Bármilyen mozgást végzünk, még a legapróbbat is, szívdobbanásaink követik annak ritmusát. A San Franciscó-i Egyetem munkatársai egy friss kutatásukban – melyről a New Scientist számol be – azt próbálták bebizonyítani, hogy ha két ember ugyanazt a mozgást végzi, szívverésük egy idő után elkezd egymáshoz idomulni, ugyanis szervezetük így koordinálja össze kettejük mozdulatait.
Két szív, ha összefog
Mint a kutatás vezetője, Eleanor Palser neuropszichológus magyarázza, nem tudjuk pontosan, vajon szívverésünk vezérli-e mozdulatainkat, vagy éppenséggel reagál-e azokra. Az mindenesetre bizonyosnak tűnik, hogy szívdobbanásaink ritmusa fontos szerepet tölt be mozgáskoordinációnkban. A kutatók most úgy vélik, ez a másokkal való együttműködésnél is így van.
Palser és kollégái elektrokardiogramos (EKG) méréssel vizsgálták huszonhat, kísérletükben részt vevő férfi és nő szívverését, miközben azok párokba rendeződve egymás mozdulatait utánozták. Az alanyok szemben ültek egymással egy-egy asztalnál. Az asztal tetején egy üveggolyót kellett adott minta szerint négy érintőlap között tologatniuk, mely mozdulatsort társuk mindig megismételt. A feladat, mely a résztvevők szerint komolyabb odafigyelést igényelt, a finommotorikus mozgások összekoordinálását volt hivatott vizsgálni.
Az eredmények nem csupán azt mutatták, hogy az egyes mozgások szinte mindig két szívdobbanás közé estek, de azt is bizonyították, hogy mennyire gyorsan átvesszük valaki más szívverésének ritmusát, ha az illető mozgását kell leutánoznunk. Az EKG-mérések alapján kiderült, hogy miután a résztvevők végignézték, amint társuk elvégez egy mozdulatsort, melyet ezután nekik magunknak kellett megismételniük, a feladat közben szívük ugyanazt a ritmust vette fel, amit partnerüké.
A kutatók szerint testünk így próbálja segíteni a másokkal történő interakciót, vagyis szó szerint ráhangol bennünket társunkra, hogy így könnyebben össze tudjuk koordinálni a közös cselekvéseket. A mechanizmus valószínűleg a szívünk és agyunk közötti kommunikációs folyamat révén jön létre, melyek feladata, hogy mozgásaink ritmusát szívverésünk megfelelő tempójának „belövése” segítségével koordinálja elménk. Ebben az ún. baroreceptorok vannak segítségére, vagyis azok a sejtek, melyek szívizmaink összehúzódása esetén jeleznek agyunknak.
Mint a Pennsylvaniai Egyetem professzora, Konrad Kording jelen kutatásra reagálva megjegyzi, szívverésünk tempójának agyunk általi koordinálása számos esetben fontos feladatot lát el. Gondoljunk például a sportolókra, akiknek mozdulatait sokszor a lehető legprecízebben kell összehangolnia az elméjüknek. Egy sportlövő például könnyen meginoghat, így eltévesztheti a célt, ha szíve akár csak néhány dobbanással gyorsabban vagy lassabban ver a kelleténél.
