Számos olyan faj található a halak világában, amely figyelmes gondossággal veszi körül a csemetéit, de a tűhalfélék (Syngnathidae) családjába tartozó fajok ezek közül is kitűnnek. Mégpedig azért, mert náluk nem a nőstény, hanem a hím feladata az utódok kihordása.
A sakkjáték huszárfigurájára emlékeztető alakjukról és hernyószerű farkukról könnyen felismerhető csikóhalaknál (Hippocampus) is a hímek gondoskodnak a petékről úgy, hogy azokat a testükön, egész pontosan a farkuk elülső részén található költőtáskában helyezik biztonságba.
A legújabb kutatások szerint megtermékenyítéskor a hím a környező vízbe ereszti ondóját, és nem közvetlenül a zacskóba, ahogy azt korábban gondolták. A hosszadalmas tánccal járó párzás során a nőstény a hím költőerszényébe préseli a megtermékenyített petéket, a költőtáska szöveteit ezután gyorsan behálózzák az oxigén- és tápanyagellátást biztosító vérerek, és az embriók fejlődésnek indulnak. Ausztrál kutatók megfigyelték, hogy a csikóhalak költőtasakjában lévő nyálkás szövet nemcsak táplálékot, de betegségekkel, fertőzésekkel szembeni immunvédelmet is nyújt a fejlődő embriók számára – akárcsak az embernél a placenta.
Körülbelül egy hónap elteltével, amikor az ivadékok már készek a kikelésre, a hím nagy erőfeszítések árán, kis csoportokban löki ki magából az utódokat. Az ivadék kirajzása után a költőtáska visszafejlődik.
Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk többi részét is!
