Kevesen mondhatják el magukról, hogy filmsztárok, csúcstartó úszók, írók egy személyben. Annette Kellermann ilyen volt, mégpedig egy olyan korban, amelyben a nőknek nem szerettek lehetőségeket adni. Pláne nem a strandon! Annette 1886-ban jött a világra, fiatalkorában pedig a nők csak teljes testet takaró, illedelmes, fodros ruhában, harisnyában mehettek le a vízpartra. Aki mégis bemerészkedett a vízbe, annak magával kellett húznia ázott gyapjúruházatát, amiből sem a karja, sem a lába nem lóghatott ki. Annette Kellermann viszont nagyon is szeretett úszni, kifejezetten tehetséges volt, és a ruhák helyett saját tervezésű úszódresszben edzett, ami azonban annyira megbotránkoztatta az embereket, hogy 1907-ben le is tartóztatták közszeméremsértés vádjával.
Senki sem gondolta volna, hogy egyáltalán képes lesz úszni
Annette-et ez nem állította meg, kifejezetten harcolni kezdett azért, hogy a nők a szabad mozgás érdekében végre úszódresszt húzhassanak magukra. De nem csak ebben törte maga előtt az utat: az úszásban, a színészet világában és a társadalom egészében szembement az előítéletekkel. Pedig gyerekkorában senki meg nem mondta volna, hogy testileg-lelkileg erős asszony válik majd belőle. Kifejezetten gyenge lábakkal született, sokáig nehéz fémmerevítőket kellett viselnie. Szülei pont azért kezdték el úszni tanítani, hogy valahogy erősítsék a lábizmait. Sikerrel jártak, olyannyira, hogy egy évtized alatt Annette-ből díjnyertes úszó lett. Ez óriási örömet és sikerélményt jelentett számára, így ahol tudott, úszott, amennyit csak bírt. Tinédzserként, 1902-ben jegyezte első rekordját: Új-Dél-Walesben 34 perc alatt úszta le a nők egy mérföldes távját. Három évvel később már több világrekordot tartott, de folyamatosan új kihívásokat keresett.
Miután több férfit is lekörözött a Szajnában rendezett versenyen, Annette elég erősnek érezte magát a La Manche csatorna átúszásához. Tíz órát úszott már a vízben, amikor elfogyott az ereje, és fel kellett adnia a versenyt. Kitartása és ereje azonban újabb és újabb megmérettetésekre sarkallta. Amikor 1907-ben részt vett az amerikai Revere Beachen rendezett 13 mérföldes úszóversenyen, már nem csak a teljesítmény számított: csodálkozva nézte a bostoni nők fürdőruháit: gyapjúanyagok, fűzők, puffos ruhaujjak, terjedelmes szoknyák. Ezek láncként húzták le a sportolni vágyókat. Annette kiszabott és megvarrt magának egy olyan úszódresszt, ami nem húzta le úszás közben: az anyag vékony volt, és szorosan formás testére tapadt, szabadon hagyva a karját és a lábszárát. Egy washingtoni rendőr ezt nem bírta elviselni, és azonnal letartóztatta közszeméremsértésért. Sokáig nem kellett a rendőrség vendégszeretetét élveznie, a botrány viszont hatalmassá dagadt, az újságok címlapon hozták.
A tökéletes nő
Végül egy bíró úgy döntött, hogy Kellermann viselheti sajátos úszódresszét, de csak akkor, ha egy földig érő köpenyt terít fölé arra az időre, amíg a vízbe nem ér. A nők pedig meglátták a lehetőséget: az új úszóruha egyre népszerűbbé vált. Igen ám, de nem sokan merték felvenni, hiszen az alak összes olyan részletét megmutatta, amit a legtöbben inkább elrejteni igyekeztek. Annette nyugodtan viselhette, miután 1908-ban egy Dudley Sargent nevű harvardi professzor hivatalosan is összevetette testének arányait a milói Vénuszéval, és arra jutott, hogy megtalálta a klasszikus arányokkal rendelkező, tökéletes nőt. Annette továbbra sem volt szégyenlős, kihasználta a reflektorfényt és a dicséretet, reklámokban szerepelt, vízi táncelőadásokat és akrobatikus mutatványokat vállalt: ő volt „az ausztrál sellő”, és a filmiparba is bejutott. Többször játszott sellőt, nem félt majdnem harminc méter magas sziklákról sem a vízbe ugrani, vagy krokodilokkal teli medencébe merülni. A tökéletes nőként ő volt az első, aki meztelenül mutatkozott a filmvásznon az 1916-ban megjelent az A Daughter of the Gods (Az istenek lánya) című filmben.
Szexszimbólumból fitneszguru
Szerencsére azt is tudta, mikor kell visszavonulni a reflektorfényből. Egy idő után nem vállalt több szerepet, hanem egészséges ennivalókkal kereskedett Kaliforniában. Egyfajta fitneszguruvá vált, nagyon sokan őt követve lettek vegetáriánusok. A fürdőruhadivat pedig egyenesen száguldott az apróbbnál apróbb darabok felé. Annette egy ideig ezzel egyet is értett, ám a bikinit már nem helyeselte: szerinte egymillióból két nő tudná csak viselni, így nagy hiba ezzel próbálkozni. Túl sokat mutat, és előnytelen helyzetben mutatja meg a női lábat. Annette szerint a női test akkor a legszebb, ha egyetlen gyönyörű, megszakítás nélküli vonalban takarja a ruha. Ő már csak tudta, miről beszél. Saját egyrészes dresszében úszta továbbra is a hosszakat, egészen 89 éves korában bekövetkezett haláláig.
Ha érdekel, hogy a század elején hogy alakult a fürdőruhadivat és hogyan születtek a strandszépségversenyek, olvasd el ezt a cikkünket is:
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés