1954 nyarán egy csapat iskolás fiú csomagolja ki holmiját az oklahomai Robber’s Cave (Rablóbarlang) Nemzeti Parkban. Nyári táborba érkeztek, ahol hozzájuk hasonló, 12 év körüli középosztálybeli, protestáns, fehér kamaszokkal készülnek eltölteni a következő hetet. A fiatalok először élvezetes tevékenységekben vesznek részt: az erdőben táboroznak, maguk készítik a táplálékukat, a folyó egy szakaszát pedig fürdőhellyé alakítják át.
A közös foglalatosságok hatására kezdenek igazi csapattá érni: kialakulnak a szerepek, a társas rangsorok, a normák, lesz csoportnevük és zászlójuk. Minden szépen halad, mígnem tudomást szereznek egy rivális közösség létezéséről...
A reális konfliktus elmélete
Muzafer Sherif szociálpszichológus teóriája szerint két csoport akkor áll konfliktusban egymással, ha szűkös, de számukra értékes erőforrásokon kell osztozniuk. Hipotézisének bizonyítására nyári tábort szervezett, ahol a részt vevő fiúk nem ismerték egymást előzetesen. A két csoport eleinte külön-külön töltött időt, mit sem sejtve arról, hogy egy napon találkoznak, hogy egy sor különböző helyzetben rivalizáljanak egymással.
A Sasok és a Csörgőkígyók összemérték az ügyességüket baseballban, kötélhúzásban, sátorépítésben és kincskeresésben is. A versenysorozat végén a jobbik csapat elnyerhetett egy trófeát, a tagok pedig érmekkel és egy többpengés zsebkéssel gazdagodtak, míg a vesztes semmilyen díjazásban nem részesült.
Hamar ellenségessé vált a helyzet
A Csörgőkígyók idővel kitűzték zászlajukat a sportpályára, amit használatba vettek, és gyakorlás címén teljesen kisajátítottak. Bosszúból a Sasok elégették a lobogót, mire a másik csapat rajtaütést szervezett a Sasok szálláshelyén: kifosztották a kunyhójukat, felforgatták az ágyaikat, ellopták a személyes tárgyaikat. Az agresszió fokozódott a két csoport között, az ellenfélről meglehetősen negatív képet alakítottak ki, miközben a saját teljesítményüket túlértékelték. A serdülők közötti konfliktus odáig fajult, hogy a magukat táborvezetőként prezentáló kutatóknak el kellett különíteni a gyerekeket.
A fölérendelt közös cél ereje
A Sherif házaspár a kutatás következő szakaszában arra volt kíváncsi, hogy miként lehet kibékíteni az egymással hadban álló csoportokat. Eleinte közös élvezetes tevékenységekkel próbálkoztak – petárdázással, mozizással, tábortűzzel és szalonnasütéssel –, de ezek nem vezettek közeledéshez. Ezután a tudósok olyan helyzeteket teremtettek, amelyeket csak a két csapat összefogásával lehetett megoldani.
Történt egyszer, hogy az ellátmányt szállító teherautó megfeneklett, ki kellett húzni az árokból, de ehhez minden fiú erejére szükség volt. Máskor vízhiány lépett fel a táborban, és csak együtt tudták a tartályt elzáró sziklákat elgörgetni. A közös erőfeszítések eredményeként megélt sikerek és az egymástól való függés tudatosítása összehozta a tinédzsereket, akik a másik csoportból is barátokat szereztek, és hazafelé már egy buszon utazva elevenítették fel élményeiket.
Az elveszett fiúk
Gina Perry 2018 májusában megjelent izgalmas könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy nem a Robber’s Cave kutatás volt az első, amit a Sherif házaspár lefolytatott ebben a témában. Ezt megelőzően is szerveztek ugyanis egy tábort, de annak eredményei – bár több reményre adnak okot – végül nem kerültek be a pszichológiai kánonba. A kutatók úgy gondolták, hogy ennek a vizsgálatnak a tapasztalati nem támasztják alá kellő mértékben az elméleteiket, így inkább a feledés homályával vonták körbe azokat.
Ebben a kísérletben az iskolás fiúk együtt érkeztek a helyszínre: volt idejük megismerni egymást, összebarátkozni, és csak később alakították ki belőlük a csapatokat. Bárhogyan mesterkedtek azonban a táborvezetők, nem tudtak ellenségeskedést kiváltani a Pitonok és a Párducok között. A Pitonok például elismerték, hogy a Párducok atletikusabbak, jobbak a sportban. Miután a Pitonok megesküdtek, hogy nem égették el a Párducok zászlóját (valójában a kutatók tették ezt), a Párducok hittek nekik, és továbbra is békésen viszonyultak hozzájuk.
Sherifék egészen odáig merészkedtek, hogy ellopták az egyik gyerek ukuleléjét, gondolván, hogy a fiatalok a másik csapatot fogják majd gyanúsítani a bűntettel. Ekkorra már a csapatok szerencsére átláttak a felnőttek manipulációján, inkább egymáshoz voltak szolidárisak, nem reagáltak a gyűlöletkeltésre. Sokat tanulhatnánk tőlük arról, hogy miként lehet felülkerekedni a törzsi viszonyokon és szembeszállni a konfliktusokat gerjesztő hatalommal.
Ma már nem lehetne ilyen kutatást lebonyolítani
Noha szerencsére nagyobb baj nem történt a Robber’s Cave-vizsgálatok során, fontos hangsúlyozni, hogy a gyerekek és a szüleik nem tudtak tájékoztatáson alapuló beleegyezést adni a részvételhez. A kísérlet valódi célját nemhogy előzetesen, de még évtizedekkel később sem tudták meg. Gina Perry felkereste a ma már 70-es éveiket taposó férfiakat: fogalmuk sem volt, miről is szólt annak idején az a furcsa tábor.
Érdekelnek más kísérletek?
Képzeld el, hogy hallás után kell elismételned egyjegyű számokat. Milyen hosszú számsorok mennének könnyedén és hol bizonytalanodnál el? Hogyan lehetséges, hogy valaki 80 elemből álló random sorozatokat is gond nélkül megjegyez? A rövid távú memóriánk izgalmas működésébe George A. Miller úttörő tanulmánya engedett bepillantást. Alábbi cikkünkben összefoglaltuk, mit érdemes tudnod róla.
