Az elefántoknak külön jelzésük alakult ki az emberi veszélyre

tcs cover

A természet csodái mai részében az afrikai elefántokról esik szó, akik megtanulták, hogy az ember éppen olyan veszélyes lehet, mint egy rájuk támadó méhraj.

Mi, emberek különösen szerencsés faj vagyunk. Hosszú évezredek alatt kifejlesztettük a beszéd képességét, amelynek segítségével – többek között – gyorsan és hatékonyan figyelmeztethetjük társainkat a fenyegető veszélyre és annak mibenlétére, legyen szó egy kigyulladt mikrohullámú sütőről, egy semmiből előbukkanó autóról vagy a fürdőző turisták közé merészkedett cápáról, elég csak annyit kiáltanunk, „Tűz!”, „Kocsi!” vagy „Cápa!”. Az Oxford Egyetem kutatói rájöttek, hogy mégsem mi vagyunk az egyetlenek, akik képesek különféle veszélyforrásokat megkülönböztetve felhívni rájuk földijeik figyelmét. Az afrikai elefántok például sajátos jelzéssel figyelmeztetik egymást az emberi veszélyre. 

Az Oxford Egyetem kutatócsoportja felvételt készített a Szamburu törzs hangjairól, amelyet később lejátszott a Kenyában élő afrikai elefántoknak. Az állatok az emberi hangzavar hatására készenléti állapotba kerültek, majd a zajjal ellentétes irányba indultak meg, miközben jellegzetes morajló hangot adtak. (Ezen a linken meghallgatható.)

A csapat rögzítette az elefántok által kiadott jelzést, és lejátszotta fajtársaiknak, akik hozzájuk hasonlóan, emberi veszélyt érzékelve reagáltak. „Belátjuk, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy a morajló hang együtt jár az elefántok menekülésével, vagyis egyfajta érzelmi válasz a fenyegetésre, amelyre más elefántok hívják fel a figyelmüket” – mondta dr. Lucy King, az Oxford Egyetem kutatója.

Az afrikai elefánt képes felhívni társai figyelmét az ember jelentette veszélyre
Az afrikai elefánt képes felhívni társai figyelmét az ember jelentette veszélyreGodong / Getty Images Hungary

„Másrészt lehetségesnek tartjuk, hogy az emberi nyelv szavaihoz hasonló a jelzés, amelyet az elefántok tudatosan és okkal alkalmaznak, hogy felhívják társaik figyelmét egy konkrét veszélyre. A kutatásunk eredménye szerint kétféle fenyegetést képesek megkülönbözteti, és ki tudják fejezni a fenyegetés sürgetésének a szintjét is.”

2010-ben a kutatók arra is rájöttek, hogy az állatok a méhek jelenléte okozta veszélyre is sajátos riasztást alkalmaznak. A tudósok úgy vélik, hogy az elefántok verbális kommunikációja sokkal kifinomultabb, mint azt korábban sejtették. 

„Az akusztikai elemzés kimutatta, hogy a méhekre és az emberekre figyelmeztető jelzés különbségének természete megegyezik az emberi nyelv magánhangzóinak jelentésváltoztató képességével” – jegyezte meg King. (Ugye, nem mindegy, hogy vesz vagy visz, hoz vagy ház, kín vagy ken?)

Az elefántok hasonló, magánhangzószerű hangok váltakozását alkalmazzák figyelmeztető jelzésükben, hogy megkülönböztessék a fenyegetés típusát, felhívva társaik figyelmét, akik képesek értelmezni hangadásukat.

Ha még több állati érdekességre vagy kíváncsi, olvasd el A temészet csodái sorozatunk előző részét is a vidrák cuki alvási szokásairól!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek