A férfiak és nők fizetése közötti különbség globális probléma, és Magyarország ebben elég rosszul áll: a Világgazdasági Fórum 2016-os felmérése szerint 144 országból a 130. helyen vagyunk, amikor arról van szó, hogy ugyanazért a munkáért mennyi fizetést kap egy férfi és egy nő. A jelenlegi trendek alapján ez a különbség nagyjából 80 év múlva egyenlítődne ki, de Heal Edina, a munkahelyi egyenlőségért küzdő Egyenlítő Alapítvány vezetője szerint van esély a folyamat felgyorsítására. Edinával a november 4-i európai egyenlő fizetés napja apropóján beszélgettünk.
Hogy jött létre az alapítvány?
6-7 évvel ezelőtt, még a Google Magyarország vezetőjeként összehívtam száz befolyásos nőt, hogy kezdjünk el gondolkozni azon, miért vagyunk ilyen kevesen a döntéshozók és a cégvezetők között. Rájöttem ugyanis, hogy ha valaki, akkor pont mi tehetünk ezért valamit. Három évre rá megalapítottuk az alapítványt, és tavaly óta már 1%-ot is gyűjthetünk. Célunk, hogy meggyorsítsuk azt a folyamatot, ami megindult a világban, vagyis hogy egyre több nő veszi ki a helyét a gazdaságban, döntéshozatalban. Azt szeretnénk, hogy a következő generációknak ne kelljen úgy megküzdeni ezekkel a problémákkal, ahogy most nekünk kell. Nyilvánvalóan az előttünk levőknek még nehezebb volt, tehát van fejlődés, de jó lenne, ha ez felgyorsulna.
Ennek része volt a legfrissebb tanulmányunk, melyet a MOL támogatott. Ebben megnéztük, hogy mi a helyzet a magyarországi nagy cégeknél (16 külföldi és magyar nagyvállalatot vizsgáltunk, melyek összesen 45 ezer embert foglalkoztatnak). A teória részben az volt, hogy jobb lenne a cég eredményeinek, kultúrájának, az innovációnak, ha több nő lenne a vezetésben, de rengeteg strukturális akadály áll a nők útjában. A kutatás azt vizsgálta, hogy mit tettek a cégek azért, hogy a nők könnyebben lépjenek felfelé a ranglétrán. A legpozitívabb észrevétel az volt, hogy gyakorlatilag mindenkinél van több olyan tevékenység, ami ezt próbálja felgyorsítani.
Azt vettük észre, hogy ahol női vezető van a cég tetején vagy a legfelső vezetésben, ott a középvezetők között is nagyobb számban vannak nők. Ez jól alátámasztja azt a jelenséget, miszerint mindenki magához hasonló emberekkel érzi magát a legjobban, és a férfiak többek között emiatt nem választanak szívesen nőket a vezetőségbe: mert mások vagyunk. Fontos hangsúlyozni, hogy ma a munkaterületek nagy részén teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi látja el, hiszen a személyiségünk, a motivációnk, a munkaetikánk, az iskolázottságunk és a gyakorlatunk határozza meg, milyen sikeresen oldjuk meg a problémákat, nem a nemünk. Két nő vagy két férfi között nagyobb lehet a különbség, mint egy férfi és nő között. Egy női vezető ugyanúgy lehet sikeres, mint egy férfi, de ugyanúgy meg kell nézni, hogy alkalmas-e vezetőnek, mint egy férfinél.
Ettől persze még nem vagyunk egyformák. A nőnek nem kell férfiként viselkednie, és vice versa. Nem azért küzdünk, hogy egyformák legyünk, hanem azért, hogy egyenlőek. A nők igenis szebbek, mint a férfiak, a férfiak pedig fizikailag erősebbek, mint a nők. Általában, nem mindig! A cél az, hogy egyenlők legyünk, főleg a munkahelyen és a munkahelyi lehetőségekben, a bánásmódban.
Ez ma még nincs így. A nők diszkriminációnak vannak kitéve a munkahelyeken. Magyarországon 14 százalékkal kevesebbet keresünk, mint a férfiak, de Európában ez a különbség még magasabb, Németországban például 21 százalék, az EU-átlag 16 százalék. És ez a szám csak átlag a karrierünk folyamán, ugyanis mire a nyugdíjkorhatárhoz érünk, addigra már 48-49 százalékkal kevesebbet kapunk, mint a férfiak, ami szerintem botrányos különbség. Ezekre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Nagyon sok olyan dolog van, ami viszonylag hamar megváltoztatható, például hogy hozzanak egy törvényt arra, hogy ugyanazért a munkáért nem lehet kevesebb fizetést adni egy női munkaerőnek. Anglia például tavaly bevezette, hogy minden 250 főnél nagyobb cégnek évente le kell jelentenie, hogy mennyi a különbség a nők és a férfiak átlagfizetése között. Ez az idén már érezhető az angol tulajdonú itthoni cégek életében is. Még semmiféle büntetés nincs, de valószínűleg később lesz. Jelenleg csak felhívják rá a figyelmet, és az angol kormány ezen a ponton még ráhagyja a cégekre, hogy mit kezdenek ezzel az információval. De pont erről van szó: ha látjuk a problémát, akkor tudunk tenni ellene valamit. Mi is ebből a meggondolásból szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy van különbség, ezért tegyünk valamit.
Nagyon sokszor egyébként arról van csak szó, hogy a nők sokkal kevesebbet is kérnek. Ma még nagyon sok helyen úgy állapodnak meg a fizetésről, hogy a munkáltató felteszi a kérdést, hogy a jelentkező mennyi pénzt kér, vagy mennyit keresett az előző munkahelyén. Van már olyan ország, ahol ez utóbbit egyébként törvénysértő megkérdezni. Nagyon sok különböző hatás miatt pedig a nők tipikusan alacsonyabb összeget mondanak, mint a férfiak. A munkáltató ennek megörül, adott esetben észre sem veszi, mert nem beszélgetett arról az állásról mostanában egy férfival, így nem tudatosítja a cégen belül, hogy létrejött a különbség. Ezért jó az angol szabályozás: rákényszeríti a cégeket arra, hogy megnézzék, hol állnak a fizetési különbségekben.
Európában hol a legjobb a helyzet?
Izlandon. A világban Izland az egyik a legjobb, a másik pedig Ruanda. Ott a pár évtizede lezajlott népirtás következtében ugyanis nagyon kevés férfi maradt, és olyan sok minden került veszélybe a férfiak hiánya miatt, hogy a nőknek nagyon sok olyan szektorba be kellett szállniuk, amibe előtte nem. El kellett menniük katonának, rendőrnek, be kellett ülniük a parlamentbe. Ahogy elkezdtek foglalkozni a döntésekkel, látták ezeket a problémákat, és tudtak változtatni.
Azt gondolom, hogy a férfiak és a nők nagyon jól kiegészítik egymást, és ez a kiegyensúlyozottság inkább pozitívum egy cég eredményessége és kultúrája szempontjából.
Pontosan. Ezt az életben is gyakoroljuk, miért ne gyakorolnánk a munkahelyen is? Magyarországon a munkavállalóknak majdnem a fele nő. Dolgoznának még többen is, csak az a baj, hogy sokszor diszkrimináció éri őket, és ezzel elveszik a kedvüket, vagy a társadalom sugározza azt feléjük, hogy ne dolgozzanak, hanem mást csináljanak. Ez nyilván hatással van arra, hogy mennyire és miben vállalnak szerepet.
De a férfiaknak is problémát jelent, ha a társadalom túl keményen nyomja őket valamilyen irányba. Ma a fejlett világban a fiatal férfiak második leggyakoribb halálozási oka az öngyilkosság, ami általában a stressztől, a nyomástól, a szorongástól van. Nagyon sok helyen a társadalom azt várja el a férfitól, hogy egyedül eltartson egy családot, egy nőt, gyerekeket, és szép lakása, autója stb. legyen. Nagyon nehéz ennek megfelelni. Igazából a férfiak is jobban járnának, ha nem lenne rajtuk ez az egyoldalú nyomás, hogy csak az ő feladatuk a családot eltartani és minden anyagi eszközt megteremteni.
Közben pedig egyre nagyobb az a nyomás, hogy a férfiak legyenek jó apák is. A nő pedig tökéletes anya, feleség és munkaerő. Nagyon sokféle nyomás van ma az embereken.
Igen, főleg azóta, hogy a látszatok felerősödtek, amit részben a közösségi média hozott be az életünkbe. Azelőtt csak a celebeket nyomasztotta, ha lekapta őket a fotós, de most majdnem mindannyiunkat nyomaszt, hogy a barátunk, a kollégánk, a szomszédunk milyen helyen nyaral, és mi miért nem nyaralhatunk ott. Egészen tébolyító. Rengetegen éppen azért hagyják ott a közösségi médiát, mert elegük lett ebből, ráadásul az ember egy idő után rájön, hogy úgyse teljesen igaz, amit ott lát. Az emberek ott csak a jó dolgokat osztják meg. Pedig a mindennapi életben rossz is történik velünk, nem csak jó.
A fizetéseket illetően Magyarországon mi most a tendencia?
Ha így haladunk, ahogy most, akkor a fizetések 2102-re fognak kiegyenlítődni. De úgy gondolom, hogy sokan fogunk tenni azért, hogy felgyorsítsuk ezt a változást. Bízom a nőkben és a férfiakban is, hogy ezt nem fogadják el, és hogy mindenki felismeri a saját érdekeit. Ugyanis az, hogy a nők egyenlő esélyeket kapjanak a munkahelyen, nemcsak a nők érdeke, hanem a férjeiké, a fiaiké, az apjuké, de az egész társadalomé és a politikáé is. Mert ha 14 százalékkal többet keresnénk, akkor annyival több adót is fizetnénk. Ugyanannyival többet vinnénk haza a családunknak, amit ugyanúgy együtt élvezünk a férfiakkal, illetve a nők tipikusan a fizetésük egy igen nagy részét úgyis a gyerekeikre költik. Tehát akkor honnan vesszük el azt a 14 százalékot? A családtól és a gyerekektől.
Mivel tudjuk meggyőzni a férfiakat, hogy ők is jobban járnak, hiszen ma ők vezetnek?
Azok a férfiak, akik foglalkoznak a családjukkal, kiegyensúlyozottabbak és tovább élnek. Nem véletlenül kezd trend lenni, hogy a fiatal apukák eljárnak az óvodás előadásra, a játszótérre, és fürdetésre otthon vannak. Ahogy lejárnak az edzőterembe vagy futni, ezt is azért teszik, mert jólesik, és érzik, hogy hasznos. Az ember sokkal több szeretetet kap otthon, mint a munkahelyén.
Van egy érdekes kutatás, ami szerint azok a gyerekek, akikkel mindkét szülő foglalkozik, intelligensebbek, mint azok, akiket csak egy szülő nevel, vagy egy szülő foglalkozik vele. Mert ugye az a szülő sem igazi szülő, aki ugyan az anyagiakat megteremti, de soha nincs a gyerekkel. Sokat számít, hogy hány ember ad a gyereknek szeretetet. Minél több csoporttal vagyunk együtt, annyival többet tanulunk. Ha csak nőkkel vagy férfiakkal lennénk, sokkal szürkébb lenne az életünk.
Egy csomó olyan dolog van, ami nem volt normális akkor, amikor én nőttem fel, és nem is nagyon jött szóba, mert nem látták a példát. De ez megint csak példa kérdése. Ez is egy téma, amivel az alapítványon belül foglalkozunk: próbáljuk a női vezetőket láthatóvá tenni, mert a következő generációknak arra van szüksége, hogy lássák és el tudják fogadni, hogy női vezetők vannak. Ma nagyon sokszor az tartja vissza a nőket a karrierben, hogy maguk az alkalmazottak vagy a piac nem fogadja el a női vezetőt. De csak azért nem fogadják el, mert nincs tapasztalatuk. Legtöbbször elutasítják anélkül, hogy a nő bármit le tudott volna tenni az asztalra, pusztán azért, mert nőből van, és erre még nem volt meg a példa. Ha jobban láthatóak lennénk, a következő generáció már nem hezitálna.
2011-ben végeztek egy kutatást a Harvardon: csoportokat hoztak létre, amelyeknek ugyanannyi volt az IQ-ja. A teória az volt, és végül az eredmények is azt mutatták, hogy a feladatokat leggyorsabban, legjobban megoldók azok voltak, ahol közel 50-50 százalékban voltak férfiak és nők. Amire nem számítottak, hogy azok a csoportok, ahol a nők többen voltak, jóval okosabbak voltak, mint azok, ahol több volt a férfi. Kiderült, hogy egy csoport intelligenciájában nagyon sokat számít, hogy a csoport miként tud együttműködni. Tehát csoportban nagyon fontosak azok a szociális képességek, hogy több embert meghallgassunk, kompromisszumot kössünk, és ebben tipikusan a nők erősebbek. Egyébként ez részben pont a gyermeknevelésnek köszönhető, és nem csak annak, amit genetikailag hozunk magunkkal. Egy csomó dolgot megtanultunk azáltal, hogy gyerekeket kellett nevelnünk. Én például büszkén mondhatom, hogy sokszor alkalmaztam a vezetői mindennapokban azokat a dolgokat, amiket a két pici gyerekemtől tanultam.
Például?
A fairség, az együttműködés beindítása, vagy hogyan kell hisztiket levezetni, hogyan lehet az elborult kétéves agyát gyorsan elterelni, amikor levágja magát a földre. Ezt elég sokszor csinálják meg férfiak és nők munkahelyi környezetben is: kiverik a hisztit, elborul az agyuk. Ilyen helyzetekből csapatokat vagy embereket kihozni, ahhoz ugyanaz a típusú hozzáértés kell, mint a gyerekek esetében, és aki ilyeneket nem csinált, annak nincs meg ez a képessége. Nem mondom, hogy csak gyerekneveléssel lehet ezt megtanulni, de az biztos, hogy nagyon hasznos.
