Jane Haining

Jane Haining olyan korban élt, amikor halállal jutalmazták azt, aki Krisztus példáját követve a szeretetet hirdette.

Az alázatos, szerény lány a délnyugat-skóciai Dumscore falu közelében, Dumfriesshireben született 1897-ben, istenhívő gazdálkodó családban. Édesanyja Jane ötéves korában meghalt, ettől kezdve édesapjuk egyedül nevelte két lányát. Jane az elemi iskolában kitűnő tanuló volt, minden tantárgyat szeretett, de kedvence a hittan volt. 1909-ben ösztöndíjasként felvették a környék legjobb középiskolájába, a Dumfries Academybe, és a 12 éves lány az intézmény kollégiumába került.

Glasgow-ból Budapestre

Jane kiváló nyelvérzékének köszönhetően különösen a nyelvtanulás terén jeleskedett, és versenyeken számtalan díjat nyert, egy alkalommal fődíjként egy botanikáról szóló könyvet kapott. Középiskolai tanulmányai végén kitűnőre érettségizett, és – bár eredménye révén a legjobb angol egyetemre is felvételt nyert volna – ő a Glasgow-ban található Kereskedelmi Főiskola mellett döntött. Miután gazdasági tanulmányait befejezte, szinte rögtön munkát talált Skócia legrégebbi fonóüzemében, a J&P Coats-nál Paisley-ben.

Új munkahelyén munkabírásának, megbízhatóságának köszönhetően gyorsan lépdelt előre a ranglétrán, és nemsokára az igazgató titkárnője lett. Szakmai elismertsége ellenére úgy érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Egyre több időt töltött az egyházi hitéleti foglalkozásokon, tanítani kezdett a vasárnapi iskolában, és szívesen foglalkozott árva gyerekek gondozásával. Jane ekkortájt egyre jobban érdeklődött a missziós hivatás iránt. Édesapja 1922-ben meghalt, nővére pedig Kentbe költözött, így a fiatal lány egyedül maradt. 1927-ben meghallgatott egy előadást a Skóciai Egyház missziós munkájáról a kelet-európai zsidó közösség körében. Az előadás végén Jane odafordult barátjához, aki elkísérte: „Megtaláltam életem hivatását.”

Jane ekkor takarékoskodni kezdett, és hamarosan összegyűjtött annyi pénzt, hogy vissza tudjon menni a főiskolára, ahol úgynevezett „háztartási tudományt” tanult. Ebben az időben a brit iskolákban ezen az összefoglaló néven tanítottak olyan ismereteket, mint a főzés, varrás és egyéb háztartási ismeretek. Ezeknek az ismereteknek a megszerzésére azért volt szüksége Jane-nek, mert a budapesti Skót Misszió Vörösmarty utcai lányotthonában volt egy nevelőtanári állás, amelyet mindenképpen meg szeretett volna pályázni. 1932 áprilisában részt vett egy tanfolyamon az edinburghi St Colm’s-ban, a Skót Egyház misszionáriusok számára fenntartott iskolájában, júniusban pedig már Budapesten volt – amely élete hátralévő részében otthonává vált.

Felföldiek a magyar Alföldön

A skót misszió első lelkésze, Duncan tiszteletes még 1841-ben érkezett Magyarországra, és hamar megkezdte a térítő munkát, 1844-ben megalakult az első iskolai osztály is. Az iskolába felekezeti hovatartozás figyelembevétele nélkül ingyen vették fel és tanították a gyerekeket az elemi tárgyakra. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején már több mint 300 tanulója volt a magát ideiglenes tantermekben meghúzó intézménynek. A skót misszió rokonszenvezett a magyarok szabadságtörekvéseivel, és Edinburghban még pénzt is gyűjtöttek az emigrációba kényszerült honvédtiszteknek. Ezután nem meglepő, hogy az elnyomó Habsburg-udvar hamarosan kitiltotta a missziót Magyarországról, ezért az iskola felügyeletét a református egyház vette át.

A skótok visszatérésére csak a kiegyezés után kerülhetett sor, és a folyamatosan emelkedő tanulói létszám miatt szükségessé vált egy saját épület megépítése. Ezért már a következő évben, 1868-ban telket vásároltak a Hold utcában, ahol felépült az új iskola. 1904-ig fiú- és lányosztályok is voltak, ettől kezdve azonban már csak a lányok nevelésével foglalkozott az intézmény. 1907-ben elindult a polgári iskola is, az átlagos tanulói létszám 370-380 diák volt. Fontos megemlíteni, hogy a teljes tolerancia jegyében már a kezdetektől fogva együtt tanítottak angol, cseh, francia, horvát, olasz, orosz, török, német és magyar anyanyelvű diákokat. A tanítás nyelve 1878-ig német volt, ezután áttértek a magyar nyelvű oktatásra.

A skótok őszintén hittek a toleranciában, ezért a Hold utcai intézménybe rendszeresen jártak rabbik is a nagy számban itt tanuló zsidó diákokhoz. A skót presbiteriánusok ugyanis azt vallották, hogy a zsidóság nem bűnös kollektíven Krisztus megfeszítésében. Elképzelésük az volt, hogy ha megtérítenék őket, az elvezethetne a Megváltó második eljöveteléhez. Ennek megfelelően kezdett térítésbe Duncan, és a Hold utcai épület a népszerűségnek köszönhetően hamar szűkössé vált, ezért a misszió elhatározta, hogy új iskolát építtet.

Az új, Vörösmarty utcában található épületet (ma Vörösmarty Mihály Általános Iskola) 1910-ben avatták fel, és egyszerre kezdte meg működését az elemi és polgári iskola, valamint a leánynevelő intézet, az internátus. Ennek létrehozását az a cél vezérelte, hogy a bentlakó, rendszerint árva lányok családját a körülményekhez képest pótolni tudják. A tanulók többsége zsidó volt, a bentlakók közül pedig sokan szegények és árvák voltak. Az intézményt, amelyet a korabeli népnyelv csak „Skót”-ként emlegetett, angol nevelőnők vezették, ami lehetővé tette a diákoknak, hogy mire kikerülnek az internátusból, folyékony angoltudásra tegyenek szert. A szabad szellemiségű iskola rendkívül népszerű volt a diákok és a budapestiek körében is, számtalan rendezvényt, ünnepséget, színházi előadást tartottak a falai között. Az ilyenkor szokásosan összegyűlt adományokat mindig jótékony célokra fordították.

Fehérek közt európaiként

Ilyen pezsgő közösségbe érkezett meg Jane 1932-ben. Szigorúsága ellenére közvetlen és kedves volt, így hamar a bentlakó gyerekek pótszülőjévé vált. Rendszeresen vitte őket osztálykirándulásokra országszerte, így a Balatonhoz is, és közben megismerte és megszerette az országot. A diákok megoszthatták vele minden gondjukat, bajukat, a belőle áradó őszinte szeretet minden nyelvi korlátot ledöntött. Egykori diákjai szerint nem is tanár volt, sokkal inkább mindegyikük közeli családtagja. Jane nem ment férjhez, és nem született saját gyermeke, de cserébe számtalan árva talált anyára benne. A budapesti skót misszió a kezdetektől sokat tett a Magyarországon az 1930-as években egyre inkább elharapózó antiszemitizmus ellen, számtalan előadást tartottak a misszió központjában, tevőlegesen is harcolva az előítéletek ellen. 1935-ben George F. Knightot nevezték ki Budapestre vezető lelkésznek, aki már hazájában is bírálta a náci Németország politikáját.

1937-től előbb cseh, majd német és lengyel zsidó menekültek érkeztek Magyarországra. A skótok a menekültek gyerekeit befogadták, és minden tőlük telhető módon segítették őket, hogy tovább utazhassanak biztonságos helyre. Az egyre fojtogatóbbá váló légkörben rengeteg magyar zsidó család küzdött azért, hogy gyermeke bekerülhessen a missziós iskolába, abban a reményben, hogy ott biztonságban lesz. Jane annyi gyereket vett fel, amennyit csak tudott. A skót misszió tagjai pedig elkezdték a zsidó diákok gyors megkeresztelését is, hogy védelmet nyújtsanak az üldöztetés ellen.

Jane egészségét aláásta a rengeteg izgalom, haja idő előtt szinte pillanatok alatt megőszült. 1939-ben éppen hazautazott szabadságra Skóciába, amikor kitört a háború. Ismerősei próbálták lebeszélni róla, de ő ennek ellenére visszatért Budapestre. A későbbiekben, 1944. március 19-e után, amikor a német csapatok megszállták Magyarországot, skóciai központjukból a misszionáriusok utolsó figyelmeztetésként azt az utasítást kapták, hogy térjenek haza. A misszionáriusnő ezt újfent megtagadta, mert – mint nővérének egy levelében írta – ha a napsütés napjaiban az árva gyerekeknek nagy szükségük van rá, akkor a sötétség napjaiban még inkább. További életében nem lenne egyetlen boldog pillanata sem, ha cserben hagyná a rábízott gyermekeket – tette hozzá. A skótok egyébként nemcsak a fiatalokat mentették, hanem a politikai üldözötteket is: központjukban bújtatták Tildy Zoltán református lelkészt, későbbi köztársasági elnököt is 1944 októberében.

Az 1943–44-es tanév Magyarországon csonkára sikeredett. Április 1-jén befejeződött a tanítás, 5-én kiosztották a bizonyítványokat, és a zsidónak minősülő diákoknak még aznap fel kellett varrniuk a Dávid-csillagot a ruhájukra, amiben a zokogó Jane segített nekik. A Skót Misszió is bezárt, mindenkit el kellett bocsátani, csak az árvák maradhattak ott. Jane szinte egyedüliként ott maradt velük. Április 25-én a Gestapo azonban őt is letartóztatta. Amikor a skót nővér személyes tárgyait átkutatták, az egyik német meglátta a Bibliáját, és elhajította ezekkel a szavakkal: „Erre már úgysem lesz szükséged.”

„Ne féljetek, gyerekek, ebédre itthon leszek”

– ezek voltak Jane utolsó szavai az árvákhoz. A Fő utcai börtönbe szállították kollaboráció és zsidók bújtatása vádjával. Ma már tudható, hogy ki volt a feljelentője: a misszió házvezetőnőjének nyilas párttag veje jelentette fel, mert Jane észrevette, hogy a férfi élelmiszert lopott az árva diákok számára félretett élelmiszerkészletből, és mindezt a tolvaj nyilas fejére olvasta. A letartóztatásnak hamar híre ment, még Ravasz László református püspök is próbálta elérni Jane szabadon engedését, de nem járt sikerrel.

Május 12-én egy fogolytranszporttal Budapestről elindították Auschwitzba, ahová háromnapos utazás után érkezett meg. Karjára a 79467 azonosító számot tetoválták. Két hónapnyi éhezés, félelem és kényszermunka után feltételezhető, hogy már túl beteg volt ahhoz, hogy át tudjon menni egy reggeli ellenőrzésen, és ekkor gázkamrába küldték. Július 15-én utolsó levelében kolléganőjének ezt írta: „Még itt, a Menny felé vezető úton is vannak hegyek.” Két nappal később, július 17-én meggyilkolták. Barátai hátrahagyott tárgyai között később Budapesten megtalálták azt a botanikai könyvet, amelyet a középiskolai tanulmányi versenyen kapott.

1997. január 27-én életáldozatát a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el. 2010 óta róla van elnevezve a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakasza.