Szex és Budapest, 1920: a cselédlány közpréda, de a menyasszony legyen szűz

Mi minden van Budapesten címmel 1910-ben Az Újság című napilapban a következő hír jelent meg: „Eléggé ösmeretes, hogy mily fogalma van sok helyütt a művelt külföldnek rólunk magyarokról. Hányszor kell hallanunk a legfurcsább dolgokat hazánkról, nem csak magánosok, de igen gyakran hatóságok részéről is.

Nemrégiben például a magyar királyi államrendőrség detektívtestületének főnöke, Krecsányi Kálmán dr. levelet kapott egy porosz városka rendőrfőnökétől, aki azt kérte, hogy küldjön néhány száz pornográf képet. Küldjön a lehető legpikánsabbakból – úgymond a levél –, mert rendőri múzeumunkban akarjuk azokat elhelyezni. A mi kezünkön még eddig pornográf képek nem fordultak meg, és úgy tudjuk, hogy Magyarország e képek gyártása tekintetében nagy exportot folytat. Halljuk, hogy a budapesti rendőrség százezer számra foglalja le e képeket, és óriási gyűjteménye van belőlük.”

A levél akár ostoba tréfának is tűnhetne, de nem volt az. Pornográf képek valóban léteztek Budapesten, de a rendőrkapitány azzal hárította el a dolgot, hogy amint a birtokukba jut egy-egy ilyen kép, azonnal megsemmisítik őket, így küldeni sem tud belőlük. Ezenfelül visszautasította azt a vádat, hogy Budapest jelentős pornóképexportot folytatna, és kijelentette, hogy a műfaj igazi fellegvára Svájc, Belgium és Franciaország.

Pikáns képek a kávéházban

Az 1920-as években a kávéház az információszerzés és -terjesztés első számú helye volt. Az emberek ellenőrizetlenül beszélgettek, ott volt a létező összes újság, és kávéházakban árulták az elsősorban Párizsból származó női aktképeket is. Az előtte ismeretlen műfaj hatalmas üzlet volt, ügyesebb fényképészek utángyártották a pornográf képeket, és busás haszonra tettek szert az árusításukból. A modellek többnyire prostituáltak, átvert színésznők voltak.

Bár születtek korlátozó jogszabályok, s bár Magyarország csatlakozott a pornogramok forgalmazását tiltó 1910. májusi párizsi egyezményhez, a tiltott képek forgalmazása mégis virágkorát élte. A híradások a férfiak örömét hangsúlyozták, de nők is néztek és vettek is ilyesmit, bár erről kétségkívül sokkal kevesebbet tudunk, hiszen a nő teste a férfiak által volt pozicionálva.

A kávéházban szerzett „ismeretek” terjesztését hiába próbálta a rendőrség megakadályozni, a korabeli sajtóban időről időre felbukkantak hasonló esetekről szóló híradások. 1934-ben például a következő szalagcímekkel találkozhattak a budapestiek: Négy fiatal leány állt modellt a pornográf képgyárosoknak – Szemérem elleni vétség címén letartóztatták a társaság főügynökét – A rendőrségen készül a képvásárlók listája.

Ekkor jelent meg a következő bűnügyi hír is: „Ma délben kopott ruhás, alacsony fiatalembert kísértek a detektívek a főkapitányság bűnügyi osztályának folyosóján. A budapesti kávéházak, mulatók és általában az éjszakai élet ismert figurája ez az alacsony ember. Salamon Béla a neve, állás nélküli fényképész és kalandos életű ember, akit az éjszakai világban kis Salamonnak hívnak.

Kis Salamon most furcsa ügy miatt került a rendőrségre: pornográf képek gyártásával és terjesztésével gyanúsítják, és amire esztendők óta nem volt példa, a pornográf képek terjesztése miatt szemérem elleni vétség címén le is tartóztatták. A rendőrség megtudta, hogy Budapesten az utóbbi időben rengeteg pornográf kép került forgalomba. Mint kitudódott, egy titokzatos fiatalember szokott felbukkanni kávéházakban, vendéglőkben, és nesztelenül odasurran olyan asztalokhoz, amelyeknél férfiak ülnek. – Szolgálhatok néhány érdekes képpel? – kérdezi.”

Kettős erkölcs

Egy úrinőnek ilyesmivel foglalkoznia még a gondolat szintjén is tilos volt, már csak azért is, mert rendes lány, asszony egészen az 1930-as évekig nem ment be egyedül semmilyen nyilvános helyre. Kísérővel, társaságban persze igen.

A szexuális felvilágosítás teljes hiányában a norma még mindig az volt, hogy a lányok szűzen menjenek férjhez. Ez azt is jelentette, hogy gyakorlatilag folyamatos kontroll alatt élhették csak az életüket. Állandóan kísérte őket valaki, és a korzón is csak messziről figyelhették a férfiakat. A kávéház is leginkább a férfiak tere volt.

A középosztálybeli házasság a gazdasági helyzeten is alapult, és a tiszteletre méltó polgári lányokat arra buzdították, hogy várjanak passzívan és vidáman arra a férfira, akit kinéztek nekik. Az úrilány fő erénye a szüzesség volt, a nászéjszakáján kezdte tapasztalatát megszerezni a testi örömökről, ha egyáltalán annak élte meg. Az asszonyokat viszont, akik már házasságban éltek, megengedőbb erkölcsi normák övezték.

A szex a cseléddel oké?

A visszaemlékezések gyakran számolnak be a cselédek szexuális kiszolgáltatottságáról. A család fiatal férfi tagjai, gyakran az anya tudtával, éppen a cseléddel kialakított szexuális viszonyból szerezték meg első tapasztalataikat. A parasztasszonyok, akik cselédkedni küldték a gyereküket, gyakran tették fel a kérdést, hogy van-e a háznál fiatal úrfi. A cseléd teste ugyanis nem volt tabu: eszköz volt a nagysága és a család férfi tagjai számára is. Sokszor a cselédlány tapasztaltabb volt a fiatal úrilányoknál is, és nem kevés esetben át is adta az ismereteit a házikisasszonynak. 

Erről így mesélt egy visszaemlékező: „Akinél laktam, ez a rokon a nagybátyámnak az üzlettársa volt. Cselédlány mindig volt náluk. A cselédlány egy nagyon jóképű vidéki lány volt, akivel kapcsolatban én nem mertem semmire gondolni, de tizenhét éves voltam, és egyszer készültem lefeküdni, és ez a lány bejött, hogy ő megágyaz. Jó, ágyazzon meg. A vicc az volt, hogy kombinéban volt, fekete kombinéban. Ágyazott. Aztán kiderült, hogy fekete a bugyija is. És persze egy tizenhét éves fiú már igencsak fogékony az ilyen kihívásokra, és ő biztatott. Engem felavatott mint szűz fiút ezen a téren, és aztán mondta, hogy ő szívesen kezd szűz fiúkkal, mert az nagyon érdekes. És utána rendszeressé vált, hogy vagy ő jött be az én szobámba, vagy én mentem a konyhába hozzá, egy szabályos szexuális partnerség alakult ki köztünk.”

Nyilvánosházakba járni úriembernek is szabad

A korabeli férfiak gyakran jártak bordélyházakba, prostituáltakhoz. A Magyar utca a budapesti férfiak körében 1926-ig számított fogalomnak, ekkor ugyanis betiltották a nyilvánosházakat, és az ottani épület némileg visszafogottabb formában, funkciójában azonban hasonló garniszállóként működött tovább. Budapest egyik legelőkelőbb kuplerájának a Maison Frida (vagy pestiesen a Mezonfrida) számított.

A lányok munkájáról kevés korabeli forrás tanúskodik, jellemzőbb, hogy mások beszélnek róluk, mint például ebben a visszaemlékezésben: „Az édesanyám fodrász volt. Nem tudom, hogy mikor és kitől tanulta anyám a mesterséget. Abban az időben nem fodrászüzletben dolgozott, hanem házakhoz járt. Fésülni járt reggelenként, mert akkor, az 1910–20-as években olyan divat volt, hogy műhajat tettek be a haj közé, és arra fésülték rá az eredetit, úgy, hogy fölfelé álljon. Meg kontyot is csinált annak, akinek nem volt műhaja. Ezt egyedül nem tudták megcsinálni otthon a nők, azért járt anyám hozzájuk házhoz. Fésülni megyek, mindig ezt mondta. Ez egy szakkifejezés volt akkor. Később pedig nagyon sokat dolgozott a valamikori nyilvánosházakban. Oda járt sokat fodrászkodni, mert azoknak volt pénzük.”

„Viagra” és óvszer anno

A Monarchia széthullásáig megfigyelhető volt, hogy egyre több gyógyszertár árult főleg halhólyagból készült óvszert és impotencia elleni gyógyszert, és számos patika hirdette termékeit a korabeli újságokban, sőt kirakatában is hasonlóképp: „Gyenge férfiaknak elveszett erejük visszatér, ha a Neosan-tablettákat használják. A férfigyengeség, impotencia ellen, valamint a férfierőnek a legkésőbb korig való fenntartására kipróbált biztos szer.”

A kezdeti nyitottság azonban egyre inkább megváltozott, és számos fórumon találhatunk a szexuális segédeszközök ellen tiltakozó írásokat. A Katolikus Szemle 1916-ban megjelentetett egy dörgedelmes cikket a gumi óvszerek ellen, a következőkre hivatkozva: „A gyermekszületéseket megakadályozó úgynevezett óvszereknek reklámszerű felajánlása és dicsérete napjainkban már oly szemérmetlen ismérveket öltött, hogy egyes püspökök indíttatva érezték magukat arra, hogy püspöki körrendeletben adjanak utasítást a lelkipásztoroknak, hogy miképpen kelljen nekik híveiket az e reklámokból származó bűnöktől visszatartani”.

A Gyógyszerészi Közlönyben azonban 1930-ban már a következő felhívás jelent meg: „Felsőbb helyről barátságos úton arra figyelmeztették elnökségünket, hogy a jövőben semminemű óvszerreklám kihelyezését nem tűrnek meg, sem az utcán, sem a kirakatban, sem az üzletben benn. Felhívjuk ennélfogva kartársainkat, hogy komoly kellemetlenségek elkerülése végett az utcán vagy az elárusító helyiségben netán kitett óvszerreklámokat (Olla stb.) és olyan tárgyakat, melyek a nemi élettel állnak összefüggésben, nevezetesen különféle rendszerű gumi óvszereket, eltávolítani szíveskedjenek.”

A gumi óvszerek ellen ekkoriban óriási propaganda indult. A legharcosabb írások a keresztény erkölcsre hivatkozva a liliomtiprás és a házasságtörés táptalajának minősítették az óvszerhasználatot, az óvszerreklámokat pedig be akarták tiltatni.

Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu