Susan Root fülével gyermekkora óta voltak problémák: többször fertőzések érték a hallószervét, műteni is kellett, azóta is halláscsökkenéssel él. A nő különös neurológiai állapota azonban csak 60 éves kora körül kezdődött. A Mirror című lapnak adott interjújában arról számolt be, hogy 2010 és 2014 között minden egyes nap minden egyes percében ugyanaz a dal ismétlődött a fejében.
A titokzatos dal
Bár több tippünk is lehetne, hogy melyik nóta érhette el ezt a hatást, a valóságban egy 1952-es sláger volt az, ami befurakodott Susan elméjébe. Patti Page énekel benne, a szám címe: How much is that Doggie in the Window? (magyarul Mennyibe kerül ez a kutyus a kirakatban?). A dal nem a komplexitásával dobta be magát a rajongók szívébe. Arról szól ugyanis, hogy az énekesnőnek nincs szüksége se nyuszira, se cicára, még egy beszélő papagájra sem, csak egy csapzott farkú kutyusra, aki megvédi a szerelmét a rablóktól, és nem hagyja, hogy a férfi magányos legyen, amikor a nő Kaliforniába utazik.
A mű elemzésére most nem vállalkoznék, de annyi bizonyos, hogy a kutyaugatással megfejelt refrénben mondhatni, ki lett maxolva a dallamosság. Ha vállalod a kockázatot, hogy a te bőröd alá is bemászik, alább te is meghallgathatod:
Susan helyzete korántsem vicces
Bár az emberek sokszor mókásnak gondolják azt, ami Susannal történt, a nő igazából a poklok poklát élte meg. Elmondása szerint a dal soha egy pillanatra nem állt meg a négy év alatt a fejében, még éjjel sem tudott aludni tőle. Lefekvéskor amúgy is sokkal rosszabb a helyzet, hiszen a külvilágból érkező zajok elcsendesülnek. Mostanában Susan már nem hallja végtelenítve ezt a számot, de a helyét olyan további klasszikusok vették át, mint például Judy Garland Somewhere over the Rainbow című örökzöldje. Tüneteit sem orvosok, sem neurológusok, sem pedig terapeuták nem tudták eddig enyhíteni. Megpróbálta más hangok lejátszásával is megnyugtatni magát, de a madárcsicsergés vagy a tenger hullámzása sem tudta meghozni a dallamoktól való megszabadulás békéjét.
Mit tudunk a dallamtapadásról?
Vicky Williamson, a Sheffieldi Egyetem Zenetudományi Tanszékén kutató pszichológus azt találta, hogy a dallamtapadás gyakrabban következik be azoknál a népszerű slágereknél, amelyeket sokszor hallunk. Egyedül a popularitás volt az a tényező, ami meg tudta jósolni, hogy mennyire ragad meg a fejünkben a nóta. Ugyanakkor bőven elég az is, ha valaki emlékeztet minket a dalra, hogy a folyamat beinduljon. Pár jellegzetes kifejezés (kicsi gesztenye, szomorú szamuráj, szerelmes szívek), a kollégáink dúdolása fénymásolás közben, vagy a zenéhez kapcsolódó életérzés felidézése, és már ott is van a fejünkben a zenemű.
Egyes adatok szerint az emberek 98 százaléka él át az élete során dallamtapadást. Noha az előfordulási gyakoriság közel azonos a férfiak és a nők körében, a nők esetében átlagosan hosszabb ideig tart a jelenség és nagyobb fokú irritációt okoz. Különösen azok a zenék veszélyesek, amelyekben van ének – az instrumentális zenék a dallamtapadás mindössze 7,7 százalékáért feleltek ebben a vizsgálatban.
Hogyan tudsz megszabadulni a fejedben ragadt daltól?
A témában eddig napvilágot látott tanulmányok azt javasolják, hogy kösd le valamilyen más tevékenységgel a kognitív rendszeredet, például sudokuzz, fejts keresztrejtvényt, ülj oda egy puzzle-hoz, vagy kezdj el olvasni egy regényt. Az is működhet, ha megpróbálod egy másik dallal semlegesíteni az eredeti nóta hatását. Ha pedig egyszerű és gyors megoldási kísérlethez folyamodnál, vegyél be egy rágót! Nem csak a leheleted lesz friss tőle.
Érdekelnek más furcsa, a hallásunkat érintő jelenségek?
Az élet tele van apró zajokkal, amelyek sok ember számára idegesítőek ugyan, egyesek számára azonban valódi kínzással érnek fel. Te mennyire viseled jól a csámcsogást, szürcsögést vagy a szuszogást? Ha egyáltalán nem, akkor lehet, hogy mizofóniás vagy. Alábbi cikkünkből kiderül, hogy ez mit jelent.
