Juliette Gréco

De ki is volt valójában Belphegor megszemélyesítője, Juliette Gréco, az ötvenes-hatvanas évek titokzatos francia énekes- és színésznője, akinek élete a pokoltól a mennyig szárnyalt?

Párosával kötözik össze az asszonyokat

Az 1927-ben született színésznő gyerekkora nem nevezhető vidámnak: korzikai apa és a francia ellenállásban aktívan részt vevő anya gyermekeként Dél-Franciaországban született, de a nagyszülei nevelték. Véletlenül jött rá, még szinte kislányként, hogy anyja éjjel titokban hordja az ételt az ellenállóknak. Ő maga is része lett a Résistance-nak, azaz a francia ellenállásnak, ezért tartóztatta le a Gestapo, akárcsak a nővérét.

Fiatal korára tekintettel nem deportálták, de az a szörnyű időszak nem múlt el nyom nélkül az életéből. Soha senki előtt nem tudott levetkőzni, mert eszébe jutottak azok a percek, amikor mindenki szeme láttára kellett megválnia a ruháitól a röhögcsélő őrök előtt, akik aztán kutattak a testében.

„A sápadt férfi acsarkodik rám. Még utoljára, meggyőződés nélkül rám sújt az öklével, aztán kimegy és ott hagy a földön, mint egy nedves felmosórongyot. (...) Az utcán egy rabszállító kocsi vár, hátsó ajtaja nyitva, a lépcső leeresztve. Párosával összekötözik az asszonyokat, és csak akkor oldanak ki, amikor megérkezünk a fémrekeszekbe, ahová egyenként bezárnak. Nincs azokban más, mint egy kis hideg pad. A nővérem megpróbálja felém fordítani a fejét” – emlékszik vissza Gréco Jujubecímű önéletrajzi kötetében. Őt végül hamar elengedték, de nővérét és édesanyját csak évekkel később.

Juliette Gréco ezután sokáig Saint-Germain-des-Prés-ben élt, miután anyja Indokínába települt, a francia haditengerészet segítségével.

Bekerül a francia művészvilág elitjébe

Szerencséjére hamar neves társaságba kerül: a korszak leghíresebb egzisztencialista filozófusa-írója, Jean-Paul Sartre fedezte fel tehetségét. Sartre élettársa, Simone de Beauvoir lett az egyik legjobb barátnője, a másik az ugyancsak híres Anne-Marie Cazalis. A legnagyobb élő francia írók, költők, énekesek lettek a barátai, Albert Camus csakúgy, mint André Gide, Francois Mauriac, Jacques Brel, Charles Aznavour. Vonzotta a filozófusokat, akárcsak annak idején Yvonne Gilbert, Toulouse-Lautrec múzsája, a festőket.

Cazalisnak köszönhetően olyan kiváló írókkal ismerkedett meg, mint Boris Vian és Jacques Prévert, majd találkozott Joseph Kosma zeneszerzővel, azaz Kozma Józseffel, aki Jean Renoir és Marcel Carné filmjeihez szerzett akkoriban zenét. Kozma Grécónak szánt egy dalt, amelyet ő és Prévert írtak egy filmhez. Lényegében ez indította el énekesi karrierjét. Eleinte kisebb bárokban lépett fel, de Jean Cocteau biztatta: neked nem 200 embernek kellene énekelned, hanem millióknak.

És eljött az az idő is. A sovány, fekete lány korántsem volt nevezhető szépnek, magát mindig csúnyának látta, az orrát később háromszor is megoperáltatta. Hosszú, sötét haja, húzott szeme és mély hangja azonban egyedivé tette személyiségét.

Vagy én, vagy Piaf

Nem szexszimbólumot láttak benne a férfiak, hanem afféle modern végzet asszonyát, vagy éppen egyenrangú alkotótársat. Mindent el tudott énekelni, a hagyományos sanzonokat is. Először vagy neki, vagy Edith Piafnak ajánlották fel a tehetséges fiatal szerzők dalaikat – érdekesség, hogy a Padam padamot, amely Piaf egyik ikonikus sikere lett, visszautasította. Piaf viszont nem vállalta a Gyűlölöm a vasárnapot című számot, amely zajos sikert aratott Gréco előadásában.

Széles, kifejező gesztusok, kiváló hangulatteremtés jellemezte olykor hűvös, máskor szenvedélyes előadásmódját. Mint egy papnő – mondta róla az egyik visszaemlékező szemtanú –, úgy állt a mikrofon mögött, egyszerű, fekete ruhájában. Csak igényes, irodalmi szövegeket énekelt el, az életről, a halálról, a szerelemről. Sartre, aki örökre a barátja maradt, úgy jellemezte: „Millió vers van a hangjában... Az ő szájában az én szavaim drágakövekké váltak.”

A film is felfedezi magának

1949-ben debütált a kamerák előtt. 1957-ben Hollywoodba szerződött, és több filmben játszott. Jó barátságba került Mel Ferre-rel, Audrey Hepburnnel és Cary Granttel, de az a világ nem volt igazán neki való. Ám közben az egyik legnagyobb hatalmú hollywoodi filmmogul, Darryl F. Zanuck beleszeretett. Mellette igazi dívaként élhetett gyönyörű Beverly Hills-i palotájukban, és járhatta a világot Chanel kosztümök, Balmain ruhák, milliókat érő nercbundák, no meg Zanuck és elmaradhatatlan szivarjai társaságában.

Nagyon furcsa pár – mondták róluk, nem alaptalanul. Az énekesnőnél alacsonyabb és sokkal idősebb producer szinte semmit nem tudott Európáról, és eleinte igencsak tájékozatlan volt a francia irodalmi élettel kapcsolatban is. Arról se volt fogalma, hogy ki is lehet az a Jacques Brel, akit Juliette áhítattal emleget (az énekes-dalszerző Franciaországban óriási sztár volt) – de mindez kevéssé zavarta a két művész barátságát. Gréco az USA-ban, Mexikóban és Afrikában forgatott, többek között Errol Flynn-nel és Orson Wellesszel, és gyakran hívta meg párizsi barátait, hogy ne legyen egyedül, és nyugtatgatta Zanuckot – kevés sikerrel –, hogy ne legyen féltékeny.

Férjek és szerelmek

Még igen fiatalon kellemes szerelmi kalandja volt a nők körében nagyon népszerű Sacha Distellel, de általában sorra elbűvölte a művész kollégákat később is, köztük a világ leghíresebb dzsessztrombitását, Miles Davist, akit akkor ismert meg, amikor Párizsban játszott Dizzy Gillespie-vel. Sartre megkérdezte Milest, hogy miért nem házasodnak össze Grécóval, mire a zenész azt válaszolta, hogy túlságosan szereti Juliette-et ahhoz, hogy feleségül vegye, hiszen az USA-ban az erős rasszizmus tönkretenné szerelme karrierjét.

Gréco először 1953-ban ment férjhez, Philippe Lemaire színészhez. Lányuk, Laurence-Marie a következő évben született, és Svájcban, egy patinás intézetben nőtt fel, nevelőnő szárnyai alatt.

Később, 1966-ban, a Belphegor gáláján találkozott Michel Piccoli színész-rendezővel, akivel két év után házasodtak össze. Piccoli évtizedekig egyike volt a legnépszerűbb francia karakterszínészeknek, és szintén ismert volt baloldali nézeteiről. Jellemző rá, hogy 1968-ban, a tél közepén! a Szovjetunióba vitte nászútra Grécót.

1977-es válásuk után 1988-ban harmadik, utolsó házasságát a zeneszerző és zongoraművész Gérard Jouannes-nal kötötte, aki gyakran kísérte koncertjein.

Orchideákkal és gyémántokkal rakják tele a cipőjét

Az énekes-színésznő időközben a világ számos országában kezdett koncertezni. Amerikai luxusszállodákban lakik, Givenchy és Schiaparelli is öltözteti, aki egész gardróbot tervez számára. De nem a ruhákkal van elfoglalva, amikor élete nagy megpróbáltatásaként, első francia művészként a németek számára ad koncertet. Később átmegy fellépni Kelet-Berlinbe is, és sokszor megkérdezték tőle a fiatalok: tényleg annyira gyűlöli a német népet?

Brazíliában emlékezetes sikere volt, és nemcsak énekesnőként: a brazil férfiakat megbabonázta a titokzatos fekete asszony. Egyik legkitartóbb rajongója a szállodaszobája elé kitett cipőjét orchideákkal és gyémántokkal rakja tele. Skandinávia nem érinti meg, bár barátnőjével, az éppen ott tartózkodó Françoise Sagannal jókat sétálnak és horgásznak ott. Többször visszatér Japánba, ahol már a magas szintű technikai fejlettségből meggazdagodó milliárdosok fogadják és kísérik végig az országon. Meghatja a sok-sok figyelmesség: a kiotói álomvacsorán az egyik gésa – saját magát a hagyományos japán hangszeren, a kotón kísérve – énekli el neki Joseph Kosmától a Hulló leveleket. A szovjet valóság mindig meglepi, Anglia untatja, Moldávia szórakoztatja. Nagy sikerrel lépett fel Budapesten is.

Juliette Gréco – annak ellenére, hogy nem éppen egészséges életmódot élt, lásd az állandó éjszakázás, a whisky és a rengeteg cigaretta – szép kort ért meg: 93 éves korában hunyt el.