A szépészeti beavatkozás tönkretette, őszintén megmutatta - vagy mégse?

GettyImages-477532114

Linda Evangelista egy balul sikerült szépészeti beavatkozást követően azt vette észre magán, hogy a CoolSculpting beavatkozást követően paradox zsírhiperplázia alakult ki nála – azaz ott kezdett zsírszövet szaporodni arcán, ahonnan szerette volna eltüntetni az idő múlásának nyomát.

Hat éve elrejtőzött a nyilvánosság elől, annyira nem akarta, hogy a külvilág meglássa, mi történt vele: először aztán csak megírta az Instagramon történetét, majd később a People magazin címlapján már megváltozott arcával szerepelt. Az abban a magazinban közölt fotók az 57 éves modellről megmutatják, hogy valóban egészen máshogy néz ki, mint amilyennek emlékezhetnek rá az emberek. Hiszen nagyjából olyan, mint egy átlagos, közel hatvanéves nő. Nemrég viszont ismét címlapra került, a látvány pedig több mint meglepő.

Linda Evangelista mégis a régi?

Evangelista két műtétet is vállalt annak érdekében, hogy visszaállítsa azokat az állapotokat, amelyek a beavatkozások előtti megjelenését jellemezték, de ezek sem jelentettek segítséget. Februárban úgy nyilatkozott a People-ben, hogy nem akar tovább rejtőzködni. Mégis, amikor augusztusban a Vogue címlapjára került, olyan, mintha visszarepültünk volna vele az időben úgy tíz évet, vagy akár többet is. Arca feszes, mosolya magabiztos – és mintha nem ugyanaz a nő lenne, aki februárban volt.

A szupermodell nyíltan beszélt arról, hogy ennek a külsőnek az elérése érdekében a sminkesek elasztikus ragasztószalagokkal rögzítették arcbőrét, ezért is visel kendőt a képeken, melyek jótékonyan elrejtik arcának oldalát. Ezek a képek nem kényelmes, otthoni, puha ruházatban ábrázolják őt, mint a People képei tették – extravagáns kalapok, mintás anyagok, hamisítatlan divatanyag.

„A valóságban az én állkapcsom és nyakam nem ilyen – és nem is tudok mindenhova felragasztószalagozott arccal járkálni. Próbálom magam úgy szeretni, ahogy vagyok.

De ami ezeket a képeket illeti, mindig azt gondolom, hogy azért vagyunk, hogy fantáziákat teremtsünk. Álmokat teremtünk, és szerintem ez rendben van.

Emellett minden bizonytalanságomat eltüntették ezeken a képeken, azt csinálhatom, amit szeretek csinálni” – mondta. De vajon álmokat vagy rémálmokat teremt ez a címlap azok számára, akik a People-ben nem látták Lindát, és csak ezeken a képeken szembesülnek azzal, hogy milyen egy eltorzult női arc?

 A címlapok szereplőihez hasonlítjuk magunkat

„Minden, a médiában megforduló személyiség referenciaponttá, szerepmodellé válik, akihez magunkat viszonyítjuk,

az érdekel bennünket, megengedhetjük-e magunknak azt, amit ő, úgy kell-e kinéznünk, ahogyan ő, vagy nem. A logikus válasz az lenne, hogy ő a nyilvánosság előtt éli életét, más pozícióban, szerepben van, nekem egyszerű polgárként nem kell ezt tennem,

de nem logikusan gondolkodunk. Az fordul meg a fejünkben, hogy ha ő ezt csinálja, akkor nekem is ezt kell tennem” – mondta el a Dívány megkérdezésére Patterman Péter pszichológus a médiából szivárgó általános szépségideállal kapcsolatosan. Véleménye szerint finom üzenetekként találnak célba a címlapképek mindannyiunk gondolkodásában: a természetes, a normális, a szükséges az, ahogy ezek az emberek kinéznek, nem pedig az, ahogy én felkelek reggel.

Linda Evangelista egy Oscar-partin 2004-ben
Linda Evangelista egy Oscar-partin 2004-benChris Weeks / Getty Images Hungary

Linda Evangelista Vogue-béli szereplését kicsit paradoxnak, de nem feltétlenül egyedülállónak látja.

„Sok híresség vállal fel például smink nélküli képeket is magáról, de ezek is szelektáltak, nem azt rakják ki, amin a legrosszabbul néznek ki. Azt látjuk, hogy ennek vagy annak a celebnek ez a legborzasztóbb állapota, ami még így is ezerszer jobb, mint ahogy én ki tudok nézni. Ezek a paradox helyzetek megerősítik azt, amit érzünk: ha egy önmagát csúnyának gondoló valaki is ilyen szép, akkor én hogy nézek ki?” – mondja a szakember.

A trend illusztrálására a pszichológus Lady Gaga sminktermékeinek promófotóira utal vissza: ezekről büszkén mondták el, hogy retus nélkül készült képek, ezt mindenki előrelépésként fogta fel, elfeledkezve arról, hogy ettől még nem természetes megjelenésről, hanem rengeteg smink használatával elért külsőről volt szó.

Dolgoznak az üzenetek a lelkünkben

Hogy kire milyen hatás gyakorolhatnak ezek az üzenetek, a smink nélküli képen is szép celebtől az eltorzult arccal is tökéletes külsejű címlaplányig? A szakember szerint a gyerekek és tinédzserek biológiai-pszichológiai okokból kifolyólag könnyen formálhatók, alakíthatók, nincs még meg az a kritikai gondolkodásuk, élettapasztalatuk, ami segítene nekik életük döntéseiben.

„A gyerek a szüleitől lesi el, hogyan bánnak egymással a felnőttek vagy hogyan érkeznek,

és a tinédzserek is motiváltak környezetük megfigyelésére. Felfelé és lefelé hasonlítják magukat, az érdekli őket, kinél jobbak és ki jobb náluk.

Az igazi szupermodellek egyike: itt épp Karl Lagerfeld társaságában
Az igazi szupermodellek egyike: itt épp Karl Lagerfeld társaságábanFoc Kan / Getty Images Hungary

Ez énképüket is befolyásolja, akár depresszióba is eshetnek, ha rosszabbnak érzik magukat a többieknél. Egy felnőtt ettől jobban el tud vonatkoztatni” – mondja Patterman Péter. Sok embernél ugyanakkor megmarad ez a bizonytalanság: voltaképpen mind ki vagyunk téve annak, hogy rosszul érezzük magunkat külsőnk miatt vagy elégedetlenek legyünk azzal.

Ezt tedd az elfogadásért!

A megváltozó testtel való megbékélésre sajnos nem tud tuti receptet kínálni a szakember sem: azt mondja, értékfeltételek mentén vagyunk hajlamosak működni, akkor tartjuk magunkat szépnek, jónak vagy értékesnek, ha ilyenek vagy olyanok vagyunk. 

Lehet, hogy ha őszülünk, ráncosodunk vagy felszedünk pár kilót, már nincs meg a feltétel, így az elégedettség sem.

„Ezeket az értékfeltételeket kellene kiiktatni. Legyünk képesek kimondani: oké, ez a feltétel nem teljesült, nem nézek ki úgy, min régen, de ettől még szerethető, értékes, fontos vagyok. Ha ezeken túl tudunk lépni, el tudjuk fogadni magunkat, de ez nem mindenkinek megy. Van, akinek terápiára van hozzá szüksége, másnak természetesen megy. Ez hosszabb, egyedi folyamat lehet” – mondta el Patterman Péter.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek