2017 októberében fordult egyet a világ, és végre látványosan elindult valami. A The New York Times közölt egy cikket, amelyben több ismert színésznő mondta el, miként bántalmazta őket Harvey Weinstein hollywoodi filmproducer. Azóta a #MeToo mozgalom tovagyűrűző hatására egyre több áldozat mer beszélni az őt ért traumatikus élményekről világszerte, a közvélemény egy része pedig kevésbé hajlandó bagatellizálni a rendszerint hatalmi pozícióból elkövetett visszaélések különböző formáit.
Ugyanakkor szinte elenyésző számú nemzetközi vagy hazai példát találunk az őszinte megbánáson alapuló, felelősségteljes, az áldozatok szempontjait előtérbe helyező bocsánatkérésekre. Sokakban fájó hiányérzetet szül, hogy az elkövetők reakciói többnyire kimerülnek a tagadásban, a visszatámadásban, a mentegetőzésben vagy az üres frázisok pufogtatásában. Mintha egyáltalán nem volnának képesek reálisan felmérni a viselkedésük által okozott károkat. Mindez azért is különösen problémás, mert ezek a nyilatkozatok mintául szolgálhatnak más bántalmazóknak is. Hogyan lehetne másképp?
A jelentésteli bocsánatkérés alapelemei
A megbocsátás témájának kiterjedt szakirodalma van a pszichológiában. Roy Lewicki és munkatársai a bocsánatkérés strukturális komponenseit vizsgálva például arra voltak kíváncsiak, hogy miért hatékonyabbak egyes megnyilvánulások a bizalom helyreállításában, mint mások. 2016-ban publikált tanulmányukban a jelentésteli bocsánatkérés következő összetevőit azonosították: a megbánás kifejezését, a hibák pontos leírását, a felelősség elismerését, a jóvátételre vonatkozó vállalásokat, valamint a megbocsátásra irányuló kérést. Azt mondják, hogy minél több komponens van jelen a bocsánatkérésben, az annál nagyobb valószínűséggel fogja ellátni a funkcióját. Az alábbiakban összegyűjtöttem, szerintem mi mindent jelenthet ez a gyakorlatban.
#1 Gondold át, mit tettél, mielőtt megszólalsz!
Kiss László egykori úszókapitány két társával közösen követett el csoportos nemi erőszakot az 1960-as évek elején, amiért másodrendű vádlottként 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, végül 20 hónap után elnöki kegyelemmel szabadult a nagyfai börtönből. Amikor több mint 50 évvel később az általa elkövetett bűncselekmény ismét foglalkoztatni kezdte a nyilvánosságot, Kiss először koncepciós eljárásnak nevezte az ügyet, mindent tagadott. Ez volt az a pont, ahol kénytelen volt megjelenni a médiában a halottnak hitt áldozat. Marton László színházi rendező szintén rágalomnak nevezte az őt ért vádakat, holott 8 nő állította, hogy hatalmi pozíciójával visszaélve zaklatta őket, ráadásul egy kanadai színházról is kiderült, hogy pár évvel ezelőtt hasonló okokból bontott szerződést a férfival. Ezekben az esetekben sajnos a jó hírnév megóvása még mindig előrébb való motiváció volt, mint a tettekkel való őszinte szembenézés, ami Marton esetében az azóta bekövetkezett halálával sajnos végérvényesen elmaradt.
Súlyosságban a fentiektől eltérő szintet képvisel az úszó Kenderesi Tamás ügye, aki a világbajnokságot követő buliban egy szórakozóhelyen megfogta egy ázsiai nő fenekét, annak engedélye nélkül. Kenderesi ugyan elismerte a fenékfogdosás tényét, de a szexuális zaklatás vádját visszautasította. Ez önmagában akkora ellentmondás, amit a témában való tájékozódással el lehetett volna kerülni. Ha az úszónak a sport maszkulin világában szocializálódva talán nem is volt erre sok lehetősége, legalább a nyilatkozata előtt érdemes lett volna információkat gyűjtenie arról, hogy mi meríti ki a zaklatás fogalmát.
#2 Mutass őszinte megbánást!
Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház egykori művészeti vezetőjének cselekedeteiről 2017 novemberében szerzett tudomást a közvélemény. KERO ugyan elismerte, hogy annak idején vállfával fenekelt el meztelenre vetkőztetett színész fiúkat, de a szexuális visszaélés vádját visszautasította. Facebook-posztjában többek között így kommentálta az esetet: „A személyemmel kapcsolatban felmerült vádakra reagálva kijelentem, ha bárkit bármivel megbántottam, ezúton kérek elnézést!” Őszintének hangzik, igaz? Az a helyzet, hogy egy valamirevaló bocsánatkérésben semmi keresnivalója a „ha” szócskának. Ez arról tanúskodik, hogy az elkövető továbbra sem képes kapcsolatot érzékelni a tettei és annak következményei között. Ezek a következmények pedig nem az áldozatok (túl)érzékenységén múlnak: az elszenvedett lelki károkért a bántalmazó a felelős, és neki kellene mindent megtennie azért, hogy ezeket jóvátegye.
#3 Mondd el, hogy miért kérsz bocsánatot!
Ez azért lényeges, mert a sértett fél és a közösség innen fogja tudni, hogy megértetted, mit tettél. Kenderesi például ezt írja: „[...] nem követtem el semmilyen súlyos vétséget. Azt viszont valóban meg kell értenem, hogy – minden szándékosság nélkül – megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amelyek a helyi értékrend alapját képezik.” Mintha egy másik személy intim testrészeinek beleegyezés nélküli megérintése valamilyen speciális keleti illemszabály lenne. Ez a „bocsánatkérés” sajnos fabatkát sem ér, mert az elkövető abszolút nem érti, hogy miért jelent problémát a viselkedése.
Másik gyakori jelenség, hogy a bántalmazó eufemizmusokkal (virágnyelven) írja le a tettét, mintha ő is csak áldozat lenne, akit a sors kegyetlen játéka arra kényszerített, hogy használjon másokat. Amikor valaki megkérdőjelezhető döntésekről, nem megfelelő viselkedésről beszél, akkor nem nevezi nevén a zaklatást vagy a nemi erőszakot. Az is sokszor előfordul, hogy a személy passzív szerkezeteket használ az események leírására. Ahelyett, hogy azt mondaná, ezt és ezt tettem, úgy fejezi ki magát, hogy ez és ez történt. A felelősség ilyen típusú hárításai megakadályozzák, hogy létrejöjjön egy olyan megnyugtató konszenzus a tettek értelmezését illetően, ami az igazság helyreállításához alapvető jelentőségű volna.
#4 Ne hivatkozz arra, hogy mi volt a szándékod!
Majdnem minden „bocsánatkérésben” visszatérő motívum, hogy az elkövető felhívja arra a figyelmet, miszerint nem állt szándékában megalázni másokat. Akkor sem, amikor egy fiatal színésznőnek a nemi szervét kellett fognia, miközben ő a saját rendezését nézte (Marton). Akkor sem, amikor vállfával fenekelt el egy általa mentorált ifjú színészt, aki ezt nem akarta (KERO). Most elárulok egy titkot: a világon senkit sem érdekel, hogy mi volt a szándékod, amikor bántalmaztál másokat. Ezeket a cselekedeteket ugyanis a hatásában értékeljük. A nemi erőszak és a zaklatás nem holmi apró félreértés, hanem a másik testi-lelki integritását súlyosan sértő tett, aminek hosszú távú negatív következményei vannak.
#5 Ne mentegetőzz!
KERO „bocsánatkérésében” arra hivatkozott, hogy mindent „a művészi érzékenység és a teljes belefeledkezés, a mérhetetlen művészi szabadságvágy okán” tett. Csak azért bántalmazta a rábízott fiatal színészeket, hogy „felszabadítsa a különleges belső világukat”. Magasztosabb célokkal igazolni próbálni az általad elkövetett erőszakot nem oké. Továbbá egy nyilvános bocsánatkérés nem az a hely, ahol a régi traumáidat érdemes felfedni, vagy elárulni, hogy micsoda stressznek voltál kitéve akkoriban. A cél nem az, hogy elnyerd az emberek empátiáját, hanem hogy felelősséget vállalj a tetteidért. Az empátiát hagyd meg az áldozatoknak, hogy a felépülési folyamataikat segíthesse a velük való együttérzés.
#6 A bocsánatkérés az áldozatokról szóljon, ne rólad!
Az elmúlt hetekben Vári György irodalomtörténész, egykori újságíró hosszú Facebook-posztban tárta fel az általa 15 évvel ezelőtt elkövetett szexuális visszaéléseket. Tette mindezt az áldozatai kifejezett kérése ellenére, akik többek között attól tartottak, hogy beazonosíthatóvá válnak a szöveg által. Ahogyan arra a PATENT Egyesület tűpontos elemzésében rámutat: „a felelősségvállalás nem történhet az áldozatok újabb sérelmére, nem lehet öncélú”. A szervezet munkatársai szerint Vári ismét nem volt képes önmegtartóztatást tanúsítani, így az áldozatok újra kontrollvesztést éltek meg. A „előremutató felelősségvállalás” célja nem az, hogy „az elkövető a bűntudatától megszabaduljon”. Lényeges, hogy „ne az ő bátorsága legyen a középpontban, hanem az áldozatok nehézségei”.
#7 Mondd el, mit fogsz tenni a jóvátétel érdekében!
A zaklatás és a nemi erőszak által okozott károkat természetesen nem lehet meg nem történtté tenni. Ezzel együtt fontos, hogy az áldozatok és a szélesebb közösség meg tudjon bizonyosodni afelől, hogy másokkal nem fog ilyen dolgokat művelni az elkövető. Az is értékelendő, ha valami olyasmi vállalást tud tenni, amiből a közösség valóban profitálni tud. Sajnos a magyarországi bocsánatkérések egyike sem jutott el erre a szintre. A legközelebb talán még Kiss László járt hozzá. Amikor 5 percben személyesen kért bocsánatot Takáts Zsuzsannától, elmondta, hogy a börtönbüntetését követően „mindent elkövetett azért, hogy inspirálja magát arra, hogy tisztességes, becsületes ember legyen”. A visszaemlékezés persze nem tért ki arra, hogy ez pontosan milyen cselekedetekben nyilvánult meg, én pedig óva intenék mindenkit attól, hogy a sporteredményeket összemossa a bántalmazáshoz való viszonyulással. Ennek a furcsa jelenetnek egyébként talán nem is a hatalmas virágcsokor volt a legbizarrabb eleme, hanem az, hogy 1 perc után már Takáts Zsuzsanna kezdett empatizálni Kiss Lászlóval, míg a kapitány egyetlen kérdést sem tett fel a nő hogylétére vonatkozóan.
#8 Kérheted a bocsánatát, de ne várd el!
Izgalmas módon a kutatások szerint a bocsánatkérés legelhanyagolhatóbb része tulajdonképpen maga a megbocsátásra irányuló kérés. Légy tisztában azzal, hogy ez egy időigényes és megterhelő folyamat, ami nem tud létrejönni egyik napról a másikra. Ne kérd számon a másikon, pláne ne sértődj meg, ha nem kapod meg azonnal, amire vágysz – ez szintén egy meglehetősen bántalmazó viselkedésmintázat. A legtöbb, amit tehetsz, hogy a felelősségvállalást követően igyekszel enyhíteni az általad okozott károkat, szolgálod a közösségedet, türelmes vagy. Reménykedsz, hogy egy napon megbocsátanak neked, és soha, de soha többé nem bántalmazol másokat.
