Képes voltam plusz három napra – amiből aztán egy last minute járattörlés miatt végül csak két nap lett – visszamenni Cuzcóba, hiszen „ki tudja, mikor jutok el újra Dél-Amerikába?” Ez volt a leggyakoribb érvem, ami az ilyen komoly döntéshelyzeteket is egy csapásra leegyszerűsítette. Elmesélem, mi mindent láttam, hallottam, tanultam és éreztem ezen a varázslatos helyen, és azt is, hogy európai szemmel mit láttam Peruban a legfurcsábbnak.
Kecsua nyelven Qosco annyit tesz: a világ köldöke. (Igen, a Húsvét-szigetre is ezt mondják.) A legendák szerint az Inka Birodalom alapjait az első inka, Manco Capac fektette le, akit apja, Inti (Napisten) küldött a földre azzal az utasítással, hogy alapítson várost azon a helyen, ahol aranyrúdját mélyen a földbe tudja szúrni – vagyis ahol a legalkalmasabb a talaj a mezőgazdasági műveléshez. Cuzco városa a tenger szintje felett 3300 méter magasságban épült, és innen indult az a négy útvonal is, amely összekötötte a birodalom tartományait.
Kezdem az idegesítő dolgokkal, amiket időbe telt (vagy nem sikerült) megszoknom
A nonstop, indokolatlannak tűnő dudálás, aminek valójában négy különböző oka is lehet – akár egy kis utcában, akár a főút mentén sétálsz vagy futkosol, akár csak ácsorogsz valahol. Van, hogy kimondottan neked szól, és van, hogy valamennyi jelenlévőnek, de a lényeg, hogy soha nem úszod meg. Tehát az okok:
- egy taxis vagy Uber-sofőr szeretné a tudtodra adni, hogy van nála szabad hely,
- a megállóba érkező vagy onnan továbbinduló buszok is dudálással hívják fel magukra a figyelmet,
- Húzzál le az útról, kisanyám! – mintha az a gyalogátkelő csak dísznek lenne felfestve,
- és végül: Helló, kislány, tetszel!
Ez van. Rióban már volt alkalmam gyakorolni, hogyan (ne) kezeljem az utcai beszólogatásokat, Limában pedig kénytelen voltam mesteri szintre emelni ezt a képességet, és némelyik férfival tök értelmesen el is tudtam beszélgetni a témáról. Ettől azonban az évszázadok óta fennálló machismo kultúrából eredő problémák még nem oldódnak meg.
A latin-amerikai országokra jellemző férfiközpontúság különösen a vidéki, elmaradottabb területeken jelent komoly gondokat, a kevésbé iskolázott nők ugyanis elhiszik, hogy megérdemlik a verbális és fizikai bántalmazást, és ezért nem is lépnek fel az ellen.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2013-ban közzétett jelentése szerint Peru a harmadik helyen áll azon a listán, ahol a legnagyobb a nőkkel szemben elkövetett bűncselekmények száma – a bántalmazások mögötti motivációk pedig szorosan kapcsolódnak a nemiséghez.
A nagyobb városokban viszont egyre gyakoribbak a szexizmus elleni tüntetések, amire a nemzetközi nőnap kiváló alkalmat nyújtott Cuzcóban is. Hasonló helyzetben van az LMBTQ kisebbség is, ami a belvárosban és a környékbeli településeken mászkálva elég sűrűn eszembe jutott, Cuzco szivárványzászlaja ugyanis kísértetiesen hasonlít az LMBTQ mozgalom jelképére.
Furcsaságok
Isteni finom kávéik vannak a peruiaknak, nem értem, miért kell agyonhígítani azokat. Azokban a háztartásokban legalábbis, ahol jártam, az a szokás, hogy a lefőtt kávé mellé egy termosz forró vizet helyeznek el, majd jól fel is öntik a feketéjüket. Kakaóporból is van bőven választék, de a peruiak tej helyett forró vízben oldják azt fel, esetleg tejport kevernek hozzá. Ami a csapvizet illeti, a helyiek inkább vízforralással indítják és zárják minden napjukat, minthogy ásványvízre költsenek (igazuk is van, kb. 240 forintra jön ki 2 liter víz), a turisták pedig emellett a gyógyszertárakban kapható víztisztító tablettákat szokták bevetni.
És a fürdővíz? Az olcsóbb szállókon és szegény családoknál a hideg és a „sokkoló” zuhany közül lehet választani. Hogy ez pontosan mit jelent? Az országban mindenhol elektromos árammal melegítik a fürdővizet, arról pedig, hogy kevésbé biztonságos fűtőrendszerrel van dolgod, a zuhanyrózsán futó vezetékek árulkodnak. Aki tehát attól tart, hogy tisztálkodás közben elektrosokk éri, az vagy hozzászokik a hideg vízhez vagy egy kicsit többet költ szállásra.
A kutyanépsűrűségről már elégszer írtam, úgyhogy azt nem ecsetelem tovább. Inkább – most, hogy kellőképpen elvettem a kedved Perutól – mesélek azokról a szépségekről és érdekességekről, amik miatt beleszerettem az országba, különösen az egykori Inka Birodalom fővárosába.
A piacok hangulata és kínálata
Függetlenül attól, hogy először vagy sokadjára látogattam el Cuzco egyik legnagyobb piacára, a San Pedróra, képes voltam órákra elmerülni abban az illat-, hang- és színkavalkádban, ami ott fogadott – akkor is, amikor nem piacozni, de még csak nem is vásárolni indultam. Rejtélyes gyümölcsök, izgalmas fűszerek, házi készítésű sajtok, ínycsiklandó nemzeti fogások, andoki hangszerek, mintás kelmék és más kézműves termékek széles kínálata várja a helyieket és a turistákat a hét minden napján.
A sok finomság és szépség mellett mindenféle háztartási holmit is be lehet itt szerezni, bár ezeknél az – üzletekben is kapható – árucikkeknél az alkudozás szóba sem jöhet. Jó hír viszont, hogy aki meleg ételre vágyik, az öt-hétszáz forintból simán jóllakhat. Aki pedig ayahuascaceremónia miatt diétázik vagy csak éppen a kaján akar spórolni, az az utcai árusoktól és vásári eladóktól már 1 solért, vagyis kevesebb mint 90 forintért hozzájuthat egy kiló banánhoz. (Pár napig azt hittem, hogy egy életre meg fogom gyűlölni, de valamit nagyon tudhat ez a gyümölcs, mert továbbra sincs vele semmi bajom.)
A páratlan kézműves holmik
Bár nem szokásom utazáskor ajándékokat felhalmozni, Peruban képtelenség volt ellenállni a kísértésnek. Hátrahagytam a hálózsákomat, a pufidzsekimet és két pár cipőt is, hogy megpakolhassam a batyumat inka cuccokkal. És ezután jött csak a meglepetés. Miután felfedeztem a gyönyörű andoki mintás bőrcsizmákat, egy helyi ismerősöm megmutatta nekem Señor Graciano Huanca Choque eldugott kis üzletét és műhelyét, ahol nemcsak beleshettem a cipőkészítés kulisszái mögé, de kiderült, hogy én magam tervezhetem meg a lábbelimet. Senor Choque büszkén mutatta meg az Arequipából újonnan szerzett mintás anyagokat, miközben szeretett mesterségéről és több mint húsz éve nyitott kereskedéséről mesélt.
Apropó, szuvenírok. A ruhaüzletek turistacsalinak szánt „baby alpaca wool” felirata nem azt jelenti, hogy a jó meleg gyapjúpulóverekért cserébe megkopasztott kis alpakák fagyoskodnak a hegyekben. A kifejezés az állat első nyírására, illetve a nyakánál növő legpuhább szőrre utal.
Az emberek és a mindennapok
Cuzcóban és környékén eleinte zavaró lehet, hogy a helyiek szinte a nyomodban járva tukmálják rád a különböző szolgáltatásaikat – ez általában egy túra vagy egy masszázs – és termékeiket, de ők is csak a munkájukat végzik, igyekeznek kihasználni az utóbbi években fellendült turizmusban rejlő lehetőségeket. Ezt teszik azok a népviseletbe öltözött asszonyok is, akiket pórázon vezetett lámáikkal vagy kecskegidáikkal együtt lefotózhatsz – egy kis apróért cserébe. Az egyik kirándulás alkalmával betévedtünk egy olyan kis településre is, ahol a mai napig cserekereskedelem folyik. Mintha visszautaztam volna az időben pár száz évet.
Az Andok népei között évszázados hagyomány volt az ayni, vagyis a kölcsönös segítségnyújtás, mely az azonos területen élő különböző népek között, vagy különböző régiók azonos népei között állt fenn. A kötelező kötelék rituálisan volt szabályozva, a munkaerő mellett tárgyak cseréje, ajándékok is gazdát cseréltek.
Kitartóak, szorgalmasak, de nem rohannak sehova, és azt is tudják, hogyan kell lazítani. A család a mindenük, egyik napról a másikra élnek, irtó segítőkészek, társaságkedvelő és életvidám emberek – mindezt elmondhatom valamennyi cusqueñóról, azaz tősgyökeres cuzcóiról, akit a négy hét alatt megismertem. Ne lopj, ne hazudj, ne henyélj! – ez volt az inkák alapvető törvénye, amiről többen is meséltek nekem, és amit tapasztalataim szerint itt, a hajdani „világ köldökében” tiszteletben is tartanak. Nemcsak becsülik, de őszinte szenvedéllyel mesélnek saját kultúrájukról, történelmükről, természeti kincseikről, mindennapjaikról, és örömmel osztják meg veled mindazt, amijük van – bármennyire is szerény körülmények között élnek.
Az ősi hagyományok
Az „ősi” jelző a spanyol hódítás előtti időkre utal, amikor Amerika bennszülöttei a saját kultúrájuk szabályai szerint éltek. Miután a konkvisztádorok teljesen lerombolták az Inka Birodalmat, az indiánoknak minden átmenet, és főként a saját késztetéseik nélkül új életmódra kellett váltaniuk.
Miivel az inkák leszármazottai más népekkel keveredtek, és a kultúrák egyre inkább összemosódtak, az itt élők ma már nem tekintik magukat inkáknak, de számos színházi együttes és tánccsoport is tudatosan őrzi előadásaiban a történelmi múlt kultúráját. A perui Magas-Andok falvaiban pedig élnek és virulnak az ősi szokások, így a hagyományos színekkel és jelképekkel díszített népviselet, a népi hangszerekkel előadott dalok, az inka istenek tisztelete és a vallási ünnepek megtartása is, de az itt élők a növénytermesztés régi módszereit és sokféle gyógyítási ismeretüket is hasznosítják.
Az év eleji karneváli ünnepségeken, melyeknek két alkalommal én is szem-, száj-, orr- és fültanúja voltam, a spanyol hódítók által elterjesztett katolikus vallás elemei és szokásai keverednek a különböző andoki hagyományokkal. Szívesen ellátogatnék Cuzcóba nyáron is, ugyanis június 24-én tartják a legnagyobb inka ünnepet, az Inti Raymit (inka napfesztivál), mely az egyik leglátványosabb andoki fesztivál Dél-Amerikában. Ezen a napon Cuzco nagyobb terein és utcáin parádéval, körmenettel, tánccal és népzenével elevenítik fel az ősi ünnep felvonulását, de különleges ceremóniákat is tartanak az egykori inka Naptemplom helyén, a Coricanchánál.
A kecsua nyelv
„Imádom a hangzását, de örülök, ha helyesen fel tudom idézni az inka uralkodók nevét” – magyaráztam egy kecsua felmenőkkel bíró idegenvezetőnek, aki aztán mindent megtett azért, hogy elhitesse velem, mennyire nem bonyolult az anyanyelve.
„Nincsenek rendhagyó igék, sem szabálytalan főnevek vagy melléknevek, nincsenek nyelvtani nemek, és az esetrendszere is jóval könnyebb, mint a latin, az orosz, a görög vagy a német nyelvé. Plusz jó hír, hogy a magyarhoz hasonlóan agglutináló nyelv, szóval azok az ijesztően hosszú kifejezések is csak fix elemekből logikusan felépített szavak” – érvelt Alex, aki találkozásunk előtt néhány nappal tért vissza Budapestről. A majáktól és az aztékoktól eltérően egyébként az inkák nem a mai értelemben vett írások elődeit, hanem egy különleges csomóírást használták. A lámaszőrből készített kipu a tízes számrendszerben tárolt, mennyiségekre és szavakra egyaránt utaló információkat tartalmazott.
Limában szinte semmi nyomát nem találtam az ősi kultúrának, hiányoltam többek között a népviseletbe öltözött embereket és a kecsua nyelvű utcanévtáblákat is, éppen ezért örültem meg annyira, amikor egy idős taxisofőr kecsua nyelven telefonált a lányával. Szerencsére ma már nincs nagy veszélyben az inkák fő nyelve: egész Dél-Amerikában mintegy 11 millió ember beszéli valamelyik hagyományos kecsua dialektust, az egyébként spanyol nyelvű Peruban pedig hárommillióan. A rádióműsorok és újságok mellett egyre több olyan iskola is van, ahol kecsua nyelven folyik az oktatás, és egyre több fiatal ismeri fel, mennyire fontos a régi hagyományok őrzése és a nyelvápolás.
A természet közelsége és tisztelete
Óceán, sivatagok, esőerdők, trópusi hegyvidékek – Perunak óriási változatosságú természeti környezete van, a föld 118 ismert élőhelyéből 84-et rejt, és én mindebből csak egy apró részletet láttam. Bármerre is kirándultam, elvarázsolt az a harmónia, amit a helyiek és a környezetük között érzékeltem. Az inkák nézete szerint az ember kötelessége a természet megőrzése és megvédése, amivel nem volt nehéz azonosulnom – ám ezzel együtt újra és újra rádöbbentem, mekkora válságba került az ember és a számára otthont adó föld viszonya.
Mindennap azzal szembesülünk, hogy az ipari forradalom óta mantrázott „minél több, annál jobb” komolyan behatárolja lehetőségeinket. Pedig – ahogy az Amazonas-medencében és a világ más pontjain élő bennszülöttek tanítják – nem szabadna elfelejtenünk, hogy a föld egy élőlény, és mint minden más élőlénynek, neki is megvannak a maga korlátai.
A helyi fogások
Na jó, nem éppen a hegylakó népek által előszeretettel fogyasztott sült tengerimalacra gondolok. (Nem volt szívem megkóstolni.) Még Chilében jártam, amikor a Couchsurfingen felvettem a kapcsolatot néhány peruival, akik közül a legtöbben azzal kezdték az ismerkedést, hogy majd főzőcskézhetünk kedvünkre, vagy hogy ide meg oda muszáj lesz elmennünk, ha szeretnék jókat enni. Ma már értem, miért olyan büszkék nemzeti konyhájukra, és hogy miért kapta meg Peru – hétszer is – a világ legjobb kulináris úti célja címet. Gasztroélményeimről a következő részben hosszasan mesélek. Addig is, ha szívesen kóstolnál jó társaságban perui finomságokat, melegen ajánlom a Budapesten egy éve nyílt Inka Grill Bisztrót. ¡Salud!
