A legnagyobb hadvezérek és államférfik előkelő helyet foglalnak el a történelemkönyvekben. Még a feleségeikről is esik szó. Most ismerkedjünk meg azokkal a nőkkel, akik kimaradtak, akikről mindenkit tudott, mégsem lehetett beszélni róluk: a leghíresebb emberekkel üzletelő prostituáltakkal.
A évszázadok során rengeteg lány kényszerült arra, hogy áruba bocsássa a testét. Közülük azok emelkedtek ki, akikben egyesült a szépség, az ész, a tehetség és a műveltség. Kezdjük a sort Párizs hírességével, az egyik első celebbel, Cora Pearllel. Ő Emma Elizabeth Crouch néven született 1836-ban, de nem a napfényes Párizsban, hanem Londonban. Fiatalon került Franciaországba egyházi iskolába, ami – tekintve Cora későbbi karrierjét – meglehetősen ironikus választásnak tűnik.
Akárhogy is, a fiatal londoni lány kifejezetten művelt, tájékozott és – szigorú nagymamájának hála – illedelmes társasági kisasszonnyá vált. Az eszes, kitaníttatott és gyönyörű lány egy megrázó élmény következtében vált prostituálttá. Egyik este egyedül sétált, amikor egy férfi magával hívta egy kocsmába, süteményekkel tömte, leitatta és megerőszakolta. Cora másnap reggel egy ötfontos bankjeggyel az oldalán ébredt fel egyedül, ártatlanságát elveszítve.
Az öt font azonban akkoriban sok pénznek számított – talán ez volt az oka, talán az erőszak utáni sokk (a férfiaktól saját bevallása szerint ettől kezdve ösztönösen irtózott), de a lány többé nem ment haza, nevet váltott, és Cora Pearlként bordélyházban kezdett dolgozni. Műveltsége és természetes bája okán csillaga egyre magasabbra emelkedett, ami bordélyberkekben annyit tesz, hogy egyre hatalmasabb urak keresték a kegyeit, és néhányuk ki is sajátította magának. Persze a szolgáltatásaiért és a kizárólagosságért cserébe Cora rengeteg pénzt, ékszert és luxus életkörülményeket kapott.
Megfordult nála III. Napóleon császár unokatestvére, Essling ötödik hercege és a holland trónörökös is. Cora kifejezetten ügyesen adta el a testét, megtanulta felverni az árat, volt olyan vacsora, amire saját magát vitette be tálcán, meztelenül, mint a következő fogást. Így lett egy megrontott iskoláslányból Párizs alvilágának legragyogóbb csillaga egymillió frank értékű ékszergyűjteménnyel és három házzal. Később egy szeretőjével kapcsolatos botrány miatt – a férfi öngyilkos lett – kiutasították Franciaországból, így lakott Londonban, Monacóban és végül Nizzában. Fiatalsága megkopott, már nem volt olyan kelendő, így vagyonát felélte, és ötvenévesen halt meg rákban, szinte teljesen elszegényedve.
Az igazi kaméliás hölgy
Franciaország leghíresebb kurtizánja mégsem Cora volt, hanem Dumas A kaméliás hölgy című regényének ihletője, Marie Duplessis. Az 1824-es születésű lány szintén okos és művelt kamasszá cseperedett. Hamar rájött, hogy nemcsak tetszik a férfiaknak, de bármit hajlandók megtenni a kegyeiért. A nyugodt, gazdag élet után sóvárgó lány eleinte ruhaüzletben kezdett dolgozni, de hamarosan már abból élt, hogy ezeket a ruhákat levette.
Egyik leghíresebb szeretője ifjabb Alexander Dumas volt. Egy éven át tartott a kapcsolatuk, ám Dumas-nak nem volt elég pénze ahhoz, hogy megfizesse Marie szolgálatait. A lány ugyanis imádta szórni a pénzt szerencsejátékokra, ruhákra, kaméliákra – a rózsa illatát nem bírta elviselni –, és persze ragaszkodott a luxushoz, amit gazdag kitartói megteremtettek számára. Dumas kedves levélben szakított a lánnyal, aki persze nem maradt egyedül, hiszen egyszerre több szeretőt tartott.
Ám ez nem volt elég a hosszú, boldog élethez. Marie hiába lett a legkeresettebb kurtizán, került az ágyába Liszt Ferenc, és vette őt feleségül a nemes Édouard de Perregaux vikomt, a tuberkulózis ellen pénzzel nem harcolhatott. Ez is vitte el, magányosan halt meg, bár halála után ingóságai elárverezésénél már sok gyászoló megjelent. A fiatalon elhunyt prostituált örökre beírta magát az irodalomba: gyászoló exszeretője, Dumas az ő alakjáról mintázta a kaméliás hölgyet. Ezt hamarosan színdarab követte, majd Guiseppe Verdi La traviata című operája, mai szintén az ő történetét dolgozza fel.
III. Henrik francia király kedvence
Itália legkülönlegesebb kurtizánja a velencei Veronica Franco volt. Az 1546-os születésű lány társaihoz hasonlóan művelt és szellemes volt, sőt irodalmi minőségű verseket is írt. Költőnőként azonban nem számíthatott bevételre, így kurtizán anyja nyomdokaiba lépett. Ő alaposan kitanította arról, mik a művelt társalgás fortélyai, hogyan legyen érdeklődő, kedves, sőt intellektuális. Akkoriban ugyanis a luxusprostituáltak körében a kulturáltság, olvasottság, a művészetek iránti érdeklődés éppolyan alapkövetelmény volt, mint az igéző szépség.
Veronica hamar sikeres lett, vagyonos kitartói befolyásának hála mindent elért, amit csak szeretett volna. Még III. Henrik angol királyt is megszerezte magának, igaz, csak rövid időre. Emellett fontosnak tartotta, hogy segítse és összefogja Velence minőségi kurtizánjait. Segítségével címmel és árral ellátott jegyzék készült róluk Katalógus Velence minden fontos kurtizánjáról címmel, vagyonából pedig segítette sorstársait, támogatta a gyerekeiket. Ő maga hat babát hozott a világra, de több közülük még kiskorában meghalt. Veronica amíg csak tehette, pártolta a művészeket, versei mellett irodalmi gyűjteményeket jelentetett meg, megbecsült irodalmi köröket alapított, és tevékenyen részt vett Velence kulturális életében. Az érkező pestisjárvány elől azonban menekülnie kellett, és mire visszatért, hazájában már boszorkányság vádjával üldözték a kurtizánokat. Őt is perbe fogták, de sikerült tisztáznia magát.
Londoni luxuskurtizánok
Nell Gwynn a 17. században volt ünnepelt és sikeres prostituált, nem mellesleg kiváló színésznő. Híre messzire terjedt és felkeltette II. Károly angol király figyelmét is. 1668-tól szoros kapcsolatban éltek, bár Nellnek osztoznia kellett a királyon másik 12 szeretővel. Több gyereket is szült neki, akik természetesen törvénytelenek voltak, de egyikük Nell közbenjárására nemesi címet kapott: St. Albans hercege lett. Így lehetett egy örömlány gyereke és annak minden leszármazottja angol arisztokrata.
Catherine Waltersnek pedig azt sikerült elérnie, amit csak nagyon kevés prostituáltnak: idős korára is megőrizte vagyonát, egészségét, és nyolcvanévesen, békésen hunyt el. A divatdiktátorként számon tartott szépség fiatalon meghódította a walesi herceget, VII. Edvárd angol királyt, III. Napóleon császárt és a francia pénzügyminisztert is. Elég pénzt tudott gyűjteni ahhoz, hogy az sokáig kitartson és boldog nyugdíjas éveket biztosítson neki. Ez abban a korban azért is számított forradalminak, mert a legtöbb kurtizán elszegényedve, félredobva végezte, miután minden támogatója ráunt.
Akinek a francia forradalom lett a végzete
Madame du Barry Jeanne Bécu néven született Párizsban 1743-ban, ám később Jeanne du Barry néven híresült el. A feltűnő szépségű, dús, szőke hajú és kék szemű lány márkikkal és hercegekkel nem érte be, magát XV. Lajos francia királyt csábította el. Az uralkodó hivatalos szeretőjeként számos előnyt élvezett, saját lakosztályt kapott Versailles-ban, beleszólhatott az udvartartás mindennapos ügyeibe, és a királyi családdal étkezett.
A békés együttélésnek az özvegy uralkodó fiának, Lajos Ágostnak a felesége, Marie Antoinette (Mária Terézia lánya) vetett véget. Ő már nem volt hajlandó megtűrni egy közönséges örömlányt maga mellett. A szerető és a meny évekig tartó harcba fogott, ami odáig fajult, hogy a király már az osztrák nagykövet segítségét kérte a békítéshez. A hercehurcának, amiben Mária Terézia is arra kényszerítette lányát, hogy legyen kedvesebb Jeanne du Barryhoz, Lajos halála vetett véget. Ekkor madame du Barryt apácazárdába csukták, de nem sokáig ájtatoskodhatott: a francia forradalom során azzal vádolták meg, hogy királypártiakat menekít külföldre. A börtönből nehéz volt érdemben védekezni, és a pompás kurtizánt 1793-ban lefejezték.
Aki Louis Armstrong dalába is bekerült
A félvér Lulu White Alabamában látta meg a napvilágot valamikor az 1870-es években (koráról rendszeresen hazudott). Fiatal nővé serdülve hamar New Orleans egyik legmeghatározóbb női alakjává vált. Prostituáltként és vállalkozóként egyaránt tevékenykedett, anyagilag is végül az tette függetlenné, hogy saját bordélyházat nyitott. A Mahogany Hall azonban nem csupán örömlányok szolgáltatásait nyújtotta, annál jóval több volt: a jazz egyik központja. A lázban égő város egyik legizgalmasabb helyének számított, egészen addig, amíg 1917-ben a város vezetői radikálisan fel nem léptek a bordélyházak ellen. Lulunak is ez lett a végzete, de nem adta fel: pár évet börtönben töltött, de utána haláláig madámként dolgozott. Neve ugyanakkor mindörökre fennmaradt Louis Armstrong Mahogany Hall Stomp című dalának és egy bostoni jazzklubnak köszönhetően, ami az ő nevét viselte.
Aki nyolcszor ment férjhez
A szintén kitartó és jó üzleti érzékkel megáldott, 1853-as születésű Lizzie Lape több bordélyházat is üzemeltetett Ohióban, de emellett volt ideje a magánéletre is: nyolc alkalommal kötött házasságot, egyszer exférje fiához is hozzáment. Mégsem emiatt vált híressé, hanem Amerika 29. elnökéhez, Warren G. Hardinghoz fűződő közeli viszonya miatt. Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor Harding még csak szerkesztőként dolgozott, és a rossznyelvek szerint többször is megfordult Lizzie galambokról elnevezett bordélyaiban. Az asszony egyébként haláláig megtartotta vállalkozásait, sikeresen dacolt minden törvénnyel és exférjei ellene indított pereivel is. Bebizonyította, hogy az ősi mesterség űzői nem feltétlenül csupán a testükből élnek: van eszük is, nem is kevés.
