A kétszeres olimpiai bajnok Caster Semenya egy évtizede küzd azért, hogy ne kérdőjelezzék meg az eredményeit. Semenya bűne annyi, hogy hiperandrogenizmussal született, vagyis magasabb tesztoszteronszinttel rendelkezik, mint egy átlagos nő, bírálói szerint ezért előnyhöz jut atlétatársaival szemben. A Sportbizottság nemrégiben hormonterápiára is kötelezte őt, a legtöbb szakértő szerint azonban nem intézhető el ennyire egyszerűen a kérdés – olvasható az Elemental írásában.
Mitől számít egy sportoló nőnek?
A legtöbb embert születésekor azonnal férfiként vagy nőként azonosítanak, és nagyon ritkán fordul elő – a statisztikák szerint 1500-2000 újszülött közül egy esetben –, hogy a külső jegyek alapján nem tudják megállapítani az orvosok a csecsemő biológiai nemét, ezért szakember segítségét kérik. Egyes országokban, például Németországban, a szülők semleges neműnek jegyeztethetik be gyermeküket, ha az nem mutat egyértelműen férfi vagy női külső jegyeket.
A férfi-női kettősség végigkíséri az ember egész életét, holott egyes esetekben nem olyan egyszerű kérdés megállapítani egy személy nemét, mint gondolnánk. Az egyik legjobb példa az interszexuális sportolók esete, akiknek gyakran rideg szabályok mentén kell bizonyítaniuk nemi hovatartozásukat ahhoz, hogy versenyezhessenek. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) májusban hozott döntése, miszerint a női futók csak akkor indulhatnak rövidtávon, ha vérük tesztoszteronszintje nem éri el az 5 nanomolt literenként, azonnal viták kereszttüzébe került.
A kétszeres olimpiai bajnok futónő, Caster Semenya megtámadta az IAAF döntését, a nemzetközi Sportdöntőbizottság (CAS) azonban helybenhagyta. A 28 éves atlétának egész karrierje alatt bizonyítania kellett, hogy tisztességes versenyben mérkőzik meg ellenfeleivel, vagyis hogy az átlagosnál nagyobb tesztoszteronszintje nem számít doppingnak. Az új szabály értelmében Semenyának hormonkészítményeket kell szednie, ha továbbra is hivatásos rövidtávú versenyző akar maradni, de a svájci nemzetközi bíróság júniusban felfüggesztette a CAS ítéletét, és amíg a fellebbezést nem bírálják el, Semenya továbbra is gyógyszeres kezelés nélkül versenyezhet.
Az orvosi kukkolástól a hormonterápiáig
Sportolónők nemi ellenőrzésére először 1936-ban került sor, a sportvezetők ugyanis szerették volna kiszűrni egyes atlétikai számok mezőnyéből a magukat nőnek álcázó férfiak indulását. A ’40-es évektől kezdve az IAAF és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már szisztematikusan ellenőrizte a sportolók nemi hovatartozását. Ennek leggyakoribb módszere az orvosi vizsgálat volt, amelynek során a versenyzőnőknek meztelenül kellett felvonulniuk a szakemberek vizsla tekintete előtt, akik a nemi szerveiket is megvizsgálták. Miután számos kritika érte ezt a módszert, a sportszervezetek áttértek a kromoszómavizsgálatra – amit az utókor szintén megbízhatatlannak ítélt.
Bár 1992-ben megszűnt a rendszeres ellenőrzés, bizonyos kirívó esetekben, mint például Semenya vagy az indiai futónő Dutee Chand ügye, továbbra is szükségesnek találhatja a vizsgálatot a szövetség. Egy 2016-os, az interszexuális atléták helyzetével foglalkozó tanulmány szerzői szerint jelenleg klinikai és endokrinológiai vizsgálat (a vér és a vizelet hormonszintjének vizsgálata), esetleg egyéb vizsgálatok (például genetikai és pszichológiai tesztek sora) várnak azokra, akiknek biológiai neme nem állapítható meg egyértelműen. A szabályok szerint a hiperandrogenizmussal diagnosztizált sportolóknak kötelességük jelenteni rendellenességüket, a szövetség pedig köteles kivizsgálni a gyanús eseteket.
Nem lehet ennyire lesarkítani
A megoldás azonban nem ennyire egyszerű. A tudomány szerint 6 testi jegy alapján határozható meg a biológiai nem. Ezek a kromoszómák, az ivarmirigyek, a hormonok, a másodlagos nemi jellegek, a külső és a belső nemi szervek. A felsoroltak mindegyike befolyásolja egy személy nemét, mindenkinél más-más módon. Ezért sem lehetséges, hogy pusztán egyetlen tényező, nevezetesen a tesztoszteronszint kérdése döntsön egy ennyire bonyolult ügyben.
A nemiség nem redukálható le szigorúan vett, minden esetben érvényes férfi-nő kettősségre – véli Katrina Karkazis, a Yale Egyetem antropológia és bioetika szakértője –, akkor sem, ha a nemzetközi sportszövetségek megpróbálják leegyszerűsíteni a kérdést. Az sem egyértelmű, hogy a magasabb tesztoszteronszint valóban javítja-e a női atléták teljesítményét. Még a Sportdöntőbizottság is elismeri, hogy 1500 méteres táv felett nincsen lényeges különbség a hiperandrogün és az átlagos versenyzők között.
A kérdés a transznemű sportolókat is érinti. Ahhoz, hogy az operációt követően a női mezőnyben versenyezhessenek, az érintetteknek komoly hormonkezelésen kell átesniük, mellyel lecsökkentik a vérükben található tesztoszteron mennyiségét. Joanna Harper szerint, aki korábban maga is transznemű atlétaként versenyzett, majd tudományos tanácsadóként részt vett az IAAF és a NOB szabályok kidolgozásában, az 5 nmol/liter vértesztoszteronszint ideális határt jelent mind az interszexuális, mind a transznemű sportolók esetében.
Nem mindenkinek nyerte el a tetszését az új szabályozás
Korábban 10 nmol/liternél húzták meg a határt, ugyanis ez a mennyiség számított a férfiak esetében mért legalacsonyabb értéknek (megbízhatóbb mérések később 7,7 nmol/literre módosították ezt). Az újonnan kidolgozott 5 nmol/literes szabályt viszont már a nőknél tapasztalt hormonszinthez igazították. A felmérések szerint a nők 95 százaléka 2 nmol/liternél alacsonyabb tesztoszteronszinttel rendelkezik, míg 2,5 százalékuknál magasabb, de legfeljebb 5 nmol/literes érték figyelhető meg.
A határozat mégis heves kritikákat váltott ki. Rachel McKinnon, az első transznemű versenyző, aki biciklistaként nemzetközi díjat nyert, ellenzi azt a döntési politikát, amely pusztán a statisztikai többséget veszi alapul. Ha már 95 százalék, miért nem 99? – kérdi McKinnon, aki a nemváltoztató műtétet követően kezdett el versenyszinten kerékpározással foglalkozni. Szerinte a sportteljesítmény kérdése nem csupán a biológiai jellemzőkön múlik, hanem számos egyéb dolog, például az edzésterv, a táplálkozás, az edzők személye is befolyásolja. Sokan azt hiszik, az operáció után gyengül a teljesítményük, holott ez nem feltétlenül igaz.
McKinnont számos támadás érte olyanok részéről, akik ellenzik a transznemű sportolók szereplését – saját bevallása szerint naponta kap gyűlölködő e-maileket. Ez jelzi, hogy továbbra is rengeteg az előítélet és a tisztázatlan kérdés. „Jogilag nő vagyok, ideje hogy a társadalom is egyenrangú nőként fogadjon el engem és társaimat” – véli a kerékpáros.
