legrosszabb vígjátéksorozatok jóbarátok adolf hitler

Anyám, az autó

Az 1960-as években az amerikai nézők kifejezetten szerették a fantasztikus alaphelyzetre épülő sitcomokat – jó példa az idehaza is futott Jeannie, a háziszellem vagy a Bewitched, ami egy boszorkány és halandó férje nem éppen hétköznapi házasságáról szólt –, az 1965-ben debütált My Mother, the Car (Anyám, az autó) azonban még az ő tűréshatárukon is túlment. A sorozat hőse egy sikeres ügyvéd (Jerry Van Dyke), aki döbbenten veszi észre, hogy újonnan vásárolt veterán autóját megszállta néhai édesanyja szelleme: a kotnyeleskedő asszony a síron túlról is megpróbálja irányítani fia életét, ami természetesen folyamatos gondokhoz vezet. Az abszurd alapötlet és a kifejezetten humortalan, unalmas megvalósítás a nézők és a kritikusok körében sem talált különösebben pozitív visszhangra, a sorozatot pedig egy évad és 30 epizód után elkaszálta az NBC csatorna.

Ferris Bueller

A Matthew Broderick főszereplésével készült Meglógtam a Ferrarival a ’80-as évek egyik legsikeresebb tinifilmjének számít, nem meglepő, hogy az élelmes producerek úgy gondolták, érdemes még egy bőrt lehúzni a sztoriról, ezúttal a televízió képernyőjén. Az 1990-ben bemutatott Ferris Bueller érdekessége, hogy nem a mozifilm sztoriját folytatja, hanem egy kaliforniai kamaszról szól, akit ugyanúgy hívnak, mint a Broderick által játszott, Chicagóban élő címszereplőt, és a pilot epizódban dühösen veszi tudomásul, hogy a hollywoodi producerek ellopták a történetét és a nevét.

Mivel a széria cselekményének semmi köze nem volt a filméhez, a nézők becsapva érezték magukat, a főhőst alakító Charlie Schlatter (őt a magyar nézők a Halálbiztos diagnózis krimisorozatból ismerhetik leginkább) pedig tizedannyi karizmával sem rendelkezett, mint Broderick; az ötlettelen, érezhetően csak a lehúzás céljából készült sorozatot végül 13 rész után elsüllyesztették. Érdekesség, hogy a főhős húgát Schlatter akkori barátnője, a 21 éves Jennifer Aniston alakította, aki néhány évvel később egy jóval sikeresebb sitcomnak köszönhetően lett világhírű.

Heil, drágám, itthon vagyok

Valószínűleg nagyon erős tudatmódosító szerek hatása alatt állt Geoff Atkinson brit író-producer, amikor 1990-ben kipattant a fejéből a Heil Honey I’m Home! (Heil, drágám, itthon vagyok) egészen elképesztő ötlete: a sorozat Adolf Hitler és hitvese, Eva Braun mindennapjait mutatja be, akik egy átlagos családi házban élnek Berlinben, szomszédjuk pedig egy minden lében kanál zsidó házaspár, akik gyakran beleütik az orrukat ügyes-bajos dolgaikba. A sorozatot a készítők a családi sitcomok szándékos paródiájának szánták, a nézők és az ítészek azonban nem értékelték az ízléstelen témaválasztást és az olcsó humort – ugyan a stáb nyolc részt leforgatott, végül csupán egy ment le adásban, a premier után azonnal kukázták a Hitler-sitcomot.

Tesók a világűrben

Az 1996-ban debütált és mindössze egy évadot megért Homeboys in Outer Space (magyarul nagyjából Tesók a világűrben) két sztereotip fekete „gettófiatal” kalandjait mutatja be, akik csotrogány autóra emlékeztető űrhajójukkal járják a kozmoszt a 23. században: a sorozat erőltetettre és humortalanra sikerült, ráadásul sokak szerint káros, rasszista sztereotípiákkal volt telepakolva, nem csoda, hogy 21 rész után inkább beszüntették az UPN csatorna illetékesei.

Ősember

Egy népszerű biztosító reklámfilmjei ihlették a 2007-es Caveman (Ősember) sorozat alkotóit, akik elképzelték, milyen lenne, ha a Neander-völgyi ember nem halt volna ki, hanem egyedeik még ma is köztünk élnének, kisebbségi csoportként a modern emberi társadalomban. A különös alapötlet sajnos ennyiben meg is rekedt, a sorozatban ábrázolt 21. századi ősembereket ugyanis nagyjából annyi különbözteti meg egy átlagos Homo sapienstől, hogy valamivel szőrösebbek, ez pedig nem igazán mozgatja meg a nézők fantáziáját.

Ugyan a készítők igyekeztek komolyabb problémákat – rasszizmus, a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése – boncolgatni, bicskájuk hamar beletört a dologba, sőt, egyesek épp őket vádolták rasszizmussal, ezért a pilot epizódot követően a déli Atlantából gyorsan a jóval semlegesebb San Diegóba költöztették a sorozatot. Az Ősembert a kritika ízekre szedte, az ABC hálózat pedig 13 rész után úgy döntött, inkább örökre jegeli a szőrös főhősöket.

Work It

A Van, aki forrón szereti és az Aranyoskám sikere is bizonyítja, a női ruhába bújt férfiak motívuma kiapadhatatlan humorforrásnak számít Hollywoodban, azonban, míg az előbbi filmek készítői értettek hozzá, hogyan csaljanak mosolyt a nézők arcára, a 2012-ben képernyőre került Work It alkotóit nem áldotta meg a sors hasonló tehetséggel. A sztori két munkanélküli fickóról (Benjamin Koldyke és A szökésből ismert Amaury Nolasco) szól, akik hölgyeknek adják ki magukat, hogy felvegyék őket dolgozni egy kozmetikai céghez: a kettős identitás természetesen mindenféle problémához vezet, a sorozat azonban kimerült annyiban, hogy nagydarab férfiak parókában, tűsarkú cipőben és kitömött szvetterben csetlenek-botlanak mindenfelé.

A 13 leforgatott részből mindössze kettőt mutattak be az Egyesült Államokban, a sorozat azonban még így is botrányt kavart: több LMBT-szervezet tiltakozott a Work It ellen, mely szerintük trivializálja és nevetségessé teszi a transznemű emberek munkahelyi diszkriminációját.

Képzeletbeli Mary

A 2017-es, mindössze 9 epizódot megért Imaginary Mary (Képzeletbeli Mary) főhőse egy sikeres PR-szakember és családanya (Jenna Elfman), akinek életében váratlanul felbukkan gyerekkori képzeletbeli barátja, a fehér plüssállatra emlékeztető (CGI segítségével életre keltett) Mary, hogy segítsen megoldani a karrierjében és magánéletében felmerülő problémákat. Az alapötlet eredetinek és szórakoztatónak tűnhetett, a megvalósítás azonban teljesen hazavágta a produkciót: a címszereplő inkább irritáló, mintsem kedves és humoros, a történetek pedig sótlanok, és semmi újat nem mondanak, így érthető, miért tűnt el ennyire hamar a süllyesztőben Mary és gazdája.

Joey

Listánk bónuszhelyezettje bizonyítja, hogy egy sorozat sikerét gyakran a karakterek közötti összhangnak köszönheti, annak felbontása pedig súlyos következményekkel jár. A 10 évadot megért, minden idők egyik legsikeresebb sitcomjának számító Jóbarátok lezárását követően a készítők úgy döntöttek, nem hagyják veszni az aranytojást tojó tyúkot, és saját sorozatot adtak Joey Tribbiani (Matt LeBlanc) karakterének, aki ezúttal az anyaszéria manhattani helyszínétől távol, Los Angelesben próbál színészként boldogulni. Reményeik ellenére a 2004-ben debütált Joey nem hozta a Jóbarátok színvonalát, a címszereplő ugyanis képtelen volt egymaga elvinni a hátán a lapos, semmi egyedit vagy újat nem nyújtó cselekményt – a sorozat másfél, nyögvenyelősre sikerült évad után örökre távozott az éterből.