Brit tudósok a közelmúltban újra megvizsgáltak és lefordítottak egy feljegyzést, amiben a yorki érsek ír Leeds-i Johannáról (Joan of Leeds), egy apácáról, aki a 14. század elején meghamisította saját halálát. A részletekről a History számolt be.
Kreativitásból nem volt hiány
William Melton érsek feljegyzései kissé homályosak arra vonatkozóan, pontosan hogyan történtek az események, de az biztos, hogy Leeds-i Johanna nem tenné a kirakatba a levelet, ami arról szól, hogy az apáca „több bűntársával együtt” elkészítette saját hasonmását, majd megrendezte a halálát és temetését, hogy ezt követően nyugodt szívvel adja át magát az e világi örömöknek. A történtek után pletykák kaptak szárnyra, miszerint egy másik városban látták az apácát, így az érsek levelet írt az ottani vallási vezetőnek, amelyben azt követelte, hogy Leeds-i Johanna térjen vissza hozzá. Az érsek dühödt írásában az apáca elkárhozó lelkéről és a rendet övező botrányról beszél, meg persze arról, hogyan térítette le a lányt „a bűnös testi élvezetek iránti vágy”, a szegénység és engedelmesség útjáról.
A feljegyzés nem részletezi, hogy a leleményes apáca miként készítette el az őt ábrázoló bábut, azonban Sarah Rees Jones, a York-i Egyetem történészprofesszora szerint valószínűleg szemetet vagy homokot használt.
Nem Leeds-i Johanna az egyetlen
Az apácák szökése nem volt gyakori jelenség, de azért előfordult, hiszen sok esetben még csak gyerekek voltak, amikor az egyház szolgálatába álltak. „A régészeti kutatásokból tudjuk, hogy a rendházakban élők az átlagnál magasabb életszínvonalon élhettek kortársaiknál. Még akkor is, ha olyan kis rendházhoz csatlakoztak, mint Leeds-i Johanna” – állítja a történész. Az emberek tehát sokszor a kényelem miatt választották ezt az életvitelt, hiszen nőként nehéz volt olyan munkát találni, amiből fenn tudták volna tartani magukat, és a nehezebb körülmények közül származó lányok számára férjet találni is kihívást jelentett.
„A túlélés sokszor nehéz volt, de az egyházhoz való csatlakozás megoldást jelentett a legtöbb problémára, mint például a lakhatás” – magyarázza Sarah Rees Jones. „Volt, hogy a gazdagabb családok is apácának adták a lányaikat, hiszen sokszor jobb körülményeket biztosított az egyház a lányok számára” – teszi hozzá.
Na, de ki volt Johanna?
Sajnos, a kiugrott apáca hátteréről semmit sem tudni, így azt sem, hogy miért állt apácának, és pontosan miért menekült el a rendből. Még az sem derült ki a kutatásokból, hogy mennyi idős volt, lehetett a kamasztól a késő harmincasig bármilyen korú. „Mindig fiatalnak képzeltem, hiszen a hasonló eseteknél a nők általában azért szöktek el, hogy férjhez menjenek. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a késői kamasz, korai húszas éveikben lehettek” – feltételezi a tudós.
Johannáéhoz hasonló történetek valószínűleg gyakrabban fognak felbukkanni a jövőben, ugyanis a York-i Egyetem legfrissebb projektjében sorban lefordítják a középkori, latin érseki leveleket, majd kiposztolják azokat. Az újabb sztorikat érdeklődve várjuk, addig is itt van egy újabb érdekesség a múltunkból.
