Jálics Ferenc 1927-ben született Budapesten, és a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Szőlősgyálon nőtt fel. Itt volt a néhai vármegye második legnagyobb szőlőgazdasága, amely lényegében az első modern homoki szőlőtelep volt Magyarországon. Az ültetvényt még nagyapja, Jálics Géza hozta létre a Magyarország összes szőlőjének nagy részét kiirtó filoxérajárvány után. A nagyarányú telepítést azért valósította meg a jó üzleti érzékkel rendelkező Jálics, mert a korabeli kutatások bebizonyították, hogy a homoki talajok, amelyek legalább 80 százalék kvarcot tartalmaznak, ellenállók a rettegett szőlőgyökértetűvel szemben. A szőlősgyáli telep, amely több mint 200 holdon terült el, egy ideig az ország elsőrendű vörösbortermelő helye volt, tisztes jólétet biztosított Jálicsnak, aki itt építette fel kastélyát is.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19–20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Paradicsomból a pokolba
Itt született unokája, Ferenc, aki így emlékezett vissza idilli gyermekkorára: „Tízen voltunk testvérek, én vagyok a második. Nagyon örültem a testvéreimnek, ahogy jöttek sorban, és hogy sokan voltunk. Apámnak volt egy gazdasága, benne egy szép kastély és egy park, és az nekünk egy paradicsom volt. Rengeteget tudtunk játszani, volt egy nagy medence, amiben nyáron úszkálhattunk. Nagyon szép gyerekkorom volt, és hogy ennyien együtt lehettünk, azt hiszem, ez nagyon szép volt.” Későbbi, minden akadályt legyőző hitét édesanyja plántálta a kisfiúba, aki a Sacré Cœur-nővérek Mikszáth téri iskolájába járt Budapesten. Mivel a nővérek Szent Ignác lelkisége szerint élnek, így édesanyja eszerint mesélt neki Istenről, életről, imáról.
Katonatiszt édesapja kívánságára korán katonai pályára lépett. Előbb hadapródiskolás, majd tisztjelölt volt Kőszegen. A háború vége felé a Magyarországhoz visszacsatolt Marosvásárhelyen szolgált, majd Németországba vezényeltek. Nürnbergben a kaszárnyai kiképzése időszaka alatt a szövetségesek többször bombázták a várost, többször vezényelték ki bajtársaival sebesülteket menteni. A romba dőlt házak maradványai között még használható tárgyakat kellett gyűjteniük, és jó néhány éjszakát töltött pincékben a légitámadások idején. Egy alkalommal úgy érezte, nem fogja túlélni a bombázást. „Amit ott láttam, egészen megváltoztatta az életemet, mert rájöttem, hogy az életnek van egy mélyebb értelme, mely még a haláltól is független. Ez lett mindennek a mércéje. Ez lett az életem iránytűje” –emlékezett vissza egy későbbi interjújában.
Katonából pap
A világháború befejezése után alakulatával hazatért, majd leérettségizett. Már korábban elhatározta, hogy jelentkezik a jezsuita rendbe, de édesapja akkor ezt nem engedte. A háború alatt átélt traumák csak megerősítették hitét, és az érettségi vizsga letétele után jelentkezett Krisztus katonáinak rendjébe. Döntésében édesapja ekkor már nem akadályozta.
Az egyre erősödő kommunista diktatúra 1950 szeptemberében az összes más szerzetesrend mellett betiltotta a Jézus Társaságát is Magyarországon. Ekkor közel 400 jezsuitát internáltak munkatáborokba, és minden intézményüket államosították. A jezsuita generális rendelkezésére a fiatal rendtagoknak el kellett hagyniuk az országot, így Jálics Ferencnek is. A fiatal szerzetes 1950-től Németországban nyelveket és irodalmat tanult. Diplomáját végül a Leuveni Katolikus Egyetemen szerezte filozófiából 1954-ben. Két évvel később rendje előbb Chilébe, majd egy év múlva a jezsuiták hagyományosan erős bázisának számító Argentínába küldte, ahol teológiai tanulmányokat folytatott, itt is szentelték pappá 1959-ben.
Ezután az argentínai Córdobában töltött egy évet, és bekapcsolódott a rend oktatói tevékenységébe. 1963-tól vezetett lelkigyakorlatokat a rend növendékeinek, így többek között Jorge Mario Bergogliónak, a későbbi Ferenc pápának is. A teológiában egyre magasabb tudományos fokozatra jutva 1966-ban doktorátust szerzett, tanított a salvadori és a Buenos Aires-i katolikus egyetemen is. Első könyveit spanyolul írta meg.
Nyomornegyedből fogságba
Jálics ezután Buenos Aires egyik szegénynegyedébe költözött, mert barátja, rendtársa, a spirituális Yorio Orlando ott lakott, és tanulni szeretett volna tőle. Emellett ottlétét elsősorban kiállásnak szánta a felfoghatatlan szegénységben élők mellett. 1976-ban a katonai diktatúra fegyveresei hurcolták el a nyomornegyedből. Ennek oka tragikusan banális volt: rendtársát keresték, akiről azt gondolták, szimpatizál a baloldali gerillákkal, és vele együtt Jálicsot is elfogták. Amikor okmányait átnézték, és meglátták, hogy Magyarországon született, azt feltételezték, hogy a Szovjetuniónak dolgozó kémet fogtak.
Az elfogott jezsuitákat ettől kezdve többször brutálisan megkínozták, Jálics rendtársát még kábítószerrel is kezelték, hátha elárulja titkait. Yorio azonban még ekkor is Isten szeretetéről beszélt. Ezután fél évig bekötött szemmel, összeláncolva tartották fogva őket. Fejükre csuklyát húztak, amiben alig tudtak lélegezni, sokszor közel álltak ahhoz, hogy megfulladjanak. A későbbiekben már csak szemkötőt erőltettek rájuk, amelyet csak étkezéskor vehettek le. A körülbelül hatezer elhurcolt emberből csak a két jezsuita élte túl a katonai diktatúra időszakát.
Életmentő szemlélődés
Őreik nem tudták mire vélni, hogy a két szerzetes miért nem esik kétségbe, hanem folyamatosan Jézus nevét ismételgetik és meditálnak. Erről később Jálics Ferenc egy interjúban így fogalmazott: „A rabságban nem is a fizikai szenvedés volt a legnagyobb megpróbáltatás, hanem az a lelki folyamat, aminek következtében sikerült helyükre tennem a múlt egyes történéseit. A meditáció csendje vezetett el aztán valami mélységes megtisztuláshoz, aminek gyümölcseit azóta is alkalmazom a lelkigyakorlatokban.”
Sokan azt hitték, hogy a többiekhez hasonlóan őket is halálra kínozták a diktatúra valamelyik börtönében, vagy – mint sokakkal tették – bekábítószerezve, katonai szállítógépekről összebilincselve egyszerűen az óceánba dobták őket. Jálics édesanyjával közölték is fia halálhírét, ezért szabadulása után első dolga volt, hogy telefonon felhívja őt. A későbbiekben meglátogatta az ekkor már az Egyesült Államokban élő családját. Több hónapnyi ott-tartózkodás után kanadai magyar jezsuiták között töltött rövidebb időt, majd 1978-ban került Németországba. Először ott is tanított, aztán lelkigyakorlattal kezdett ismét foglalkozni. Egyértelműen börtönélményeinek hatására fejlesztette ki azt a szemlélődő imamódot, mely azóta nemzedékek és nemzetek számára vált gyógyító segítséggé.
„Tanuljunk imádkozni”
1984-ben egy kis német faluban lelkigyakorlatos házat alapított, amelyet két évtizeden át vezetett. Szellemi hajlékában sok ezer ember végzett szemlélődő lelkigyakorlatot és talált rá addig nem lelt lelki békéjére. A részvételi díjakból befolyó összegből az atyának volt lehetősége a rendszeres adományozásra is. Az érdeklődés akkora volt Jálics atya gyakorlatai iránt, hogy még a jelentkező önkéntesek is csak várólistára kerülhettek. Mindeközben hat könyvet is írt, melyeket számtalan nyelvre lefordítottak, több kiadásban. Fő műve, melyet lelkigyakorlatos módszeréről írt, óriási siker lett. A húsz nyelven megjelent könyv több százezer példányban kelt el, többek között kínai nyelven is kiadták.
Még idős korában sem pihent meg egy percre sem, számtalan felkérést kapott lelkigyakorlatok adására. 2017 nyarán tért vissza hazájába. Bár testét megtörték a megpróbáltatások, tekintete és a belőle sugárzó szeretet és bölcsesség nagy hatással volt a vele találkozókra. Mindenkihez volt egy jó szava, aki csak a közelébe került, majd egyre inkább visszavonult belső csendjébe. 2021. február 13-án, 94 éves korában tért vissza Teremtőjéhez.
