A klasszikus felfogás szerint – amelyet Darwin és követői vallanak – a monogám kapcsolatra való hajlam a törzsfejlődéskor kialakult, természetes ösztön, amely az idők kezdete óta meghatározza az emberi szexuális viselkedést. Ryan és munkatársa, Cacilda Jethá 2010-ben kiadott könyvükben, a Hajnali szexben szembementek ezzel a régi elmélettel, és azt igyekszenek bizonyítani, hogy a monogámia sokkal újabb keletű jelenség, mint hinnénk. A pszichológus TED-előadásában is felvázolta elméletét.
Darwin szerint belénk van kódolva a nemek harca
A darwinista felfogás szerint a nemek közti együttműködés (vagy inkább harc?) a génjeinkbe van kódolva. A fajfenntartás és a gének továbbörökítése céljából a férfiak és a nők kölcsönösen igénybe veszik egymás képességeit. A férfi védelmet és különböző javakat – ételt, otthont, anyagi jólétet – biztosít a nő számára ahhoz, hogy az utódok biztonságban születhessenek meg és nőhessenek fel. A nő cserébe hűséget ígér párjának, és igyekszik megtartani a férfit, hogy élvezhesse az általa nyújtott előnyöket.
Darwin óta természetesen alternatív stratégiákat is felvázoltak a tudósok. A nő például félreléphet, ha azt gondolja, egy másik férfi jobb génekkel rendelkezik és hasznosabb előnyöket biztosíthat számára, mint párja. A férfi ellenben inkább azért próbálkozik más partnerekkel, hogy szélesebb körben szórhassa szét génjeit.
Az ősközösségek tagjai a szexen is osztoztak
Christopher Ryan azonban tagadja, hogy ez a „munkamegosztás” természetes jelenség lenne. Szerinte az emberi közösségek változása, a vadászó-gyűjtögető életmódról a gazdálkodó társadalmakra való áttérés hozta magával, ami nagyjából 10 ezer évvel ezelőtt ment végbe. A mai ember legkorábbi őse pedig 200 ezer évvel ezelőtt jelent meg a bolygón, vagyis a monogámia mindössze az emberi faj történetének öt százalékában volt jellemző párkapcsolati forma.
Vadászó-gyűjtögető csoportokban élő őseink körében a legtermészetesebb dolognak számított a szexuális promiszkuitás. A csoport tagjai mindent megosztottak egymással, és ez ugyanúgy vonatkozott az ételre, a munkára, mint a saját testükre. A szex fontos szerepet játszott a csoporthoz való tartozás és az erőviszonyok megerősítésében. Ryan hangsúlyozza, hogy az ősemberek nem idegen partnerekkel feküdtek le, hiszen a törzsön belül mindenki jól ismerte egymást, a szexuális viszonyok pedig az egész csoportot összekötötték. Ez nem azt jelenti, hogy nem létezett szerelem és ragaszkodás ebben az időszakban. Ugyanúgy voltak szerelmespárok, a különbség annyi volt, hogy a partneri viszony nem korlátozta a benne lévők szexualitását.
Minden testi jellemzőnk adott
Darwin a viktoriánus kor gyermeke volt, és korának prűd erkölcsei tudományos munkájára is hatással voltak. Megdöbbentették őt legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok hiperaktív szexuális szokásai. A csimpánzok és bonobók nőstényei a menstruációs ciklus szexuálisan aktív időszakában óránként 1-4 alkalommal szexelnek, és naponta legalább egy tucat hímet „fogyasztanak el”. Az emberi faj sajátossága, hogy a nők a menstruációs ciklus bármely szakában, terhesség alatt, és a menopauzát követően is képesek szexuális életet élni – ezt a nagyon érdekes jellemzőt sokan figyelmen kívül hagyják, amikor a szexualitást kutatják.
Az emberek esetében minden ezer közösülésre jut egy születés, és ez az arány hasonló az említett fajok esetében, a másik három emberszabásúnál, a gorilláknál, az orángutánoknál és a gibbonoknál azonban jóval kisebb: itt átlagosan tizenkét közösülésre jut egy kölyök. A párválasztás és a nemzés egyaránt nagy verseny – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 300 millió hímivarsejt közül csak egyetlen ér célba a megtermékenyítéskor.
Érdemes még megemlíteni két dolgot: a hím csimpánzok és az emberek esetében a külső herék meglétét, amelyek hidegen tartják a spermát, hogy adandó alkalommal azonnal készen álljon az akcióra, és azt, hogy a bonobó és az ember az egyetlen emlősállat, amelynek az egyedei egymással szembenézve is képesek szexelni. Mindezek a biológiai jellemzők arra mutatnak, hogy nagyon is aktív szexuális életre születtünk, nem pedig a viktoriánus prüdériára.
Ahány nép, annyi szokás
A jelenség azonban túlmutat az anatómián, és az antropológia területére vezet. A tudósok számos olyan népet figyeltek meg a világ különböző pontjain, amelyek teljesen másképp gondolkodnak a szexualitásról, mint a monogámiát normának tekintő civilizáció. A Kína délnyugati részén élő, matriarchális berendezkedésű moszuó törzsben mind a férfiak, mind a nők teljesen szabadon rendelkezhetnek saját szexualitásukkal. A nők több száz partnerrel szeretkeznek életük során, és ez teljesen természetesnek számít. Az utódokról az anya és testvérei gondoskodnak, senkit sem érdekel, ki a gyerek biológiai apja.
Amazónia vidékén számos törzsnél dívik a szokás, hogy a nők több férfival is lefekszenek, ha gyereket akarnak, mivel úgy gondolják, a különböző partnerek spermája összeadódva termékenyíti meg őket. A gyerek születése után a férfiak – akiket az anya különböző előnyös tulajdonságaik, például eszük, testi erejük vagy jó megjelenésük alapján választ ki – közösen vállalják az apaságot.
Jó dolog a monogámia, de nem az egyedüli alternatíva
Ezek a példák is jól mutatják, hogy a monogám partnerkapcsolat nem az egyetlen opció. És arra is választ ad, sokan miért érzik tehernek, ha egyetlen társra kell leszűkíteniük minden szexuális tevékenységüket, és kiégnek egy hosszú kapcsolatban. Természetesen ennek az ellenkezőjére is gyakran találunk példát: sokaknak az életen át tartó szerelem a legnagyobb elképzelhető boldogság.
Ryan hangsúlyozza, hogy nem a monogámia ellen kíván beszélni, pusztán arra szeretne rámutatni, hogy mind a természetben, mind az emberi társadalmakban számos ettől eltérő szexuális és partnerkapcsolati forma létezik, amelyek jól megférnek egymás mellett. Napjainkban már nem kell viktoriánus mércével mérnünk a szerelmet és a házasságot, helyette fontos, hogy nyitottak legyünk, ne ítéljünk el másokat azért, mert kicsit máshogy csinálják, mint mi.
