Itt az injekció, amitől láthatsz a sötétben

Olvasási idő kb. 2 perc

Nanotechnológiával kísérletező tudósok kifejlesztettek egy különleges oltóanyagot, melynek segítségével az emlősök is képesek lehetnek látni a sötétben.

Az emlősök szeme a teljes fényspektrumnak csupán egy töredékét képes felfogni – mintegy 400-700 nanométer közötti frekvenciatartományt –, ezért vagyunk képtelenek az infravörös fény észlelésére, vagyis ezért nem látunk a sötétben. Különleges „éjjellátó” szemüvegek és távcsövek segíthetnek persze, ezek azonban csak átmeneti megoldást jelentenek, ahogy a használatuk sem mindig egyszerű. A Kínai Tudományos és technológiai Egyetem (USTC) és a bostoni székhelyű Massachusetts Medical School munkatársai azonban kifejlesztettek egy különleges injekciót, melynek segítségével képesek lehetünk a sötétség leple alatt is ugyanolyan jól látni, mint napvilágnál – a Cell folyóiratban publikált, áttörő kutatási eredményeikről a Medical News Today számol be.

Nanotechnológiával javíthatják látásunkat

Többször felvetették már korábban tudósok, hogy különleges nanotechnológia segítségével – miniatűr szenzorokat és egyéb apró szerkezeteket befecskendezve az emberi szövetbe – képesek lehetnénk feljavítani bizonyos testi képességeinket, vagy jobban megőrizni egészségünket. Az apró nanobotok segíthetnek például különböző betegségek diagnosztizálásában, vagy ösztönözhetik sejtjeinket a gyorsabb regenerálódásra.

Jelen kutatás során a dr. Gang Han biokémikus-professzor által vezetett tudóscsapat egerek szemhártyájába fecskendezett különleges nanorészecskéket, melyek a rágcsálók retinájának fotoreceptoraira – ezek alakítják át a fényt idegi jelekké – tapadva az infravörös hullámokat látható fénnyé alakítják át, minek következtében az állatok képessé válnak a sötétben is látni, bárminemű külső segítség nélkül.

Milyen lenne sötétben is jól látni...
Fotó: Evgeny Gromov / Getty Images Hungary

Az injekciót követően a tudósok különböző tesztek segítségével vizsgálták meg az eljárásnak az egerekre gyakorolt hatását, mikor is az állatoknak bonyolult infravörös fénymintákat kellett egymástól megkülönböztetniük. Mint az eredmények mutatták, az alanyok sikerrel vették az akadályt. Ez többek közt annak is volt köszönhető, hogy a tudósok a nanorészecskéket a retina közvetlen közelébe helyezték, így az már a leggyengébb erejű infravörös fényre is képes volt reagálni segítségükkel.

Az oltás hatása nagyjából két hétig tartott ki. Az egerek ezután elvesztették újonnan kifejlődött különleges képességüket, melynek semmiféle negatív utóhatását – például sejthalált vagy gyulladásos tüneteket – nem észlelték a kutatók. Ezeket a tanulságokat leszűrve, Han és munkatársai úgy gondolják, hogy hamarosan embereken is elkezdhetik vizsgálni a speciális injekciót, melynek a tudósok szerint számtalan felhasználási módja lenne lehetséges, a civil és a katonai szférában egyaránt. Mindemellett az eljárás számos egyéb, főként orvosi célú kutatáshoz is segítséget nyújthat, például a színvakság gyógyításában, vagy annak jobb megértésében, hogy miként dolgozza fel agyunk a vizuális jeleket.

A vázolt kutatás természetesen még igencsak gyerekcipőben jár, ezért nem valószínű, hogy a nagyon közeli jövőben egy „csodainjekciónak” köszönhetően láthatunk majd a sötétben, az eredmények azonban már önmagukban úttörőnek számítanak, és bizakodásra adnak okot a jövőbeli fejleményeket illetően.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.