Bevándorlók gyermeke lehet Amerika első elnöknője: kicsoda Kamala Harris valójában?

kamala harris falfestmeny
Olvasási idő kb. 7 perc

Elsőségek terén már komoly rutinja van az Egyesült Államok jelenlegi alelnökének, egyben demokrata elnökjelöltjének. Kamala Harris egyben lehet az USA első színes bőrű és női elnöke: ami Hillary Clintonnak nem sikerült Donald Trump ellenében, az a jogi pályáról karrierpolitikusi életmodellre váltó Harrisnek sikerülhet.

Ez nem csak hurráoptimizmus: amilyen egyértelmű volt az, hogy Joe Bidennek hanyatló népszerűsége miatt le kell mondania arról, hogy még egy ciklusnyi elnökségért indulhasson, olyannyira egyértelműen volt jó döntés Kamala Harrist választani helyette. Népszerűsége folyamatosan felfelé ível, Donald Trump sem tud vele mit kezdeni – ennek beszédes jele az, hogy még a hozzá meglehetősen közel álló Fox News mérése is csak egy százalékos előnyt tudott felmutatni az újabban bíróságokra szinte hazajáró másik jelölt mellett, Harris ellenében.

Kamala Harris vezet a közvélemény-kutatásokon

A Fox News világán túli univerzumban ugyanakkor szinte egyértelműen és mindenhol Kamala Harris vezet néhány százalékkal Trump előtt. Azután, hogy Kalifornia főügyészeként is az első színesbőrű, egyben az első nő volt, aki eddig a pozícióig jutott, női alelnökként is az első jelző kerülhetett neve mellé. 

Alázattal fogadta, amikor az elnökjelölti versenyben négy éve alulmaradt, most viszont eljött az ő pillanata.

Türelmesen várta Kamala Harris, hogy eljöjjön az ő ideje
Türelmesen várta Kamala Harris, hogy eljöjjön az ő idejeAndrew Harnik / Getty Images Hungary

Kamala Harris indiai származású anya és jamaicai apa gyermekeként született Kaliforniában – szülei állítólag egy tüntetésen ismerkedtek meg. Még csak ötéves volt, amikor szülei elváltak, őt és testvérét, Mayát egyedülálló anyaként nevelte fel édesanyja, a rákkutató és nőjogi aktivista Shyamala Gopalan Harris.

„Kemény volt, bátor, úttörő szerepe volt a nők egészségéért folytatott küzdelemben. Arra tanított minket, hogy soha ne panaszkodjunk az igazságtalanság miatt, hanem tegyünk valamit ellene”

– mondta róla Harris. Amellett, hogy az indiai gyökerek megtartását fontosnak tartotta, többször el is vitte magával gyermekeit Ázsiába, azt sem felejtette el, hogy gyermekei egy másik kultúra részesei is. Fontos volt számára, hogy lányai a színes bőrű közösség részévé válhassanak, és azzal is tisztában volt, hogy Indiában is így tekintenek majd rájuk.

Már tiniként tüntetést szervezett Kamala

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy szinte szegregációban élte le fiatal éveit. Kamala Harris egyetemi tanulmányait ugyan a Howard Egyetemen végezte el, egy olyan oktatási intézményben, ahova főként színes bőrű diákok jelentkeznek, éveket töltött gyermekként Kanadában is. Édesanyja oktatói állást kapott a McGill Egyetemen, ő és testvére pedig természetesen vele mentek, és Montrealban jártak iskolába. Ott a mindössze 13 éves Kamala és húga szervezett egy tüntetést is azért, hogy szüntessék meg a gyermekek udvari játékát tiltó rendelkezést.

Kamala Harris: Úgy nevelkedtem, hogy független nő legyek, ne áldozatKamala Harris: Úgy nevelkedtem, hogy független nő legyek, ne áldozat

Az „ország legcsinosabb főügyésze” címtől az alelnökségig.

Tovább olvasom

Sokrétű tapasztalatai révén az alelnök tökéletes otthonossággal mozog mindenféle közegben. Ahogyan arról egy interjúban beszélt, nem gondolja, hogy egy politikus bőrszínének kellene meghatároznia azt, hova tartozik.

„Aki vagyok, az vagyok, és rendben vagyok magammal. Lehet, hogy másoknak meg kell fejtenie engem, de ez nem jelent gondot nekem” – mondta.

Folyamatosan áttöri az üvegplafont

Az viszont már az egyetemen egyértelműen látszott, hogy tehetséges, méghozzá annyira, hogy igazán jelentős dolgokra legyen képes. Egykori barátnői visszaemlékezése szerint esze és humora is erőteljesen megmutatta azt, hogy képes lesz áttörni az üvegplafont, és tulajdonképpen nem is csinált mást azóta, hogy karrierje elindult.

Pályafutását az Alameda megyei kerületi ügyészségen kezdte, majd 2003-ban San Francisco legfőbb ügyésze lett.

Ezt követően választották meg Kalifornia főügyészévé, a tisztséget ráadásul a legnépesebb amerikai államban tölthette be.

Elnöki ambícióit 2020-ban el kellett még engednie, azonban az akkori győztes Joe Biden a most 59 éves Harrist hozta pozícióba.

„Sokan nem gondolták, hogy megvan benne a fegyelem és a koncentráció ahhoz, hogy ilyen gyorsan felemelkedjen a Fehér Házban betöltött pozícióba... bár az emberek tudták, hogy van benne ambíció és sztárpotenciál. Mindig is egyértelmű volt, hogy megvan benne a nyers tehetség” – írja le Gil Duran, saját kampányfőnöke az alelnököt.

Kamala Harris férjével, Doug Emhoffal
Kamala Harris férjével, Doug EmhoffalAlex Wong / Getty Images Hungary

Momala Harris a legfontosabb pozíciója

Amellett, hogy nagyon fontos számára származása és nyilvánvaló módon az is, hogy a legmagasabb fórumon képviselhesse mindazt, aminek irányába elkötelezett, nagyban meghatározza életét családja is. Férje, Doug Emhoff jogász két gyermeket, Cole-t és Ellát hozta a tíz éve megkötött házasságukba: az akkor 15 és 19 éves tinédzserek és Kamala Harris sem érezték megfelelőnek azt, hogy pót-, netán mostohaanyaként hivatkozzanak a politikusra, így született meg Kamalából Momala, az anya, akinek ez élete legfontosabb szerepe.

Elvált szülők gyermekeként az akkor még főügyészi posztot betöltő politikus tudta, hogy nem siethet el semmit, az a felelős döntés, ha akkor találkozik párja gyermekeivel, amikor már ők ketten biztosak a kapcsolatban.

Így is történt: Harris, aki legszívesebben tornacipőben és farmerben van, egy étteremben találkozott Ellával és Cole-lal. Ők ekkor már biztosak voltak benne, hogy különleges nőt ismernek meg személyében, mozaikcsaládjuk pedig tíz éve nagyszerűen működik, amint arról közös megjelenéseik és Instagramra posztolt családi szelfijeik is tanúskodnak.

Harris épp úgy részt vett a gyerekek életében, mint vér szerinti édesanyjuk, ők pedig megértették azt is, hogy a politikusi karrier miatt bizonyos lemondásokra is szükség van, főként, mikor ez a karrier felfelé kezdett ívelni. A vasárnapi közös ebédet azonban megtartották tradíciójuknak, a házaspár főz, Ella desszertet készít, Cole pedig terít, és a zenéről gondoskodik. Ha nincsenek együtt, hangüzeneteket hagynak egymásnak, és Zoomon „találkoznak”.

Harris egyébként kemény főnökként írja le magát, aki mindennap hatkor kel, fél órát edz, majd megeszi mandulatejjel készített gabonapelyhét, és már indul is dolgozni.

C. S. Lewis és Khaled Hosseini regényei egyaránt a kedvencei közt vannak, gyűjti a Converse Chuck Taylor cipőket, imád főzni, egyik kedvenc étele pedig az egyszerű sült csirke.

 Azt nem szereti, ha női Obamának hívják – bár Barack Obamával jó barátságot ápol –, de az, hogy nyomdokaiba lép-e majd, hamarosan kiderül.

Ezért szeretjük annyira Michelle ObamátEzért szeretjük annyira Michelle Obamát

Önéletrajzi könyve történet egy sokféleséget befogadó Amerikáról. Bárcsak ne lenne ennyire kivételes.

Tovább olvasom

A nők történelemben betöltött, majd eltörölt szerepéről is írtunk már: a cikkből kiderül, hogy tűnnek el a nők eredményeik ellenére a krónikákból.

Miért nincsenek benne a nők a történelemkönyvekben? Ezért radírozták ki őketMiért nincsenek benne a nők a történelemkönyvekben? Ezért radírozták ki őket

Soós Tibor olyan nőkről írt könyvet, akik megváltoztatták a történelmet, mégis megpróbálták a szőnyeg alá söpörni őket.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben
Többszáz dinoszauruszt találtak Erdélyben

Több száz dinoszauruszt rejt a föld Hunyad megyében, ráadásul több, eddig még soha fel nem fedezett fajt is találtak.

március 18., 05:46

  • világom
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől
Megfosztanák Amerikát az egyik legfontosabb jelképétől

Ajándékba adták, most visszakövetelnék Amerika legfontosabb jelképét.

március 17., 12:10

  • világom
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire
Pusztító természeti katasztrófa emlékét őrzi ez az olasz szellemváros: lakói nem mentek messzire

Elpusztította egy katasztrófa az olasz szellemvárost, mégis laknak benne még ma is. Tudd meg, hogyan lehetséges ez!

március 17., 16:00

  • világom
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön
Járni is alig tudnak, szemük örökre elromolhat: ez vár az űrben rekedt asztronautákra a Földön

Hiába térhetnek ma éjjel vissza a Földre, közel sem értek még véget a két asztronauta megpróbáltatásai.

március 18., 07:26

  • világom
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években
Ilyen volt egy női konditerem az 1920-as években

Ma más látvány fogad, mint amit 1926-ban láttál volna egy konditeremben. Ezt is most meg is mutatjuk.

március 18., 07:00

  • világom
Tengerbe omlott a várkastély: döbbenetes látványt nyújt a szikla szélén az épület
Tengerbe omlott a várkastély: döbbenetes látványt nyújt a szikla szélén az épület

Éppen előnye vált hátrányává a tengerre néző, csodás panorámájú ír várkastélynak.

tegnap, 18:30

  • világom
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol
Trump szerint érvénytelenek Joe Biden intézkedései: így indokol

Súlyos dologgal vádolja elődjét Donald Trump, azt állítja, nem Joe Biden írt alá több fontos elnöki döntést.

március 18., 08:35

  • világom
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában
Rejtélyes vízszennyezés: pusztulnak a halak, emberek lesznek rosszul a habos tengervíztől Ausztráliában

A szakembereket is meglepte, hogy ilyen nagy területet érint a veszélyes mérgezés.

március 18., 09:36

  • világom
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot
Régi fertőzés terjed újra Magyarországon – mutatjuk, hol rendelnek el zárlatot

Térképen is látható, hol lép életbe a zárlat a fertőzés miatt.

március 17., 12:40

  • világom
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül
Két napra sötétbe borult ez az ország: tízmillióan maradtak áram nélkül

Több mint tízmillió ember maradt áramszolgáltatás nélkül, és az egész ország sötétségbe borult – immár negyedszerre.

március 17., 13:40

  • világom
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban
Tévedhettek a hatóságok Gene Hackman feleségének halálával kapcsolatban

A telefonhívások elemzése után kiderült, hogy Gene Hackman felesége nem abban az időpontban halt meg, amit eddig feltételeztek.

március 18., 12:40

  • világom
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester
Ebben a faluban senki nem lehet beteg: megtiltotta a polgármester

Egy falu polgármestere megtiltotta, hogy bárki beteg legyen. Súlyos oka volt rá.

március 15., 13:36

  • világom
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg
Szokatlan látogatót fogadhat a beteg pápa: Károly király Kamillával látogatná meg

Az állandó orvosi felügyelet és betegsége dacára Ferenc pápa nem mondta le a találkozót Károly királlyal és Kamillával.

március 18., 10:36

  • világom
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták
Megható felvételek: így ölelték társaikat az űrben rekedt asztronauták

Megható felvételek láttak napvilágot, amikor a két űrben rekedt asztronauta megölelte váltótársaikat a súlytalanságban.

március 17., 09:35

  • világom
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket
Ebben az országban ételt készítenek a poloskák feromonjaiból: kézzel préselik ki a nedvüket

Bár nálunk szokatlan, ebben az országban bizonyos ételekhez adva nagyon is kedvelt e bogarak nedűje.

március 18., 14:00

  • világom
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete
Így néz ki belülről a világ egyik legszokatlanabb épülete

Sokakat régóta izgat, milyen lehet a világ egyik legérdekesebb formájú épületének a belső elrendezése. Most végre te is beleláthatsz.

március 15., 09:06

  • világom
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva
Életveszélybe kerültek egy kutatócsoport tagjai az Antarktiszon: fenyegetőző kollégájukkal vannak összezárva

Egy kutató e-mailben kért segítséget, miután kollégája állítólag bántalmazta és rettegésben tartja a többieket: a fenyegetés elől nem menekülhetnek.

március 18., 11:40

  • világom
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak
Tojásokkal vághat vissza Európa Donald Trumpnak

Miközben Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat jelentett be Európával szemben, a háttérben kért is valamit több uniós országtól.

március 17., 11:10

  • világom
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók
Akár pillanatokon belül kitörhetnek: ezeket a vulkánokat figyelik a magyar kutatók

Vulkanológus professzorral jártunk utána, mi zajlik jelenleg a föld alatt valójában.

március 17., 08:50

  • világom
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban
Ettől a magyar férfitól tudta meg a világ, mi zajlik a kommunista kényszermunkatáborban

A recski munkatáborból egyedül Michnay Gyulának sikerült Nyugatra szöknie: négykézláb tapogatózva kerülgette a taposóaknákat.

március 15., 08:50

  • világom
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát
Magyar lehetett a legendás viking kalandozó nevelőapja: együtt érték el Amerikát

A vikingek és a feltehetően magyar származású férfi már Kolumbusz előtt 500 évvel partra léphetett az amerikai kontinensen.

március 16., 19:00

  • világom
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most
Megjelent az első fotó Ferenc pápáról kórházba kerülése óta: ilyen állapotban van most

Ferenc pápa vasárnap más papokkal misézett, a fotó utána készült róla a kórházi kápolnában.

március 17., 08:36

  • világom
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka
Így még sosem láttad Velencét: ez a város 2000 éves titka

Ismert a technológia, elképzelni mégis nehéz a velencei építészetet. Ez a kép most segít: így néz ki a víz alatt a város.

március 15., 16:45

  • világom
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot
Ez volt a menü a világ leghírhedtebb börtönében az 50-es években: megirigyelhetnénk a választékot

Többfogásos menüvel kínálták a rabokat a világ leghírhedtebb börtönében.

március 16., 13:36

  • világom
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban
Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban

Rettenetes körülmények között keresték az értékes fémet a gyors meggazdagodásról álmodó aranyásók.

március 17., 07:00

  • világom
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne
Furcsa jelzések mutatták az utat ezeknek a repülőknek: ma már kész életveszély lenne

Ma már életveszélyes volna ezekkel a jelzésekkel tájékozódnia a repülőknek.

március 16., 19:30

  • világom
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny
Kiszámolták: ekkor látható a legnagyobb eséllyel a Loch Ness-i szörny

A Loch Ness-i szörnyet sokan szeretnék látni, kutatók most megmondták, mikor érdemes próbálkozni.

március 15., 14:00

  • világom
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne
Legendás ennek az országnak a tisztasága, a csatonából is inni lehetne

Az utcán is szinte enni lehetne a földről, annyira tiszta.

március 16., 08:50

  • világom
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó
Sehol a világon nincs még egy ilyen színű tó

A sós víz és a különleges éghajlat együtt teszi, hogy ez a tó ilyen egyedülállóan néz ki.

március 17., 06:30

  • világom
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik
Egykor az ország szuperútja volt, ma már az erdőtől sem látszik

Hihetetlen, hogy mivé lett az országút e szakasza.

március 15., 18:30

Érdekességek