A Pajtás nevű gőzhajó olyan a balatoniaknak, mint az amerikaiaknak a Titanic: úgy tűnt, minden rendben lesz, aztán mindenki döbbenten állt a döbbenetes szerencsétlenség előtt. A Pajtás felborulása összesen 22 ember halálát okozta, közülük többen gyerekek, fiatalok voltak. Ám alighogy a túlélők partra kerültek, az ÁVH emberei már intézkedni is kezdtek: mindenkitől elkobozták a fényképezőgépét, megfenyegették az embereket, hogy hallgassanak, és meghamisított adatokat hoztak nyilvánosságra a tragédiáról: a 22 halottból 12 lett, „többen kisebb sérüléseket szenvedtek”, és persze kihangsúlyozták a mentési munkálatok nagyszerűségét. Azóta nyilvánosságra kerültek azok a részletek, amelyek az ötvenes években még nem láthattak napvilágot. Nézzük meg, mi is történt valójában azon a májusi napon.
Billeg? Nem baj!
A Pajtás (bár eleinte csak egyszerűen II.) elnevezésű gőzhajó még 1917-ben épült Budapesten, és 1918-tól gond nélkül közlekedett a Dunán. A második világháború során azonban aknára futott, és el is süllyedt. A roncsot 1946-ban kiemelték, helyreállították, és úgy vélték, balatoni gőzhajónak még jó lesz. A hajón még Siófokon is végeztek javításokat, átalakításokat, például megmagasították, hogy minél több ember férjen el rajta. Bár a szerelők jelezték, hogy a hajó labilis, a vezetők nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel.

A baleset napja
1954. május 30-án dél körül indult el a hajó Balatonfüredről, és Siófok felé tartott. Hihetetlenül sokan, száznyolcvanan zsúfolódtak össze a hajó fedélzetén, köztük – a gyereknapra való tekintettel – igen sok volt a gyerek. Már az út elején nagy látványosság fogadta az utasokat, a hajó bal oldalán ugyanis elindult egy vitorlaverseny. A hivatalos verzió szerint minden utas a fedélzet bal oldalára tömörült, hogy ne mulassza el a látványosságot, ám a többletsúlytól a hajó megbillent. A megrémült emberek erre átrohantak a hajó jobb oldalára. A veszélyesen imbolygó hajó végül attól borult fel, hogy a pánikba esett tömeg ismét a bal oldalra futott, miközben a hajó kapitánya képtelen volt megfelelően ellenkormányozni. Néhány túlélő azonban ezt cáfolja, és azt állítja, hogy olyan sokan voltak a hajón, hogy nem lehetett egyik oldalról a másikra szaladgálni – elképzelhető hát, hogy egyszerű hajótervezői hiba okozta annyi ember vesztét. Deák István egykori hajóskapitány, hajózási szakértő szerint azonban a korábban gondatlanul a vízben hagyott cölöpök is szerepet játszhattak a hajó megbillenésében.
Hős a gépházban
A Pajtás süllyedni kezdett, az emberek fejvesztve menekültek. Az orosz katonák nem tudtak a víz felszínén maradni súlyos csizmáikban és egyenruhájukban, míg a jó úszók sikerrel kerestek menedéket a közeledő vitorlásokon. Mások a sekély vízből félig kiálló hajó oldalán gyűltek össze, ott várták a mentőcsónakokat. Egy baba pólyástul zuhant a vízbe, szerencsére pont a babaholmi tartotta fenn a víz színén. Egyvalaki azonban megőrizte a hidegvérét: Vámosi Gyula fűtő, aki ahelyett, hogy az életét mentette volna, gyorsan kiengedte az összes gőzt a kazánból, és ezzel megelőzte a hajó felrobbanását. Csak ezután próbált alámerülve kimenekülni a kijáraton, ám az ajtóban menekülő utasok húzták le, és mindannyian megfulladtak. Végül 22 halálos áldozatot és 56 sérültet számoltak össze. Ám a tragédia kivizsgálását nagyban akadályozta az ÁVH, amelynek emberei lezárták a mólót, fényképezőgépeket koboztak el, hírzárlatot rendeltek el, és a túlélőket fenyegették.

A néma kapitány
Harminc évnek kellett eltelnie, hogy az összes, a katasztrófával összefüggő adat, fénykép nyilvánosságra kerüljön, és hogy a túlélők mesélhessenek. Ekkor derült ki, hogy a hajó kapitányát, Heisz Jánost nyolc hónapnyi előzetes fogva tartás után elengedték, miután a hajónaplóban talált bizonyítékok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a Pajtás nem volt túlterhelve. A férfi tartotta a száját, senkinek sem beszélt a hajó elsüllyedésének valódi történetéről.
Mi lett a hajó sorsa?
A Pajtást később kiemelték a Balatonból, ám ahelyett, hogy szárazra tették volna, Siófok, később Dömsöd néven tovább szelte a habokat a Dunán. 1987-ben vonták ki a forgalomból, ekkor került magánkézbe. A tragédiáról Simonné Zákonyi Tünde túlélő és társai kezdeményezésére, Raffay Béla szobrász segítségével 1999. május 30-án emlékművet hoztak létre a balatonfüredi Tagore sétányon.

A túlélők mesélnek
A hatéves Szoboszlay Mária például gyereknapi ajándékként kapta édesapjától a hajóutat. A hajó billegésekor az apa kidobta a lányt a vízből, hogy a boruló hajó ne temesse maga alá. Mária fent tudta tartani magát a víz felszínén, ám édesapjának már nagyobb küzdelmébe került, hogy odaérjen lányához, a belé kapaszkodók még a ruháját is letépték. Végül mindkettejüket egy vitorlás mentette ki a vízből.
Halmosi Lajos, a vitorlásverseny egyik résztvevője sikoltozásról, jajgatásról, segélykérésekről számolt be. Végül annyira sokan kapaszkodtak fel a mentésre érkező vitorlásra, hogy félő volt, az is elsüllyed, így a többi, vízben maradt embernek köteleket nyújtottak le kapaszkodóként.
A cikk az ajánló után folytatódik

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Videó a hajógépész véleményéről
Kersák János, a Pajtás hajógépésze – aki a történtek után ideg-összeroppanást kapott – interjúban mesélt az esetről.
„Lent voltam a gépházban, egyik lábam a lépcsőn, a hajó billent jobbra is, balra is, aztán már dőlt is. Kapaszkodni próbáltam a karfában. Bíró Jóska matróz húzott föl, aztán Pécseli Jóska vízi rendőr csónakjába tettek be. Heisz Pali bácsira, a hajóvezetőre, Steiner János kormányosra és rám ávósok vigyáztak a parton, száraz ruhát Vidák Jancsitól, a Beloiannisz matrózától kaptam. Egy-egy irodába vittek bennünket később, mindhármunkra három-három ávós jutott. Kérdezgették, hogy szokott-e billegni a hajó, meg hogy hány utas volt. Mindenáron azt akarták bebizonyítani, hogy túl volt terhelve, pedig Pali bácsi sose engedett föl 180 utasnál többet, az engedély pedig 200-ra szólt. Amikor Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter a helyszínre ért, rögtön azt mondta, hogy fölakasztani a hajóvezetőt, de a veszprémi ávós parancsnokhelyettes azt felelte neki: nem lesz semmilyen akasztás, miniszter elvtárs, a múltkor is, amikor egy vasúti baleset után fölakasztották a forgalmistát, kiderült utóbb, hogy nem ő volt a hibás...”
A tragédiába forduló osztálykirándulás
Farkas Dénes nyugalmazott vadbiológus 17 éves korában osztálykirándulás részeként vett részt a hajóutazáson. Nagy Vilma és Miszlai István tanárok kísérték a fiatalokat. Dénes naplót vezetett az eseményekről, amelyben kitér arra, hogy szerinte a megengedettnél többen szálltak fel a hajóra, ő a 210-es sorszámot kapta. A hajó felborulása után Dénes a korlátba kapaszkodva próbált megmenekülni, úszni ugyanis nem tudott. Végignézte, ahogy a vízbe került emberek az életükért küzdenek. Végül az osztályból három diák veszett oda.
Hasonló hajókatasztrófa 2019-ben történt a Dunán: május 29-én késő este a Hableány süllyedt el, 28 halálos áldozatot követelve.