Mássz velünk a Himalájában! – Zsófi Everest-naplója, 10. nap

Szavak helyett ezért most meséljenek a túra alatt készült videófelvételek és fotók. 

Ui.: Helló, Naplóm!

A túra után pihentem egy napot, aztán betértem abba az utazási irodába, ahol korábban a Pokharába tartó éjszakai buszjáratok iránt érdeklődtem. Levezetés gyanánt mindenképpen szerettem volna ellátogatni a híres tóhoz, ezt viszont csak úgy tudtam belesűríteni a maradék időmbe, ha esti busszal megyek, és másnap esti busszal zötyögök vissza Katmanduba. Fárasztó volt, de tényleg megérte. Shishir, akitől a buszjegyet vettem, próbált rábeszélni egy raftingtúrára is, amire Katmandu és Pokhara között nagyjából félúton van lehetőség. Mint kiderült, saját túraszervező vállalkozása, a Trekking Venue Nepal vízi és légi kalandokat is kínál a Katmandu-völgyben. Ez most végképp nem fért bele az időmbe, talán majd legközelebb. 

Baromi jó fej és segítőkész volt utolsó és legmenőbb szállásom, a Hotel Gallery Nepal személyzete és tulajdonosa is. Március közepe volt, a főszezon eleje, amikor a járvány miatt a foglalások kilencven százalékát egy nap alatt lemondták, az itt dolgozók pedig – ahogy valamennyi turizmusból élő ember – már sejtették, hogy beláthatatlan ideig munkanélküliek lesznek. A 2015-ös pusztító földrengés után valószínűleg volt némi elképzelésük arról, hogy mi vár rájuk a következő hónapokban. Ők mégis ugyanolyan vendégszeretettel és türelemmel végezték a dolgukat, mintha mi sem történt volna. Abba is simán belementek, hogy miután visszatérek Pokharából, hajnali öt órakor becsekkolhassak. Nepál lett számomra az a hely, ahol a no problem nem csak egy odavetett, üres klisé, hanem egy őszinte, barátsággal és önzetlenséggel teletöltött kifejezés.

Utóirat 2., Európából.

Helló, Naplóm!

Időközben Londonba értem. Nem volt könnyű menet. A hazautam (Katmandu–Bangkok–Stockholm–Budapest) egy járattörlés miatt elúszott, így jutottam el végül Ománon keresztül Angliáig – ez volt a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás arra, hogy ne ragadjak Ázsiában. Két hétig itt leszek néhány barátommal összezárva, aztán irány Magyarország, ahol még mindig vár rám a karantén.

Meg egy költözés. 

Még az elutazás előtt elkezdtem összeszedni a holmimat a budapesti albérletben, hogy belekóstoljak a totál nomád életformába. A koronavírus persze az én terveimet is átírta, a nomád élet ezért még várhat. Egyelőre szeretnék minél több időt tölteni a családommal, ezért egy darabig legfeljebb Európán belül mozgolódom majd – már amennyire lehet és engedélyezett. 

És azután?

Találd ki, melyik könyv pottyant elém pakolászás közben! Passz? A Kilimandzsáró hava. Mit szólsz?