Sinkó László Sinkovits Imre öccseként jött a világra 1940. március 18-án. Egyszerre lehetett áldás és átok a tizenkét évvel idősebb, hamar sikeressé váló báty, de Sinkó László a saját jogán is elismert színésszé vált. Megkapta többek között a Nemzet Művésze címet, a Kossuth- és a Jászai Mari-díjat, az érdemes és kiváló művész címet, és örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. Karakteres, intenzív játéka nélkül nem lett volna ugyanaz a Három nővér Versinyine, vagy épp Übü papa az Übü királyban, de Anthony Hopkins vagy Jack Nicholson sem az ő jellegzetes hangján szólalt volna meg magyarul.
A két Sinkovits: tűz és víz
Az apa, Sinkovits Jenő vendéglőt vezetett, míg a német származású anya, Göndöcs Terézia varrt, így éltek egészen a gazdasági világválságig. Az azonban tönkretette a családot anyagilag, így Sinkovitsék Óbudára költöztek: ott jött világra László. A helyi általános iskolát és gimnáziumot is jó eredménnyel végezte el annak ellenére, hogy gyűlölte az egészet. Egyedül a színjátszókörben talált örömet. Ekkor már ismerte ezt a világot, hiszen ott volt bátyja előadásain, és utána az öltözőben is megfigyelte, hogyan alakul vissza a színész a szerepéből önmagává. Ettől kezdve László is színésznek készült, első próbálkozásra felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
Cseppet sem volt könnyebb dolga csak amiatt, mert őt is Sinkovitsnak hívták, sőt: ők ketten nem is különbözhettek volna jobban egymástól. A nagy korkülönbség és eltérő személyiségük miatt soha nem nőttek össze, nem volt közös a baráti társaságuk, de nem is veszekedtek. Teljesen más pályát jártak be emberként és színészként is, mindketten saját tehetségük jogán léteztek és vívtak ki elismerést.
A Katona királya
Sinkó László 1962-ben végzett a főiskolán, utána a kötelező vidéki színészgyakorlatot a debreceni Csokonai Színházban töltötte. 1966-től vált a budapesti Nemzeti Színház tagjává, Németh László Szörnyeteg című darabjával debütált olyan partnerekkel, mint Törőcsik Mari és Básti Lajos. 1982-től a Katona József Színház alapító tagja volt, és színészként itt teljesedett ki igazán. Szinte az egész világot bejárta az előadásokkal, melyek közül a két leghíresebb szerepe Versinyin alezredes volt a Három nővérben, illetve Übü papa Alfred Jarry Übü királyában.
1991-től már tanította is, amit tudott: a diákok kifejezett kérésére kezdett órákat adni a Színművészeti Főiskolán. Olyan diákok tanultak a keze alatt, mint Kálid Artúr, Schell Judit, Marozsán Erika, Hajdu Steve, Kamarás Iván vagy Anger Zsolt. 1994-től az Új Színház társulatához tartozott, és amikor az megszűnt, elkeseredésében a tanítást is abbahagyta. Egy darabig szabadúszóként dolgozott, majd 2003-tól ismét a Nemzeti Színház tagjaként játszott. Emellett folyamatosan szerepelt filmekben, tévéjátékokban, sőt az ő narrációja tette még élvezetesebbé a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatot. Szinkronszínészként is zseniális volt, állandó magyar hangja volt Anthony Hopkinsnak, Roger Moore-nak, de megszólaltatta Jack Nicholsont, Gene Hackmant és Leslie Nielsent is. 1995-ben és 2001-ben rendezőként debütált, szintén sikeresen.
Az ötvenedik házassági évforduló
A halál végül 75 éves korában érte több évnyi betegeskedés után – ekkor már színpadra sem tudott állni. Épp az ötvenedik házassági évfordulóját ünnepelte feleségével, amikor egy esés miatt kórházba kellett szállítani. Tíz napnyi küzdelem után hunyt el tüdőembóliában. Saját kérésére Budakalászon, az otthonának tartott településén temették el szűk családi körben.
Teljesült az álma: lányából olimpikon lett
Sinkó szabadidejében testvéréhez hasonlóan megszállottan járta a természetet, tisztelte, szerette az élővilágot. Nagyon büszke volt rá, hogy budakalászi otthonában ő ültette szinte az összes növényt. A sport hasonlóan fontos szerepet játszott az életében, sőt az volt a nagy vágya, hogy egyszer a gyereke kijusson az olimpiára. Ehhez persze először meg kellett nősülnie. Tóth Gabriella magyar-történelem szakos tanárnőt vette feleségül, akitől két gyermeke született, Andrea és Máté. Andrea tehetségesnek bizonyult ritmikus sportgimnasztikában, olyannyira, hogy teljesíteni tudta édesapja álmát: 1987-ben világbajnoki ötödik helyezett lett, kijutott a szöuli olimpiára, ahol hatodikként végzett. Andrea úgy érezte, ebben édesapja segítette a legtöbbet, tőle tanulta a kitartást és a maximalizmust.
