hegymászó nő

Henriette 1794-ben született, arisztokrata francia családban. Gyerekkorától kezdve szeretett sétálni, kedvelte a hosszú, hegyi túrákat, és ez a szokása felnőttkorában is megmaradt. Királypárti édesapját a francia forradalom ideje alatt bebörtönözték, nagyapját kivégezték, a család megmaradt tagjai pedig svájci birtokukra költöztek. A genfi kastélyból látszódott a Mont Blanc, Henriette-ben pedig megfogalmazódott a vágy: ő szeretne lenni az első nő, aki feljut a hegy tetejére.

Henriette nem tudta, hogy 1808-ban egy iskolázatlan szolgálólánynak, Marie Paradis-nak már sikerült a bravúr. Pontosabban, a mai napig kétséges, mennyiben az ő érdeme, hogy feljutott a hegy tetejére, hiszen a beszámolók szerint leginkább a férfiak cipelték fel. Marie maga ugyanis annyira rosszul volt az oxigénhiánytól, hogy könyörgött a társainak: dobják inkább szakadékba.

7 kilónyi ruházat

Henriette D´Angeville 1838-ban, 44 évesen látta elérkezettnek az időt a csúcstámadásra. Alaposan felkészült rá: saját maga varrta hegymászóruháját, amely egy kissé felemás, bő szárú lovaglónadrágból; a mászást megnehezítő, de a korabeli illem szerint elhagyhatatlan alsószoknyából; skót gyapjúból készült, hosszú kabátból, valamint egy bájos, szőrmével bélelt sapkából állt. Öltözete nem kevesebb mint 7 kilogrammot nyomott.

3 kiló csokoládé

1838-ban hat túravezető és hat hordár társaságában indult neki a hegynek. A hordárok 18 üveg bort cipeltek: a hegymászók akkoriban inkább alkoholos italokat vittek a hegyekbe, gondolván, hogy azok lassabban fagynak meg.

Ezenkívül magukkal vittek 26 sült csirkét, némi borjúhúst, két birkacombot, három kilogramm csokoládét

és egy ventilátort, amivel Henriette hűsíthette magát, ha nagyon kimelegedett volna. De volt nála tükör és néhány postagalamb is.

Fogadásokat kötöttek a hegymászónő sikerére

Kísérői mindenáron rá akarták venni, hogy csatlakozzon a közelben mászó, kizárólag férfiakból álló csoportok valamelyikéhez. Henriette azonban elutasította ezt, és mire Chamonix-ba ért, sokan hírét vették vállalkozásának, és támogatásukról biztosították. Mások épp ellenkezőleg: fogadást kötöttek arra, hogy úgysem fog neki sikerülni a vállalkozás.

Pezsgő a hegytetőn

A csúcstámadás 1838. szeptember 4-én, a hajnali órákban kezdődött. D´Angeville mozgékonyan, elszántan, férfiakat megszégyenítő ügyességgel mászott a sziklákon, bár szívdobogástól és álmosságtól szenvedett útközben.

A kis csapat 13 óra 15 perckor ért a csúcsra, ahol a férfiak Henriette-t a vállukra vették, pezsgőt bontottak, és elengedtek egy postagalambot, a vállalkozás sikerét bejelentendő.

Henriette egy sziklába véste a csúcson, hogy Vouloir, c'est pouvoir (magyarul kb. „Aki akar, az tud is”).

Váratlan vendég

Chamonix-ba való visszatérésükkor ágyúszóval tisztelegtek a kis csapat előtt, a másnapi ünnepségen viszont megjelent Marie Paradis is, akiről Henriette egészen addig még csak nem is hallott. Az örömbe némi üröm is vegyült, Marie azonban bevallotta, hogy soha többé nem mászott hegyet, és nem is szándékozik. Henriette D´Angeville viszont tovább hódolt a korszakban szokatlan időtöltésnek. Nem alapított családot, saját tehetős származási családja lehetővé tette, hogy egész életét a hegymászásnak szentelje. Összesen 21 csúcsot hódított meg, a 3123 méter magas Oldenhornt például 69 évesen mászta meg, de a Mont Blanc-ra is feljutott még egyszer. Érdeklődése kiterjedt a barlangászatra is: ásványtani múzeumot alapított Lausanne-ban, utolsó évei helyszínén. Henriette D´Angeville 1871-ben, 76 éves korában hunyt el. (Borítókép: Henriette D´Angeville alakja egy falfestményen. Flickr, Guilhem Vellut)

Ha olvasnál még híres női hegymászókról, ezt az interjút ajánljuk.