Japánok regényhőse lett Sütő József, a magyar olimpikon

Ha nem kerültek volna egy hasonló ruhanemű háromszorosába, akkor talán beszerzek néhányat, no meg ha tudtam volna, hogy mitől lesznek ezek olyan különlegesek. Mint ismeretes, a szintén Japánba tervezett 1940-es olimpia (a nyári és a téli is) a második világháború miatt elmaradt, de az újkori olimpia történetében még nem fordult olyan elő, hogy egy betegség, egy világjárvány zavart volna be a versenyekbe. Ezek az öltözékek tehát olyan olimpiát hirdettek, amely végül nem valósult meg, még akkor is, ha csupán elhalasztották 2021-re.

Még most sem tudjuk, hogy s mint lesz idén ez a világverseny, Japán szénája sem áll túl jól a fertőzöttség tekintetében, a vakcinák pedig csak szivárognak mindenhol. Ha meg is rendezik, az nem lesz az igazi – véli Sütő József, a ’64-es olimpia maratonfutója, akinek történetére mindjárt visszatérünk.

Korrupciógyanú a japán fellendülés kezdetén

A The Japan Times szerint a korrupciós ügyekkel foglalkozó riporter, Andrew Jennings azt állítja, hogy az 1958-ban a fővárosba látogató Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjait call girlökkel szórakoztatták. A ’64-es olimpia rendezési jogának odaítélése mindenesetre különös, mert az akkori Tokió minden volt, csak olimpiát megrendezni képes állapotú nem. A versenysorozat büdzséje is sokszorosa volt az előző római olimpiáénak. Mindenesetre megkapták a rendezési jogot, amivel együtt őrült gyors készülődés vette kezdetét. A már említett szupervonaton kívül autópályák, szállodák, metróvonalak stb. épültek; jakuzák, munkások sokasága és szennyezés özönlötte el a japán fővárost.

Ez az olimpia sok mindenről emlékezetes, például elsőként közvetítették műhold segítségével, ekkor használtak utoljára salakos futópályát, és a kézi, stopperórás időmérés is itt fejezte be pályafutását. Két új sportág is debütált az olimpián: a dzsúdó és a röplabda.

Ami az éremtáblázatot illeti, az amerikaiak lettek az elsők (36 arany), a Szovjetunió a második (30), és harmadik éppen a rendező Japán (16), majd a németek és az olaszok után mi következünk az előkelő hatodik helyen, ahol az előzőekhez hasonlóan tíz aranyat nyertek a sportolóink, a végleges sorrendet az ezüst- és bronzérmek száma alakította ki. A legeredményesebb versenyzőnk Rejtő Ildikó tőrvívó volt két arannyal.

57 éves japán képeslapok a szekrény mélyén

Néhány hete éppen keresgéltem szüleim könyvszekrényében, amelyben már több ízben bukkantam olyasmire, ami számomra kincset jelent: ez az a fajta csodaszekrény, amely mindig tartogat kellemes meglepetéseket. Ezúttal japán képeslapok akadtak a kezembe, négyesével öt tokban, azaz összesen húsz darab. Ez a képeslapgyűjtemény az 1964-es tokiói olimpia eseményeit mutatja be, és 57 évig várták a könyvek között sorsuk beteljesülését.

A galéria megnyitásához kattints a képre!

Természetesen a maga nemében mindegyik érdekes: a görögországi láng éppúgy, mint a fáklya megérkezése Japánba, a nyitóünnepség, egy győzelem stb., de első végiglapozgatásra még nem vettem észre valamit. Digitalizálás után nagyobb méretben is végignéztem őket, majd épp az utolsón akadt meg a szemem, mert az eredményjelző táblán feltűnt a HUN felirat. Megnéztem a nevet mellette: SUETOE. Hát ez ki lehet? – tettem föl magamnak a kérdést, majd rögtön utána a Google-nak, amely nem is váratott sokáig: Sütő József maratonfutó, aki egyéni csúccsal, ötödikként ért célba. Bevallom, nem ismertem őt, így szereztem tudomást róla.

Hogy kerül egy magyar maratonfutó egy japán regénybe?

Sütő József feleleveníti, hogy japán versenytársa, Cuburaja Kókicsi és ő elhúztak a mezőnytől, és húsz kilométeren át ismeretlenül is kölcsönösen segítve egymást futottak a második és harmadik helyen. Hol egyikük volt előrébb, hol másikuk. A 38. kilométernél következő emelkedőnél honfitársunknak fogyni kezdett az ereje. A stadionba a japán versenyző érkezett másodikként, de a cél előtt az angol Basil Heatley megelőzte, amit Cuburaja óriási szégyenként élt meg. Ez a fajta szégyenérzet a japánoknál a szamurájok korából maradt fenn, forrása a kötelességtudat és az emberi érzelmek konfliktusa. Ruth Benedict antropológus egyenesen szégyenkultúrának nevezte a japánt, Szugimoto Josio szociológusprofesszor pedig azt írja a jelenségről, hogy „ha valaki valami szégyenteljes dolgot csinál, akkor nem fog tudni a közvéleménnyel [...] szembenézni”. Cuburaja négy évvel később, a mexikói olimpián jóvá akarta tenni ezt a szégyent, de a tokiói versenyeket követően lumbágó kínozta, és 1968-ban, az olimpiára felkészítő edzések ideje alatt, 27 évesen öngyilkos lett. A történetet Sütő József is kiegészíti annyiban, hogy Cuburaját a családja is gátolta a futásban, valósággal kényszerítették, hogy elvegye a menyasszonyát, sőt edzője is elpártolt tőle, de Achilles-ín-műtéte is hátráltatta a felkészülésben.

Magyar hős egy japán regényben

De mit ad a futás, amikor épp nem tragédiába torkoll? Például egészséget – mondja a most 83 éves egykori olimpikonunk, akit épp a napi rutin hat kilométeres futása után sikerült elérni. Akaraterőt, hiszen a versenyre készülőnek minden reggel korán föl kell kelnie. A verseny pedig meglepő dolgokhoz vezethet: a kölcsönös érdekek felismeréséből következő emberséges együttműködés szó szerint regényes történetté vált. Minoru Maszujama író, aki könyvet írt Cuburajáról, 2012-ben látogatott el Sütő Józsefhez, hogy egykori felkészülésének részleteiről érdeklődjön. Két évvel később pedig éppen az ominózus olimpia ötvenedik évfordulója következett, amikor az olimpikon régi vágya teljesült: meghívásra kilátogatott Japánba, ahol további interjúk következtek.

A fogadóbizottság valóságos Cuburaja-emlékünnepet varázsolt, és ennek részeként, a bronzérmes sportoló tiszteletére megrendezték a hagyományosan öt kilométeres futást, amelyen különlegesebb résztvevő nem is indulhatott volna, mint Sütő József. Tolmácsa és kísérője, Rajzó-Kontor Kornélia szerint a még 2014-ben megjelent, Cuburajáról szóló nagy sikerű regény elbeszélője a japán futó fiktív unokája, akinek elmesélésében a történet nem a tragédiáról szól, hanem arról a hatalmas eredményről, melyet Cuburaja Kókicsi elért – illetve egy különleges találkozásról egy magyar futóval. A mi hősünknek a történet zárlata tetszik különösen, ahol a két egykori futó unokái együtt indulnak egy versenyen.

Izgatottan várjuk a magyar fordítást, nem kevésbé a soron következő olimpiát, illetve azt, hogy a részletezetten kívül az alábbi képeslapoknál olvasható drámákhoz, sorsfordulatokhoz, sikerekhez hasonlókat produkálnak-e majd a sportolók, lesz-e valaki méltó arra, hogy újabb regényhőssé váljon.