CIA LSD bordélyházak

Drogokkal akarták megnyerni a hidegháborút

Az amerikai kormányzat a hidegháború kezdetétől tisztában volt vele, a Szovjetunió mekkora erőket fektet a különböző agymosási és elmemanipulációs technikák kifejlesztésére, ezért ők sem akartak lemaradni a versenyben: 1953 áprilisában a CIA akkori igazgatója, Allen Dulles 300 millió dolláros gigaprojektet indított MKUltra fedőnéven azzal a céllal, hogy alaposabban kikutassák és teszteljék bizonyos „biológiai és kémiai anyagok” titkosszolgálati felhasználásának módjait.

Az MKUltra morálisan és etikailag kifejezetten megkérdőjelezhető program volt, melynek során gyakran elítélteken, hadifoglyokon, értelmi fogyatékos, mentálisan beteg és drogfüggő személyeken tesztelték beleegyezésük nélkül a különböző kábítószerek, például a morfin és a heroin hatását; sokan bele is haltak az embertelen kísérletekbe, az áldozatok pontos száma azonban az adatok eltussolása és a nyomok eltüntetése miatt nem ismert. A CIA hamar felfigyelt egy svájci vegyész, Albert Hofmann által az 1940-es években kifejlesztett vegyület, a lizergsav-dietilamid, közismert rövidítésével LSD rendkívüli pszichedelikus hatásaira, és külön alprogramot szentelt a szer kutatásának.

A CIA munkatársai a fal túloldaláról nézték az aktust

Így jött létre 1954-ben a pikáns Éjféli csúcspont névvel illetett projekt, melyhez az ügynökség megvásárolt több San Franciscó-i, Marin megyei és New York művésznegyedében, a Greenwich Village-ben található bordélyt, ahol egyszerre tesztelhették a pszichoaktív anyag élettani hatásait és a szex zsarolási, kémkedési célokra való alkalmazhatóságát. Az elegáns bordélyházakban dolgozó, CIA által fizetett prostituáltak gyakran bárokban, strandokon és más helyeken szedték fel a gyanútlan férfiakat, akiket meginvitáltak egy kellemes együttlétre, majd titokban, tudtukon kívül LSD-t tartalmazó italokkal kínálták őket.

Az ügynökség munkatársai a bentről tükörnek látszó üvegfal túloldaláról figyelték az eseményeket, mind az aktust, mind pedig a bepalizott kuncsaft hallucinogén „utazását” alaposan nyomon követve – a projekt vezetője, George Hunter White állítólag annyira imádta a „műsort”, hogy hűtőszekrényt és hordozható vécét hozatott magának a megfigyelőszobába, nehogy egyetlen pillanatról is le kelljen maradnia, és gyakran martinit kortyolgatva követte az eseményeket. Később – mivel a bordélyok elégtelen terepnek bizonyultak – White kiterjesztette a programot éttermekre, bárokra is, ahol a betévedő vendégek LSD-t kaptak „extraként” a sörükbe, röviditalaikba, sőt, álnéven kibérelt egy lakást, ahol partikat szervezett, és tudtuk nélkül bedrogozta a meghívottakat.

A CIA drogkutatása még ennél is tovább terjeszkedett, idővel gyógyszertárakba, börtönökbe, kollégiumokba és egyetemekre is beférkőztek, utóbbi intézményekben gyakran önkéntes alapon toboroztak résztvevőket a kísérleteikhez, így került például közelebbi ismeretségbe az LSD-vel a Száll a kakukk fészkére világhírű írója, Ken Kesey.

Évtizedekkel később derült fény a brutális emberkísérletekre

Az LSD-programot végül Dulles távozása után néhány évvel, 1963-ban kezdték el felszámolni, amikor egy belső vizsgálat során a CIA belső ellenőrzésért felelős főfelügyelője, John Earman tudomására jutott, hogy kollégái megkérdőjelezhető módszerekkel, gyanútlan alanyok tömegén hajtottak végre kábítószer-kísérleteket. Az utolsó drogbordélyt 1966-ban zárták be, az MKUltra projekt azonban – ugyan jócskán csökkentett költségvetéssel és méretben – még ezután is éveken keresztül folytatódott, csupán 1973-ban állították le véglegesen.

A következő évben a New York Times oknyomozó riportere, Seymour Hersh megszellőztette a CIA piszkos ügyeit és az ügynökség égisze alatt lefolytatott illegális, erkölcstelen projekteket, minek következményeként elnöki vizsgálóbizottság alakult az esetek felgöngyölítésére. A bizottság számos, az MKUltra programban részt vett CIA-munkatársat kikérdezett, végül Gerald Ford elnök aláírt egy rendeletet, amely megtiltotta, hogy bárkin tudta és írásos beleegyezése nélkül kábítószerrel kapcsolatos kísérleteket végezzenek.

Öngyilkos lett vagy meggyilkolták a be-LSD-zett tudóst?

Az Éjféli csúcspont projekt ismert áldozata Frank Olson, egy CIA-nak dolgozó biológus, baktériumkutató, akit kollégái egy nyaralás során LSD-vel feltüzelt koktéllal kínáltak meg, 10 nappal később pedig kizuhant/kiugrott New York-i hotelszobája ablakán, és szörnyethalt. Az esetet hivatalosan öngyilkosságnak könyvelték el, a férfi családját azonban nem hagyta nyugodni szerettük tragikus halála, az MKUltra-kihallgatások idején beperelték a CIA-t, az ügynökség azonban bíróságon kívül megegyezett velük, és 750 ezer dolláros kártérítésben részesítette a hozzátartozókat.

Évtizedekkel később, 1994-ben Olson családtagjai elérték, hogy a férfi holttestét kihantolják és egy második boncolást végezzenek el rajta: a vizsgálat sérülések nyomait találta a kutató testén, melyek még a zuhanás előtt keletkezhettek, így felröppent a hír, miszerint valójában gyilkosság történt. Az esetet azóta is a rejtélyek masszív fala veszi körül.