Ha kibontasz egy zacskó csipszet, mostantól mindig jusson eszedbe ez a történet

A növényi olajban ropogósra kisütött, extra vékony, sózott burgonyaszeletek, vagyis a csipsz, magyarosan burgonyaszirom az egyik legnépszerűbb rágcsálnivaló a világon. Az ízletes snack egy legenda szerint New York államban, Saratoga Springs városában született és egy ottani híres szakácsnak köszönheti létét. A History utánajárt az igazságnak, de bizonyosságot ő sem lelt.

A szakács és a finnyás milliomos

A csipsz eredetével kapcsolatos legnépszerűbb anekdota szerint a híres vasútmilliomos, Cornelius Vanderbilt az említett Saratoga Springs város híres éttermében, a Moon’s Lake House-ban vacsorázott 1853 augusztusában. A mágnásnak ízlett a felszolgált étel, a körettel azonban meggyűlt a baja: túl vastagnak találta a krumpliszeleteket, ezért visszaküldte őket a konyhára. A szakács, az afroamerikai és indián származású George Crum vékonyabbra szelte a krumplit, Vanderbilt azonban még így is elégedetlen volt. Crum végül úgy döntött, megleckézteti az elégedetlenkedő uraságot: extra vékonyra szeletelte a burgonyát, majd a szeleteket olyan ropogósra sütötte, mint még soha senki. Mindenki megdöbbenésére azonban Vanderbiltnek nagyon ízlett a szuper vékony és szuper ropogós csemege, az esetnek pedig hamar híre ment, megszületett és hamar országszerte népszerűvé vált a burgonyacsipsz.

A történészek és életrajzírók azonban több helyen is belekötöttek a közkedvelt történetbe. Vanderbilt legismertebb életrajzírója, a Pulitzer-díjas T. J. Stiles is tagadta, hogy valaha történt volna hasonló párviadal az elégedetlenkedő milliomos és a sértett szakács között. Másrészt Crum – bőrszíne dacára – kora egyik legelismertebb szakácsa volt az Egyesült Államokban, akinek receptjeiért Amerika-szerte rajongtak, 1889-ben a New York Herald újságírója „az ország legjobb szakácsának” kiáltotta ki – mégsem említi egyetlen korabeli forrás sem a csipszet vele kapcsolatban.

A szakács nővére a felelős?

Crum alakját és a burgonyaszirmot először 1917-ben, posztumusz társította egymással a sajtó, azonban nem pont a híres szakács, hanem nővére, Catherine Adkins Wicks kapcsán. A 103 évesen elhunyt asszonyt, aki egész életében testvérével együtt munkálkodott a szakácsművészet területén, gyászjelentésében „a chips állítólagos feltalálójaként” említették a lapok. A híres történet egyik változata azóta is úgy tartja, valójában nem a szakács, hanem a konyhában segédkező nővére követte el a híres tettet és készítette el bosszúból az elégedetlenkedő Vanderbilt számára a világ első csipszszeletkéit.

Megint mások úgy gondolják, valójában Hiram S. Thomas, a környék legmegbecsültebb afroamerikai vállalkozója, a Moon’s Lake House tulajdonosa találta fel az étteremben felszolgált különleges ropogtatnivalót. Ez a történet is sántít azonban, Thomas ugyanis az 1890-es években, vagyis a Crum és Vanderbilt közti állítólagos incidens után mintegy negyven évvel vezette a helyet. Szintén a lehetséges feltalálók listáján szerepel egy bizonyos Emeline Jones, aki karrierje kezdetén rövid ideig a Moon’s Lake House-ban dolgozott, majd New Yorkban és Washingtonban a helyi elit szakácsaként tett szert hírnévre. Jones valószínűleg a Saratoga Springs-i étteremben sajátította el a csipsz készítésének rejtelmeit, azonban kétséges, hogy ő találta volna fel az étket.

Lehetséges, hogy a Lake House-ban felszolgált csemege valójában már korábban, a Vanderbilt-féle incidens előtt megszületett: a New York Herald egy 1849-es cikkében ugyanis a szerző Eliza, a szakácsnő különlegesen vékony és ízletes burgonyaszeleteit méltatja – az említett hölgyről viszont sajnos a keresztnevén kívül semmi más adat nem maradt fenn az utókor számára.

Akárki is legyen a feltaláló, Saratoga Springs városa büszkén hirdeti magát a csipsz szülőhazájaként – a köznyelv évekig „Saratoga chipsként” emlegette a különleges finomságot, sőt az USA-ban helyenként még ma is így hívják. Ezen a ponton azonban egy újabb csavar kerül a történetbe: lehetséges, hogy a csipsz nem Saratoga Springsből, sőt talán nem is az Egyesült Államokból, hanem az óceán túlpartjáról származik.

Már megint az amerikai katonák

1817-ben az ismert angol szemészorvos, csillagász és szakács, William Kitchiner forradalminak számító szakácskönyvet adott ki The Cook’s Oracle (Szakács-orákulum) címmel, amely Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is rendkívül népszerű lett, és igazi sztárrá tette szerzőjét. Kitchiner receptjei között megtalálható a ropogósra sütött, sózott burgonyaszirom elkészítésének módja, amely azonos a ma ismert csipsz készítéséével – évtizedekkel korábban, mint hogy Saratogában felszolgálták volna.

A legvalószínűbb természetesen, hogy már jóval, akár évszázadokkal korábban is készítettek hasonló eljárással burgonyaszeleteket, csak Kitchiner volt az, aki első ízben lejegyezte a receptet. A csipsz valódi feltalálójának kiléte így minden bizonnyal örökre homályban marad.

A csipsz egyébként sokáig éttermekben felszolgált különlegességnek számított, csak az 1930-as években vált tömegesen előállított és zacskókban árult termékké, amikor a két máig legjelentősebb gyártó, a Lay’s és a Fritos piacra lépett (utóbbi kukoricából és nem burgonyából készíti termékeit). Európába a második világháborút követően, az amerikai katonák révén jutott el a csipsz és vált gyorsan népszerűvé. A burgonyaszirmokat egészen a 20. század közepéig nem ízesítették, csupán egy kis zacskónyi sót mellékeltek hozzá, az ízesített változatokat, köztük a máig legnépszerűbbnek számító hagymás-sajtos verziót egy ír gyáros, Joe Murphy dobta piacra az ’50-es években.

Magyarországra csak jókora késéssel, az 1990-es években érkezett meg a közkedvelt nyugati csemege. Hazánk legnagyobb Zircen működött egészen 2010-ig, a hűvös és csapadékos Bakonyban ugyanis ideálisak voltak a feltételek a krumpli termesztéséhez. Mivel a sütés során minden nedvesség távozik a burgonyaszeletekből, egy kilogramm csipsz előállításához 3,5 kilónyi krumplira van szükség.