Egyperces kvíz: Melyik több?

egyperces cover

Ez itt a napi kvíz. Agytorna, amihez még a karosszékből sem kell felállni.

Te is unod, amikor a mai fiatalokat szapulják? Minden generációnak megvannak a maga hibái, az tény. De az is, hogy a maiak sok tekintetben lepipálják szüleiket.

Greta Thunberg aktivizmusa például világszerte nagy hatást gyakorolt arra, ahogyan az emberek a környezetvédelem ügyéről gondolkodnak, nem véletlen, hogy 2019-ben a Time magazin az év emberének választotta. De nem minden különleges tini lesz világszerte ismert, vannak olyan üstökösök is, akiknek a tehetségéről és elhivatottságáról kevesebben tudnak. Ott van például az amerikai Salenah Cartier, aki kétévesen már olvasott, négyévesen pedig már bonyolult matematikai műveletekkel is elboldogult, és nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy lediplomázott, méghozzá egy évvel fiatalabb korban, mint amiben mások érettségiznek.

Tény, hogy mindketten nagyon fiatalok voltak, amikor nagyszerű teljesítményüket elérték. A kérdés csak az, pontosan mennyire. A kérdés tehát a következő:

Melyik a több?

Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Tegnap is tippeltél?

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek