A madarak nagyon hasznos állatok: összeszedik azokat a rovarokat, lárvákat, kártevőket, amelyek megrongálnák a termést. Minél több a hasznos madár, annál kevesebb a szúnyog, az egyéb rovar, a hernyó, az egér és a pocok is. Csakhogy ezt az előnyt városban élve nem igazán élvezzük: míg a földeken, kertekben megtalálják a helyüket a madarak, és maximum a hangjukkal hívják fel magukra a figyelmet, addig a sűrűn lakott településeken már védelmezni kezdik a területüket, a fiókáikat.
Minden faj védi a gyerekét
Májusban repülnek ki azok a fiókák, akiket eddig a madárpárok gondoztak. Ez a kirepülés kockázatos, hiszen a fiatal madarak még nem elég erősek és tapasztaltak ahhoz, hogy megfelelően védekezzenek a ragadozók ellen. Épp ezért a szülők még egy ideig kísérik őket útjukon, segítenek nekik táplálékot és védelmet találni. Madárszempontból mi, emberek is kifejezetten veszélyesnek számítunk, akkor is, ha nincs nálunk puska. A parkban vagy az utcán sétálva nem vesszük észre, hogy a fészek vagy a búvóhely közelében vagyunk, de az égi vándorok nagyon is tudják, hogy betörünk az „iskolájukba” vagy a „lakásukba”. Azon persze lehet vitatkozni, hogy akkor az adott park mégis kié: a madáré vagy az emberé, de az teljesen érthető, hogy a szárnyasok minden erejükkel védik az utódaikat – mi is ezt tennénk. A seregélyek, baglyok és a kanadai lúd mellett az alábbi madarak azok, amelyek a leggyakrabban emberre támadnak.
A varjú arra is rájött, hogyan ijessze meg az embert
Tavaly egy egész, VIII. kerületi játszóteret le kellett zárni az ismétlődő varjútámadások miatt. Az ott álló egyik fán rakott fészket egy varjúpár, és mindent megtettek annak érdekében, hogy fiókáikat zavartalanul nevelhessék. A varjak, legyenek akár feketék, akár szürkék, kifejezetten intelligens és tanulékony állatok, pontosan tudják, hogyan ijesszék el az embert. Rárepülnek, a hajába kapaszkodnak, csapkodnak, kárognak, üldözik, és attól sem riadnak vissza, hogy a fejre mért ütéssel késztessék menekülésre. Egy-egy odakoppintás pedig bizony vérző, fájdalmas sebeket is okozhat embernél, vagy az épp sétáltatott kutyánál egyaránt. Azok a varjak pedig, amelyek nem a vadonban nőttek fel, hanem embernél, kézhez és ételhez szoktatva, még kisebb távolságot tartanak a járókelőkkel szemben. Főleg a gyerekek és természetimádók élvezik, hogy a madár végre nem fél, hanem egyre közelebb jön, és akár meg is lehet etetni, de ilyen esetekben azért – hacsak nem mi neveljük a madarat – nem árt az óvatosság: a varjak követelőzőek és szemtelenek is tudnak lenni. Sőt ha unják magukat, akár csak a hecc kedvéért is ijesztgethetik az embereket. Csapatba összeállva főleg az időseket és a gyerekeket szeretik megtámadni, esetleg csak játszani szeretnének velük – varjúmódra.
Feketerigó a kertben
Színre szintén fekete (kivéve a nőstényt, aki barna), de méretben már kisebb a feketerigó. Gyakran él emberközelben, nem fél az ablakpárkányoktól, ereszektől, teraszoktól sem, olykor akár egy méterre is közel engedi az embert. Nyáron több fészekalja fiókát is felnevelnek, tehát nem árt óvatosnak lenni velük, mert ritkán ugyan, de csípnek is. Ha kertünk és kisgyerekünk van, érdemes erre is felkészülni. 2009-ben San Franciscóban kavart nagy port (és szerzett egy csomó rajongót) egy fészkét védelmező nőstény feketerigó, aki magasról rárepült az emberek fejére, és megcsípte őket.
Vigyázzunk a hattyúkra!
Az egyik leggyönyörűbb, legtöbbet fényképezett (és helytelenül etetett) vízimadarunk a bütykös hattyú. Májusban már bolyhos fiókáik is velük úszkálnak, mi pedig mindent megteszünk, hogy minél közelebbről figyelhessük meg őket. Rossz ötlet. Az utódok védelme érdekében a szülők meglepően gyorsan tudnak odaúszni vagy odarepülni, és megtámadni az embert. Szárnyuk ütése is okozhat sérüléseket, és akkor még nem beszéltünk masszív csőrükről, amellyel komolyabb sebeket is ejthetnek. Ha egy kitárt szárnyú hattyú ránk sziszeg, az azt jelenti, hogy átléptük a határt, és ideje gyorsan visszavonulni. Ennek elmulasztása esetén súlyos sebekkel számolhatunk, de egy amerikai állatgondozót a kajakból is kiborítottak a fészküket felbőszülten védő hattyúk. A férfi, akit az egyik madár nem engedett elúszni, végül vízbe fulladt.
Ausztráliában nem csak a szarka támad
A melbourne-i Royal Victorian Eye and Ear Hospital kórház a nyári időszakban külön fel van készülve a szarkatámadások áldozatainak ellátására. Szinte minden napra jut egy szerencsétlen, akit a madarak karmaikkal és csőrükkel annyira megsebesítenek (főleg a szem van veszélyben), hogy ellátásra van szüksége. Gisele Kaplan állat-viselkedéstani szakértő hangsúlyozta, hogy ilyen agresszív viselkedés csak abban a négy hétben jellemző a szarkákra, amíg költenek. Azt is kiemelte, hogy az intelligens madarak képesek megjegyezni a különböző emberi arcokat, és akit biztonságosnak ítélnek meg, azt békén hagyják. Ausztrália azonban még egy veszélyes madárral szolgál: a sisakos kazuárok a strucchoz hasonlító, röpképtelen, jókora futómadarak, akik bár békés növény- és rovarevők, fejükön vastag, éles szarulemezt viselnek. Több turista haláláért is felelősek: a fiókáikat védelmező madarak rúgásai és csípései elképesztően erősek. Ha már a futómadaraknál tartunk, a struccal sem árt vigyázni, hasonlóan eredményesen védekeznek a tojásaikat vagy utódaikat piszkáló emberekkel szemben.
A sirályok nem csak ételt lopnak
Tavak, folyók, tengerek partján gyakran találkozunk sirályokkal, akiket télen – teljesen feleslegesen és károsan – kenyérmorzsával etetünk. Amilyen mulatságos az, hogy a levegőben el tudják kapni a feléjük dobott élelmet, annyira ijesztő, amikor ez a jókora madár kiköveteli vagy ellopja magának az emberi ételt. Hasonlóan a varjakhoz, ha ezek a madarak nem lennének hozzászoktatva ahhoz, hogy az ember élelemforrást jelent, valószínűleg jóval kevesebbszer támadnának. A természetes sirályviselkedési kódex szerint ér addig piszkálni, üldözni, szidni egy másik madarat, amíg az oda nem adja a zsákmányát – hát ezt tapasztaljuk meg néha mi, emberek is.
Tengerparti kalandok a szkuákkal
Ha már vízparton járunk, távolabbi országokban járva a nagy halfarkast, más nevén szkuát is érdemes elkerülni. Agresszív, nagyra nőtt, hangosan visítozó madarak, akik egymástól is lopnak, nemhogy az embertől. Semmitől sem riadnak vissza, ha élelemszerzésről van szó, sőt: a sirályok tanulhatnának tőlük.
Hogyan védekezzünk úgy, hogy a madárnak se essen baja?
Akármilyen madár támadásától tartunk is, alapszabály, hogy a madár feleslegesen nem kockáztatja a saját épségét. Vagy a fiókáit védi, vagy enni szeretne, ezért vigyázzunk arra, hogy védekezés közben ne tegyünk kárt az állatban – több közülük védett is lehet. Ráadásul azt is tartsuk észben, hogy a legtöbb madár azért él települések környékén, mert természetes élőhelyétől, táplálékától megfosztották, s így kénytelen az ember közelségében létezni. A szmog, a zaj- és fényszennyezés ráadásul befolyásolja a viselkedését is. Andrea Jones, a National Audubon Society környezetvédelmi szervezet kaliforniai részlegének madárvédelmi igazgatója szerint a madártámadások száma folyamatosan növekszik, és amíg nem változtatunk azon, hogy az állatok élőhelyeit korlátlanul elfoglaljuk, ez így is fog maradni.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
A táska és a sapka jól jöhet
Séta közben figyeljünk a madarak figyelmeztető kiáltásaira, zajongásaira, szárnycsapásaira: legtöbbször így próbálják megértetni velünk, hogy behatoltunk a területükre. A kezünk ügyében lévő táskával, esernyővel, szatyorral, vagy kitárt két kezünkkel hadonászva, kiabálva elriaszthatjuk a felénk közeledő madarat.
Amitől még a szárnyasok tartanak, az a szem, s persze egy elszánt, méretes ellenfél. Szabadban futásnál, biciklizésnél, egyéb sportoknál is viseljünk csuklyát, sisakhuzatot vagy sapkát, ma már olyat is lehet kapni, amire egy feltűnő szempárt nyomtattak. A vízimadarak esetében a vízzel történő lefröcskölés vezethet eredményre, de jobban járunk, ha például a hattyúkat egyszerűen meg sem közelítjük annyira, hogy támadást generáljunk. Sirályok, szkuák közé ne menjünk étellel a kezünkben, mert könnyen megszabadíthatnak tőle. A parkokban, a földön talált fiókát ne piszkáljuk, hagyjuk, hogy a szülők vigyázzanak rá. Ha pont a kétségbeesetten csapkodó felnőtt madaraktól nem tudunk mondjuk tovább haladni az utunkon, akkor egy biztonságosabb helyre tehetjük a fiókát. Az izgatott szülők követni fogják az utódot, és már a félreeső helyen fogják védelmezni, nem a járda közepén. A szarkák és a varjak esetében pedig az is sokat segíthet, ha barátságosak, segítőkészek, nyugodtak vagyunk a közelükben. Ne felejtsük: évekre megjegyzik az arcunkat.
