Rengeteget lehetne írni arról, hogy a buddhizmus szerint mit tanulhatunk egy világjárványból. Megtanulhatjuk objektívebben látni az ember helyét a világban és a világ működését, megtanulhatjuk méltányolni a tudományos racionalitás értékét, a karantén elzártságában pedig magunkba nézhetünk, hogy jobban megismerjük a félelem és a remény mechanizmusát, és hogy végső soron mit tartunk értékesnek. Vagyis pontosan azt, amit nagyon sokan és nagyon sok fórumon, vallásuktól és meggyőződésüktől függetlenül megfogalmaztak – hiszen közös emberi tapasztalatról van szó, ami egyszerre több milliárdunkat érint.
Megszólalónkról
„Vallásomat tekintve nem tartom magam buddhistának, inkább csak felelősen és nyitottan gondolkodó embernek, akihez a buddhizmus erkölcsisége és filozófiája áll a legközelebb. Válaszaimmal a buddhista alaptanításokat, illetve a théraváda iskola tanításait próbálom egy 21. századi ember hozzáállásával képviselni.”
Tóth Zsuzsanna az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
Úgy gondolom, hogy ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a koronavírus-járvány rámutat az összekapcsoltságra – az embert és környezetét, az egyes országokat, a társadalmi csoportokat, az egyéneket összekapcsoló érzékeny és szoros viszonyra, amelyről annak ellenére hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy amúgy minden előnyét élvezzük.
A buddhizmus filozófiája ezt az összetett ok-okozati rendszert „függő keletkezésnek” nevezi, és azt tartja, hogy a világon minden létező dolog ezzel a láncolatszerű rendszerrel írható le, vagyis egyszerre következmény és ok. Közhelynek tűnhet, de szerintem igaz, hogy az egyének, az egyes társadalmi csoportok és országok saját boldogulásukra sokszor úgy törekszenek, mintha légüres térben lebegnének, mintha a többiek jólléte vagy szenvedése, vagy általában vett működési módja, őket nem érintené. A járvány arra világít rá, hogy ez a kapcsolat igenis ott van, és sokkal szorosabban fűz minket össze, mint gondolnánk.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Szembesülnünk kell azzal, hogy hirtelen húsba vágó kérdés lett az, ami a többség számára fél éve még távoli vagy elméleti problémának tűnt. Ilyen kérdés például az egészségügyi rendszerek teherbírása, az egyes társadalmi csoportok anyagi és érzelmi tartalékai, az átláthatóság, vagy az, hogy az egészségügyi dolgozók, a tanárok, a bolti eladók és a társadalmat a járvány alatt működtető más dolgozók megkapják-e azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, amit megérdemelnek, hiszen, ahogy a dalai láma írta a járvány elején közzétett üzenetében: „a szolgálat, amit tesznek, a cselekvésben megmutatkozó valódi együttérzés”.
Az élet egyéb területein is jellemző az emberre, hogy nem vesz tudomást erről az összekapcsoltságról. Ezt nevezhetjük vakságnak is, ami egyébként a függő keletkezés első láncszeme. Fennmaradásunk függ attól, hogy megértsük: nem csak világjárvány idején érvényesül az összekapcsoltság, hanem egyébként is szorosan egybefonódva élünk a környezetünkkel. Ez többek között azt jelenti, hogy a klímakatasztrófa elhárítása, a túlfogyasztás megszüntetése, a természet- és a környezetvédelem nem luxus, hanem a lehető legalapvetőbb érdekünk. Azt is meg kell értenünk, hogy nem élhetünk biztonságban és boldogságban olyan társadalomban, ahol tömegek nélkülöznek és szenvednek el diszkriminációt.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Egy ilyen világban az ember akkor tud jól működni, ha van benne hajlandóság az objektív megismerésre, ha alázatosan el tudja fogadni sérülékenységét, és ha megvan benne az úgynevezett „négy isteni tudatállapot”, vagyis szeretettel fordul a többiek felé, együttérez velük bánatukban, osztozik örömükben, és mindezt nyugalommal egyensúlyozza ki.
Azokkal értek egyet, akik úgy gondolják, hogy
ha a járvány után visszatérünk a normalitáshoz, annak már egy másféle normalitásnak kell lennie. Egy olyan világnak, ahol nem felejtjük el azt, amit ilyen fájdalmasan tanultunk meg.
