Liszt Ferencre fegyvert fogott - a szélhámos táncosnő botrányos élete

GettyImages-545959325
Olvasási idő kb. 8 perc

A 19. század igazi „celebjének” számított a kalandos életű táncosnő, kalandor és kurtizán Lola Montez, aki Liszt Ferenc, Alexandre Dumas és I. Lajos bajor király ágyában is megfordult, sőt, utóbbi bukását is ő okozta. A legendás félvilági hölgy életével kapcsolatban olyan mértékben összekeveredtek a legendák és a tények, hogy alig tudhatunk róla valami biztosat – ki is volt a híres-hírhedt Lola Montez?

Kamaszként megszökött katonatiszt szeretőjével

Ugyan ő maga azt híresztelte, spanyol nemesi családból származik, a későbbi sztárkurtizán 1821. február 17-én Írországban látta meg a napvilágot Elizabeth Rosanna Gilbert néven, egy angol katonatiszt és egy vagyonos ír politikus törvénytelen lányának gyermekeként. Elizabeth élete már kisgyerekként kalandosan telt: édesapját Indiába helyezték át szolgálatra, ahová magával vitte családját is, azonban néhány hónappal később kolerában elhunyt, az ekkor mindössze 19 éves édesanya pedig újra férjhez ment egy főhadnagyhoz. A kislányt hazaküldték Angliába a nagyszüleihez, akik kiváló bentlakásos iskolákban taníttatták őt, Elizabeth tűzrőlpattant természete azonban sok gondot okozott a környezetének – előfordult például, hogy meztelenül futkározott az utcán, máskor tréfából virágot tűzött egy férfi parókájába szentmise alatt.

Az ifjú Elizabeth Gilbert
Az ifjú Elizabeth GilbertSepia Times / Getty Images Hungary

Édesanyja nem késlekedett kiházasítani a renitens ifjú hölgyet: Elizabeth mindössze 14 éves volt, amikor odaígérték a kezét egy nála ötven évvel idősebb, köszvényes, Indiában élő bírónak, neki azonban egészen más tervei voltak a jövőt illetően. 16 évesen megszökött, és titokban összeházasodott egy jóképű fiatal hadnaggyal, Thomas Jamesszel, a kapcsolat azonban hamar megromlott, a férfi ugyanis imádta a szerencsejátékot, az ivást, és rendszeresen kereste más nők társaságát, idővel pedig lelépett egy katonatársa nejével. A válást követően Elizabeth úgy döntött, csinos külsejét kihasználva a saját szerencséje kovácsa lesz: kezdetben színésznői karrierről álmodott, de rájött, ehhez szinte semmi tehetsége, így inkább táncosnőként ostromolta a világot jelentő deszkákat.

Pisztollyal fenyegette a világhírű magyar zeneszerzőt

Az 1840-es évek elején a „Sevillából származó Maria de los Dolores”, rövidebb formában „Lola Montez” néven tűnt fel flamencotáncosként a londoni színpadon – ugyan hazugságokkal teli önéletrajzában azt állította, debütálása kirobbanó sikert aratott, valójában a közönség hamar rájött a csalásra, a botrány miatt Elizabethnek távoznia kellett Angliából. A sors Németországba, Drezdába vetette, ahol nem kisebb személy, mint Liszt Ferenc vette pártfogásába: a pletykák szerint a romantika korának sztárzeneszerzője halálosan beleszeretett a vadóc természetű táncosnőbe, aki gyakran meztelenül várt rá hotelszobájában egy-egy fellépést követően. Ha hihetünk a vad sztoriknak, a pár szakítása sem volt hétköznapi: Lola fegyverrel fenyegette meg szerelmét.

Liszt minden zenei és színházi kapcsolatát segítségül hívta, hogy egyengesse ágyasa pályáját, így jutott Lola Párizsba, ahol az opera színpadán is bemutatkozhatott táncosként – ugyan a közönség és a kritika egyaránt lesújtó véleménnyel volt előadásáról, egy cseppet sem zavarta a kudarc, a francia fővárosban töltött időt inkább arra használta, hogy minél jobban bekerüljön az írók és művészek bohém világába. A híresztelések szerint többek között id. Alexandre Dumas-val, A három testőr írójával is viszonyba keveredett, leghíresebb afférja viszont a lapkiadó-színikritikus Alexandre Dujarier-vel esett meg, aki egy partin részegen szóváltásba keveredett egy másik úriemberrel, miután az kifogásolta a kétes hírű Lola Montez jelenlétét az eseményen. Dujarier, hogy mentse szeretője becsületét, pisztolypárbajra hívta ki az otromba férfit, melyben alulmaradt: ellenfele golyója halálos sebet ejtett az újságtulajdonoson.

Korabeli karikatúra a hírhedt táncosnő „sikereiről” Getty Images Hungary
Korabeli karikatúra a hírhedt táncosnő „sikereiről” Getty Images HungaryBettmann

Rövid pórázon tartotta királyi szeretőjét

A korabeli bulvársajtóban addigra már rendkívüli hírnévnek örvendő táncosnő-kurtizán a párizsi kalandokat követően bejárta Európa nagyvárosait, hódításairól legendák szólnak – melyeket természetesen érdemes kellő kételkedéssel fogadni –, állítólag még I. Miklós orosz cár is a horgára akadt, a legendás német zeneszerző, Richard Wagner azonban visszautasította közeledését. 1846-ban Lola Münchenbe költözött, hogy megpályázzon egy táncosnői állást a helyi színházban, hamarosan azonban I. Lajos bajor uralkodó ágyában találta magát. A legenda szerint, amikor először találkozott a királlyal, a szabadelvűségéről híres Lajos megcsodálta a táncosnő kebleit, és tréfálkozva megkérdezte, természeti csodáról vagy műalkotásról van-e szó. Lola válaszként kigombolta a blúzát, és engedte, hogy a koronás fő megcsodálja „a természet gyönyörű alkotását”.

Az uralkodó szenvedélyesen imádta ágyasát: semmiben sem tudott nemet mondani Lolának, elhalmozta a legdrágább kincsekkel, grófnővé nevezte ki, palotát ajándékozott neki, sőt, gyakran a legfontosabb politikai döntésekben is kizárólag az ő véleményére hallgatott. Tanácsadói hiába ágáltak a félvilági hölgy befolyása ellen, Lajos inkább menesztette legmegbízhatóbb embereit – köztük Karl von Abel belügyminisztert –, mintsem imádott szeretője ellen menjen. Arról nem szól a fáma, volt-e testi kapcsolat a hatvanas évei elején járó, gyenge egészségű király és csinos hölgypartnere között, mindenesetre az egyház kiátkozással fenyegette erkölcstelenségéért Lajost, aki váltig állította, pusztán plátói viszonyról van szó – Lola ugyanakkor szívesen múlatta az időt fiatal férfi szeretőkkel, természetesen a „papa” pénzéből.

A nép hamar meggyűlölte az uralkodót rövid pórázon tartó kurtizánt és az állami kincstár elherdálását, és az 1848-as tavaszi forradalomban megbuktatta Lajost, akit fia, Miksa követett a trónon: a leváltott királlyal együtt bukott ágyasa is, akinek menekülnie kellett Bajorországból, Svájcba, majd Londonba emigrált, a brit fővárosban hozzáment egy vagyonos férfihoz, George Trafford Healdhez. Lola szerencséjére újdonsült férje nem sokkal később elhalálozott – állítólag vízbe fulladt, de semmi konkrétat nem tudunk sorsáról –, jelentős örökséget hagyva hátra, melynek segítségével hősünk az Egyesült Államokba utazott, hogy ott kezdjen új életet.

Póktánc, aranyásók és végzetes nemi betegség

Lola Montez Amerikában – stúdiófénykép az 1850-es évek elejéről
Lola Montez Amerikában – stúdiófénykép az 1850-es évek elejérőlBettmann / Getty Images Hungary

Az Újvilágban Lola Montez legalább annyira színes egyéniség maradt, mint Európában volt: San Franciscóban és más nagyvárosokban szórakoztatta a közönséget az ún. póktánccal, melynek során addig húzta fel a szoknyáját, hogy a nagyérdemű láthassa, semmilyen alsóneműt nem visel. A bulvárlapok Amerikában is rengeteget cikkeztek a botrányos táncosnőről, aki állítólag marhák módjára, ostorral terelgette a színpadra a férfiakat, hogy azután megfegyelmezze őket – ő maga ugyan tagadta ezt a „vádat”, de megjegyezte, nagyon sok férfi valóban megérdemelné az ostorozást.

San Franciscóban Lola harmadszor is férjhez ment, egy jómódú üzletembernek, Patrick Hullnak mondta ki a boldogító igent, az 1850-es évek elején pedig Ausztráliában is megfordult, a kenguruk földjén aranyásókat szórakoztatott a póktánccal. A hazaút során megismerkedett egy újabb szeretővel, a férfi azonban még a hajóutazás vége előtt belefulladt a tengerbe – az esetről semmi konkrétumot nem ismer az utókor, azt sem, hogy Lolának volt-e bármi köze az úriember idő előtti halálához.

Hősnőnk mindössze 34 éves volt, amikor szifiliszt diagnosztizáltak nála az orvosok – arról nem szól a fáma, hol és miként szedte össze a rettegett nemi betegséget –, állapota rosszabbra fordulásával visszavonult a nyilvánosságtól, megtért a kereszténység felé, és csendes magányban élte utolsó éveit New Yorkban, idejét nehéz sorsú nők megsegítésének szentelve. 1861. január 17-én, 39 éves korában érte a halál, földi maradványait a brooklyni Green Wood temetőben helyezték örök nyugalomra, puritán sírkövén csupán a Mrs. Eliza Gilbert név és halálának dátuma olvasható.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek