Ez a 9 összeesküvés-elmélet végül tényleg igaznak bizonyult

Az internetnek hála minden eddiginél gyorsabban terjednek és minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapnak a különböző összeesküvés-elméletek. A konteók azonban régi és gazdag múltra tekintenek vissza, némelyikről pedig tényleg kiderült, hogy valóság áll mögötte.

Bill Gates senkit sem akar becsippeltetni, a pápa sem issza gyerekek vérét, a gyíkemberek pedig nem ólálkodnak a lakótelepen. Kedvenc konteóink többsége puszta kitaláció. Néhány korábbi összeesküvés-elmélet azonban nagyon is igaznak bizonyult – ezekből válogatott a Listverse listája.

Az FBI kémkedett John Lennon után

A Beatles vezéregyénisége a ’60-as, ’70-es évek egyik legismertebb békeaktivistájának számított, aki nyílt akciókkal és felhívásokkal állt ki a vietnámi háború ellen, és gyakran támogatta a korszak különböző ellenkulturális és baloldali megmozdulásait. Feleségével, Yoko Onóval 1971-ben telepedtek le New Yorkban, ahol a háborúellenes mozgalom számos más tagjával, köztük Abbie Hoffmannal és Jerry Rubinnal, a chicagói hetek perének vádlottjaival és John Sinclairrel, a szélsőbaloldali, antirasszista Fehér Párducok Párt alapítójával kerültek kifejezetten jó viszonyba.

Nem csoda, hogy Lennon szálka volt Richard Nixon republikánus kormányzatának szemében. Az elnök attól tartott, a zenész-aktivista népszerűsége veszélyeztetheti az ő népszerűségét és újraválasztási esélyeit, ezért komoly lépéseket tett, hogy kiebrudalja őt az országból. Nemcsak megfigyeltette Lennont és feleségét, de 1972-től kezdve deportáltatni is akarta a Beatles egykori sztárját. A hosszas huzavona végül Lennon győzelmével ért véget: Nixon utódát, Gerald Fordot nem érdekelték a zenész ügyei, így végül megkaphatta a letelepedéshez szükséges zöld kártyát.

John Lennon és Yoko Ono egy háborúellenes tüntetésen.
John Lennon és Yoko Ono egy háborúellenes tüntetésen.John Rodgers / Getty Images Hungary

Sokan gyanították, hogy az FBI megfigyeli a Lennon–Ono házaspárt, de erre semmi konkrét bizonyíték nem volt, kizárólag összeesküvés-elmélet szintjén terjedt a történet. Az FBI csak Lennon halála után ismerte be, hogy aktát vezetett a zenészről, Jon Wiener történész pedig húsz évig pereskedett, mire megszerezte a szövetségi nyomozóhivataltól a 281 oldalnyi iratanyagot és megírta Gimme Some Truth című könyvét. Wiener szerint Lennon nem volt egyedül: a Nixon-kormányzat a korszak ellenkultúrájának minden jelentősebb alakját alapos megfigyelés alatt tartotta.

A dohánycégek eltitkolták, mennyire ártalmas a cigaretta

A dohánytermékek reklámozását ma már szigorúan tiltják, egykor azonban szinte minden újságban, rádiós és tévés reklámblokkban és utcai plakátokon is találkozhattunk cigarettahirdetésekkel (Amerikában még Frédi és Béni is cigit reklámozott), melyek elegáns, divatos, és viszonylag ártalmatlan szokásként ábrázolták a dohányzást. Idővel azonban egyre több kutatás bizonyította a dohányzásnak a rák bizonyos fajtáinak (különösen a tüdő- és a gégerák), a szív- és érrendszeri megbetegedések és más egészségi problémák kialakulásában játszott jelentős szerepét. A gyártók ennek ellenére amellett érveltek, hogy a vizsgálatok eredményei kétségbe vonhatók és erősen túloznak.

Ennek hatására született meg az az elmélet, miszerint a dohánygyárak nagyon is tisztában voltak a cigarettázás súlyos egészségügyi következményeivel, de igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy visszaszorítsák, diszkreditálják és a közvélemény elől eltitkolják az ezzel kapcsolatos kutatások eredményeit. És a konteó végül igaznak bizonyult: az 1990-es években a Philip Morris cég bevallotta, egykoron több millió dollárt költött arra, hogy akadályozza a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség és mások vizsgálatainak publikálását, gyakran külön szakemberekkel „kémkedtek” a kutatások után, és szándékosan félrevezették az ezek megállapításairól cikkező újságírókat.

Az amerikai kormány kisbabák holttestén vizsgálta a sugárzás hatását

Az atombomba feltalálását követően nemcsak az új szuperfegyver soha nem látott pusztítása, de a sugárfertőzés és annak súlyos következményei is félelmet keltettek a világban – nem csoda, hogy a kormányok igyekeztek minél többet megtudni a sugárzás emberi szövetekre gyakorolt hatásáról. Az amerikai kormány Project Sunshine (Napfény projekt) néven indított kutatást a témában az ’50-es évek elején, hamarosan pedig elterjedt a szóbeszéd, hogy a vizsgálatokhoz halott csecsemők maradványait használják fel a tudósok.

A kegyetlen rémhírnek ható teóriáról később kiderült, hogy nagyon is igaz: a kormány több mint 1500 halott csecsemő és kisgyermek tetemét kérte ki a hozzátartozók tudta nélkül a kórházakból, és a Napfény projekt tudósai az ezekből származó szöveteken, olykor egész végtagokon vizsgálták az atomsugárzás rövid és hosszú távú káros hatásait.

Kanadában műszerrel szűrték ki a melegeket

A 20. század derekán a legtöbb nyugati országban még erősen tabunak számított a melegség, sőt, sokan a társadalmat aláaknázó veszélyként tekintettek a homoszexualitásra. Így a legtöbb meleg és leszbikus titkolni kényszerült szexuális hovatartozását a nyilvánosság előtt, ami csak még gyanúsabbá tette őket a hatóságok szemében. Gyakran keringtek legendák titkos műszerekről, melegségradarokról, melyek segítségével a hivatalos szervek bárkiről képesek megállapítani, ha netán a saját neméhez vonzódik. És a legbizarrabb, hogy Kanadában tényleg létezett egy efféle vizsgálati módszer.

Az 1950-es években Frank Robert Wake pszichológus a kanadai kormány megbízásából fejlesztette ki a fruit machine-nak, vagyis „gyümölcsgépnek” is hívott műszert (a gyümölcs a meleg férfiak gúnyneve volt a korabeli szlengben), mely alkotója szerint szinte teljes bizonyossággal képes lebuktatni a gyanús elemeket. A szerkezet az alanyok pupillájának tágulását, verítékezését és szívverését mérte, miközben homoerotikus jellegű képeket, filmfelvételeket mutattak nekik. A gyümölcsgépet a hatóságok a rendőrséghez, fegyveres erőkhöz, illetve civil kormányzati állásokba jelentkezők tesztelésénél vetették be, és a szerkezetnek hála több mint négyszáz meleggyanús álláskeresőt utasítottak el, de egyeseket ki is rúgtak már meglévő munkájukból.

Az amerikai kormány terrorakciókat tervezett, hogy aztán a kubaiakat vádolja meg velük

Fidel Castro hatalomra kerülése után az USA mindent elkövetett, hogy megbuktassa a kubai diktátort, igyekezete azonban rendre kudarcot vallott. A legmegalázóbb vereség a CIA által szervezett, 1961-es Disznó-öbölbeli invázió volt, mely alig hatvan órán belül bukott meg. Idővel számos, az amerikai kormány és titkosszolgálatok Castro megbuktatására szőtt elkeseredett és bizarr terveiről szóló összeesküvés-elmélet látott napvilágot: az egyik teória szerint a Kennedy-kormányzat terrortámadásokat akart végrehajtani saját országában, melyeket aztán a kubaiak nyakába varrhatnak, indokot szolgáltatva a nyílt katonai beavatkozásra a szigetországban.

Fidel Castro Disznó-öbölben elfogott amerikai katonák szüleivel beszélget.
Fidel Castro Disznó-öbölben elfogott amerikai katonák szüleivel beszélget.Keystone / Getty Images Hungary

És hát az a helyzet, hogy az ötlet valóban felmerült a védelmi minisztérium és a CIA illetékeseinek fejében, a gyakorlati megvalósítás azonban végül elmaradt. Mindenesetre az Operation Northwoods (Északi erdő hadművelet) fedőnevű terv megalkotói rendkívül kreatívnak bizonyultak. Többek között azt tervezték, hogy kubai menekülteket szállító hajókat süllyesztenek el Florida partjainál, bombákat robbantanak Miami környékén, illetve lebombázzák az amerikai haditengerészet Guántanamói-öbölbeli támaszpontját. Az egykori tervekre vonatkozó titkosítást csak harminc évvel később, 1992-ben oldották fel, a nyilvánosság pedig még később, 2001-ben szerzett tudomást az Operation Northwoods létezéséről.

Tudatosan mérgeztek ólommal az üzemanyaggyártók

Az ólomtartalmú üzemanyagok forgalmazását több mint húsz évvel ezelőtt betiltották veszélyes egészségkárosító hatásuk miatt, addig azonban a benzincégek a nagyobb haszon miatt fittyet hánytak a veszélyre, és nyolcvan éven keresztül tudatosan mérgeztek bennünket. Az autózás kezdeti időszakában a motor indítás után kopogott, hangos volt és kellemetlen, rongálta a szerkezetet. Ennek a problémának a megoldásra az 1920-as évek elején jött rá a General Motors cég egyik mérnöke: az üzemanyaghoz ólom-tetraetilt keverve a probléma megszüntethető, a vegyület pedig a kipufogógázzal együtt egyszerűen a környezetbe távozik.

Az ólom emberi szervezetre gyakorolt szörnyű, mérgező hatásai ekkoriban már régóta közismertek voltak, a kopogás pedig az egészségre ártalmatlan etil-alkohollal ugyanúgy megszüntethető lett volna, a cég vezetői azonban a nagyobb hasznon és az üzemanyagipar feletti kontroll miatt mégis az ólom-tetaetil alkalmazása mellett döntöttek. Az új eljárásra ugyanis szabadalmi kérvényt nyújthattak be, minek köszönhetően literenként egycentnyi szabadalmi díjat gyűjtöttek be, nem törődve azzal, hogy szintén literenként 1,5 grammnyi ólom jut a környezetbe.

Nem elég, hogy csaknem az ezredfordulóig autók százmillió pöfögtettek elképesztő mennyiségű ólmot a levegőbe, a benzincégek mindent megtettek annak érdekében, hogy eltitkolják az ennek káros hatásaival kapcsolatos igazságot: kutatásokat kérdőjeleztek meg, tudósokat hurcoltak meg és lehetetlenítettek el. Az ólomtartalmú üzemanyagok csak az 1980-as években kezdtek kimenni a divatból, és ekkor sem a tudományos ellenkampány hatására, hanem a levegő tisztasága érdekében bevezetett katalizátor miatt, amit a kipufogó ólom károsít. Idehaza a rendszerváltás után csökkentették a benzinben található ólom mennyiségét, majd 2000-ben tiltották be teljesen.

Az USA náci tudósokkal jutott a holdra

A második világháborút követően egyértelművé vált, hogy az USA és a Szovjetunió között az atomfegyverek birtoklására épülő konfliktus fog kialakulni, amely sok évtizedes hidegháborúhoz vezethet. A két szuperhatalom hamar ráébredt, hogy rakétatechnológiájuk fejlesztéséhez kiváló segítséghez juthatnak, ha elorozzák és amnesztia fejében a saját oldalukra állítják a bukott náci Németország tudományos elméit. A közvélemény sokáig csak konteóként rebesgette, hogy az amerikai és szovjet rakétaipar Hitler egykori tudósainak köszönheti sikereit, ez azonban ma már történelmileg bizonyított tény.

Az amerikai kormány a Gemkapocs-hadművelet (Operation Paperclip) fedőnevű akció keretein belül 1600 német tudóst menekített ki az összeomló Harmadik Birodalomból, akiknek egy része komoly náci múlttal rendelkezett – szakértelmük azonban felülírta a személyükkel kapcsolatos morális kételyeket. A Gemkapocs-hadműveletben megszerzett tudósok komoly szerepet játszottak az USA nukleáris fegyver-, majd űrprogramjában, és 1969-ben a holdra szállást követően négyen közülük (Wernher von Braun, Kurt Debus, Eberhard Rees és Arthur Rudolph) megkapták a NASA legmagasabb kitüntetését, a Kiváló Szolgálatért Érdemérmet. A Szovjetuniónak szintén volt egy hasonló programja: az Oszoaviahim-művelet során 2200 személyt és családtagjaikat gyűjtötte be a szovjet belügy, az NKVD speciális egysége.

Mi zuhant le valójában Roswellben?

Jesse Marcel őrnagy, a roswelli incidenst vizsgáló tiszt és a titokzatos objektum maradványai.
Jesse Marcel őrnagy, a roswelli incidenst vizsgáló tiszt és a titokzatos objektum maradványai.Universal History Archive / Getty Images Hungary

Az 1947 nyarán megesett Roswell-incidens az ufóhívők egyik kiapadhatatlan témája: szerintük az új-mexikói kisváros környékén egy földönkívüli-űrhajó zuhant le, melynek maradványait a légierő helyi bázisára szállították, majd az incidenst alaposan elködösítették. A hivatalos közlemény szerint a lezuhant tárgy egy meteorológiai ballon volt, sokan azonban a kezdetektől fogva kételkedtek a légierő szavahihetőségében, és úgy gondolták, a hatóságok titkolják, mi is volt valójában a Roswellben észlelt objektum. Mint később kiderült, igazuk volt.

Az igazságra 1997-ben, az „ufókatasztrófa” ötvenedik évfordulóján derült fény, amikor a Pentagon részletes jelentést hozott nyilvánosságra az esetről: eszerint a légierő tényleg hazudott, a lezuhant tárgyhoz azonban semmi köze a földönkívülieknek. A Roswell mellett talált maradványok valójában a szovjet atomtitkok kikémlelésére szolgáló szonda részei voltak: az eszközt az atmoszféra felső rétegeiben lebegő hőlégballonra szerelték, érzékelői a szovjet kísérleti nukleáris robbantások megfigyelésére szolgáltak. Az akció a Mogul-projekt fedőnevet viselte.

Tényleg vizsgálja az ufókat az amerikai kormány

Szintén gyakori, ufókkal kapcsolatos összeesküvés-elmélet, miszerint a kormányok aktívan vizsgálják a földönkívüli-tevékenységet, és komoly összegeket fordítanak az azonosítatlan repülő objektumok titkainak kutatására. Mint kiderült, valóban léteznek hasonló projektek: 2007 és 2012 között a Pentagon 600 millió dollárt (kb. 170 milliárd forintot) költött egy Advanced Aerospace Threat Identification Program (Fejlett Légköri Fenyegetéseket Azonosító Program – AATIP) névre keresztelt titkos ufóügyi programra, melynek célja „a légtérben észlelt ismeretlen eredetű jelenségek” felderítése és vizsgálata volt, legyenek azok harcászati vagy egyéb repülőgépek, drónok, netán idegen civilizációk termékei. Az ufókat vizsgáló katonai ügynökségek elsődleges célja természetesen nem az, hogy intelligens idegen lények után kutassanak, hanem hogy meghatározzák, vajon ezek a titokzatos tárgyak veszélyt jelentenek-e a nemzetbiztonságra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra