Cukorfüggőség: ezért tudsz olyan nehezen ellenállni az édességeknek

Az elhízás világnapján utánajártunk, hogy mi az igazság a cukorfüggőséggel kapcsolatban, és miért van annyi ételben cukor.

Az elhízás több embert érint, mint gondolnád. Az Eurostat legutóbbi felmérése szerint Magyarországon a lakosság harmada tekinthető túlsúlyosnak, egynegyede pedig erősen túlsúlyosnak számít. Ezért is fontos beszélni a cukorfüggőségről.

Amikor a függőségekre gondolsz, valószínűleg nem a cukor az első, ami eszedbe jut. De ha ismersz valakit, aki igazán édesszájú és nem tud ellenállni az édességeknek, akkor már nem is nehéz elképzelni, hogy létező dologról van szó. 

Mit jelent a cukorfüggőség?

Miközben vannak, akik úgy vélik, hogy a „cukorfüggőség” kifejezés félelemkeltő lehet, számos kutató egyetért abban, hogy a jelenség nagyon is valódi, és kifejezetten káros – írja a CNET. Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület szerint a függőség olyan jellemzőkkel írható körül, mint az erős sóvárgás, az intenzív élvezet, vagy a tolerancia és a hiányérzet kialakulása, ami mind igaz a cukor esetében is.

A cukor által okozott addikció elsősorban arra vezethető vissza, hogy fogyasztása opioidokat és dopamint szabadít fel az agyban, illetve növeli a szerotonin nevű neurotranszmitter felszabadulását, amely boldogságérzetet kelt. Egyszerűen fogalmazva, a cukorfogyasztás olyan kémiai változásokat okoz az agyban, amelyek jó közérzetet hoznak, és ha ez az érzés elmúlik, erős vágy támadhat a megismétlésére.

A cukor egyik legnagyobb veszélye éppen az, hogy soha nem elég belőle. A magyarázat abban keresendő, hogy a cukor glükózként szívódik fel a vérben (vagyis megnöveli a glükózszintünket), de a cukorbevitel hatására megemelkedik az inzulinszint, ami viszont normalizálja a glükózszintet. Ezzel beindulhat egy ördögi körforgás, ami oda vezethet, hogy amikor a glükózszint alacsonyabb szintre kerül, mindig többet és többet akarsz. Így alakulhat ki egyébként a cukorbetegség is.

Az addikció másik kézzelfogható jele, hogy a cukorról lemondani sem egyszerű. A tünetek nem sokban különböznek attól, ami a drogelvonás során is tapasztalható: fáradtság, fejfájás, ingerlékenység, idegesség, levertség és depresszió kísérheti. A cukorelvonás ráadásul intenzív sóvárgással járhat, ezért könnyű visszaesni.

Szinte az összes feldolgozott élelmiszerben megtalálható, ami szintén hozzájárulhat a függőség kialakulásához
Szinte az összes feldolgozott élelmiszerben megtalálható, ami szintén hozzájárulhat a függőség kialakulásáhozHandmadePictures / Getty Images Hungary

Miért nehéz elkerülni a cukrot?

Nem elhanyagolható szempont, hogy a gyorséttermek globális piaca egyre csak növekszik, a cukor pedig a sajtburgertől kezdve a burritóig minden gyorsételben megtalálható. De még ha az ilyen helyeket messziről el is kerülöd, és helyette inkább főzöl, a cukortól akkor sem egyszerű megszabadulni. A hozzáadott cukrot tartalmazó ételek általában olcsóbbak, mint egészségesebb alternatíváik, és szinte nincs is olyan feldolgozott élelmiszer, amiben ne lenne jelen a cukor.

A cukor többféle okból kerülhet az ételbe. Először is egyszerűen jó az íze, ami komoly vonzerőt jelent a fogyasztók számára. Emellett fontos szerephez jut az élelmiszergyártásban is: a lekvároknál például tartósításra, a pékáruknál tömegnövelőként, míg a paradicsomot vagy ecetet tartalmazó termékeknél a savasság ellensúlyozására használják.

Szóval még ha nemet is mondasz nyilvánvaló forrásokra, mint a jégkrém vagy a fánk, a cukor akkor is beszivároghat az étrendedbe. Főleg úgy, hogy gyakran még az egészségesnek hirdetett gyümölcsízű joghurtokba, granolákba és szárított gyümölcsökbe is hozzáadott cukor kerül. Ha csökkenteni akarod a cukorbevitelt, a vásárlásnál ezért mindig érdemes megnézned a termékek csomagolásán az összetevők listáját. Minél közelebb áll a cukor a lista elejéhez, az adott élelmiszer annál nagyobb mennyiséget tartalmaz belőle.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

„Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra