Tűvel átszúrt szalonnadarabokat szórtak szét azon a helyen, ahol a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola egyik kutyája dolgozni jár. Most összefoglalták, miért jelent számukra életveszélyt ez a magatartás, és mit tehetnek védelmükben a látók és látássérültek.
Gyakori probléma
Szolnokon a megyei vakok és gyengénlátók egyesületének irodája előtt szórtak szét tűvel átszúrt szalonnadarabokat 2020 februárjában. Itt dolgozik Lukács Ágota, akinek vakvezető kutyáját, Vacakot az alapítvány képezte ki. A hámban dolgozó vakvezető kutyákat megtanítják arra, hogy munka közben ne egyenek fel semmit a földről, és ne fogadjanak el ételt idegenektől, de ők sem gépek, neki is lehetnek gyengébb pillanataik, amikor győznek az ösztönök. A látássérült gazdáknak többnyire sikerül megakadályozniuk a tiltott falatok elfogyasztását, pl. amikor érzik a hámon, hogy élénken érdeklődik valami iránt a kutya, de mindenkinek vannak rossz tapasztalatai kézből etető idegenekről, akik nem kérnek engedélyt erre, valamint földön gondatlanul elszórt ételmaradékról. Annyira gyakoriak ezek, hogy akár egy hét alatt több ilyen eset előfordulhat egy vakvezető kutyával.
Bármilyen rosszul hangzik, leginkább pihenőidejükben vannak veszélyben a vakvezető kutyák. „A futtatások alkalmával a vakvezető kutyák szinte teljesen védtelenek. Nem csoda, hogy ilyenkor fordul elő a leggyakrabban, hogy az általában haspártinak számító labradorok felesznek valamit. Ilyenkor kutyáink a jól megérdemelt szabadidejüket töltik, nincs rajtuk hám, vagyis a gazda kontrollja megszűnik. Sőt, nincs rajtuk szájkosár sem, hiszen ezt amúgy sem kötelező feltenni rájuk munka közben sem” – mondta Komondi Piroska, az alapítvány szakmai vezetője.
Apportírozás, látó segítők, szájkosár
Lukács Ágota, Vacak gazdája javasolt egy olyan megoldást, amit az alapítvány érdemesnek tart arra, hogy vakvezető kutyások és a hobbikutyások egyaránt megpróbálkozzanak a bevezetésével. „A nem túl ételfüggő kutyáknál jó megoldás lehet az apportíroztatás, én Vacaknál leginkább ezt csinálom. Inkább a játékra és a dolga elvégzésére figyel, nem lóg meg, nem keres kaját, mert tudja, ha azt tenné, nem dobom el újra a játékát, nem futhat érte, nem cipelheti.”
Lukács Ágota arra a következtetésre jutott, hogy végső megoldásként szájkosarat tesz Vacakra, ha a kutyája életét kell megvédenie. A kutya a gazdi felelőssége, akkor is, ha látássérült emberről van szó. Így hiába nem kötelező a szájkosár a vakvezetőkre, ilyen helyeken mégis rájuk kell tenni a saját biztonságuk érdekében. Az alapítvány szakmai vezetője a felelősség kérdésében egyetértett Ágotával, nem kívánnak a gazdák döntésébe beleszólni, de hozzátette, hogy sajnálatos kényszermegoldásról van szó: „A vakvezető munka a szó szoros értelmében munka, ezek a kutyák sokat dolgoznak, és szükségük van a játékra, aktív mozgásra, amibe nem fér bele a szájkosár. Főleg úgy nem, hogy szelíd kutyákról van szó, akiket praktikus okokat figyelembe véve jogszabály mentesít a szájkosár viselése alól. A jól megérdemelt pihenőidejükben zavarni fogja őket” – mondta Komondi Piroska. Hozzátette, rendkívül fontos szerepe van a látó segítőknek is. Akár ismeretlenül is oda szabad lépniük, és figyelmeztetni a látássérült embert, ha valami miatt vigyázni kell a kutyákra az adott környéken.
