítve őt szűkös anyagi helyzetében.

Az 1970-es években mentesítették Szálasinét a büntetett előélettől, és feloldották az ezzel járó megkülönböztetését, ő azonban továbbra is csendesen, a nyilvánosságtól visszavonultan élt, és sohasem gondolt rá, hogy Nyugatra költözzön rokonaihoz, pedig a ’80-as években ezt már bármikor megtehette volna. Élete utolsó jelentős eseménye, hogy interjúalanyként és szereplőként részt vett Almási Tamás 1991-ben bemutatott dokumentumfilmjében, az Ítéletlenülben, ahol a rendező Kistarcsára internált egykori női foglyokat szembesített Piroska nevű ávós őrükkel.

A háborús bűnös „nemzetvezető” özvegye nem sokkal a film bemutatója után, 1992. szeptember 26-án, 85 éves korában hunyt el, földi maradványait a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.