1809. július 6-án hajnalban francia katonák törtek be a római Quirinale palotába, és a svájci gárdistákkal való egyórás viaskodást követően sikeresen elrabolták VII. Pius pápát, akit Bonaparte császár utasítására a Genovától nem messze található Savonába vittek, majd Franciaországba hurcoltak, ahonnét öt évig nem tért haza. Ekkor már egy évtizede tartott Napóleon viharos kapcsolata a Szentszékkel, melynek során nem egy, de két pápát is elraboltatott – olvasható a History hasábjain.
Már „kis káplár” korában borsot tört a pápa orra alá
Napóleon a nagy francia forradalom idején, 1796-ban a francia „itáliai hadsereg” vezetőjeként elfoglalta a pápai államot amiért az csatlakozott a franciaellenes szövetséghez. A hatalmától megfosztott VI. Piust a franciák elfogták, és hazájukba hurcolták. A pápa 1799-ben fogságban halt meg a franciaországi Valence-ban.
Miután a pápai trón hat hónapon keresztül üres volt, a Velencében összeülő konklávé Luigi Barnaba Chiaramonti bíborost választotta meg a katolikus egyház új vezetőjének. Az új pápát, aki a VII. Pius nevet vette fel, 1800. március 21-én papírmasé tiarával koronázták meg, mert az igazit a franciák magukkal vitték a Szentszék elfoglalásakor. Ezt követően a pápa bevonult a franciák által magára hagyott Rómába.
A pápa aztán hamarosan Franciaországba utazott tárgyalni Napóleon első konzullal, és ennek eredményeként 1801-ben megegyezett az egyházfő és a francia állam. A szerződésben Napóleon engedélyezte a katolikus vallás szabad gyakorlását Franciaországban, továbbá elismerte azt a fontos szerepet, amit a hit az ország népe számára jelent. A megállapodás viszont szigorúan korlátozta a pápa jogköreit az országban, megszabta a papság létszámát, fizetésüket az államhoz rendelte, és jóváhagyta az egyházi földbirtokoknak a forradalom alatt történt kisajátítását.
Kiragadta a pápa kezéből a koronát
Bár Napóleon arra vágyott, hogy Európa egyedüli ura lehessen, tudta, hogy a pápaságnak nagy tekintélye és fontos legitimációs ereje van a kontinensen, és az egyezmény megkötése után is igyekezett éreztetni a Szentszékkel, hogy ő a feljebbvaló. A pápa megalázására kiváló alkalmat jelentett Bonaparte 1804-es császárrá koronáztatása. A Német-római Birodalom hagyományai szerint ugyanis a mindenkori pápa koronázza meg az új uralkodót, Napóleon azonban kivette a koronát Pius kezéből, és ő maga helyezte a saját fejére, jelezvén a hatalmi viszonyokat.
A szertartást előszeretettel gúnyolták ki a franciákkal hadat viselő népek, köztük az angolok, akiknek egyik korabeli karikatúráján a mezítlábas pápát az ördög vezeti, miközben dühösen néz vissza Napóleonra.
A koronázást követően csak romlott a császári állam és a Szentszék viszonya, különösen Napóleon egyre merészebb terjeszkedési politikájának köszönhetően. Pius olykor mégis engesztelni próbálta a császárt, például csatlakozott az angolellenes szárazföldi blokádhoz, amit a pápai államtitkár, Ercole Consalvi bíboros nem nézett jó szemmel, ezért Pius lemondásra kényszerítette.
Sorban a második pápát raboltatta el
Ennek ellenére a viszony tovább mérgesedett. Pius, aki igyekezett minél jobban megőrizni a pápai állam függetlenségét, nem érvénytelenítette Napóleon fivérének házasságát, és visszautasította, hogy Bonapartét Lombardia királyává koronázzák. 1809-ben végül a császárnak elege lett, és júniusban a francia hadsereg másodszor is megszállta a pápai államot.
Pius ezt egy pápai bullában ítélte el, aminek nagy visszhangja volt a császári udvarban. Végül a francia sereg a pápa rezidenciája ellen indult, hogy elfogják és elhurcolják Piust, akinek a tekintélyétől azért még mindig tartott a császár. A 66 éves pápát a katonák az éjszaka leple alatt Savonába vitték, ahol magányosan őriztették. A következő évben Napóleon egy határozattal a francia birodalom részévé tette a pápai államot, és új konkordátumban kötelezte Piust, hogy mondjon le államfői jogairól. Miután ezt a pápa visszautasította, 1812-ben Franciaországba hurcolták.
Mégis a pápa nevetett a végén
A pápa az út alatt súlyos beteg lett, az Alpokon való átutazás közben belei elzáródtak, és súlyos láz gyötörte. Még az utolsó kenetet is feladták neki, csodával határos módon mégis túlélte az utazást, amelynek a végcélja Fontainebleau volt, ahol két éven keresztül tartották fogva.
Raboskodása alatt Napóleon új, ideiglenesnek hazudott konkordátumot íratott alá Piussal, amelyben korlátozták a hatalmát, de miután az egyházfő rájött, hogy becsapták, visszavonta a megállapodást. Végül 1814-ben, Napóleon bukását követően szabadult. Rómába visszatérve hősként és a hit védelmezőjeként ünnepelte őt a nép, így elmondhatjuk, hogy végül ő került ki győztesen a Szentszék és a kor legnagyobb hatalmú világi uralkodója közötti vetélkedésből.
