Azért is fontos arról beszélni, ki az alkoholista, mert a legtöbb konzultáción szóba kerül ez a kérdés. Sokszor mondják a telefonos bejelentkezésnél, hogy
van kis problémám az itallal, de nem vagyok alkoholista.
Hiszen nem iszom minden nap, és elvonásom sincsen (még). Ettől lehet még valaki alkoholista!
Jelenleg a klienseim nagy része vagy olyan hozzátartozó, aki már előbb érzékeli a problémát, mint a családjában lévő alkohol-, illetve drogfüggő, vagy olyan középosztálybeli (jellemzően vállalkozó vagy vezető beosztású), aki alkohol- (és sokszor egyben kokain-) fogyasztó, és aki a szerhasználat következtében már komoly problémákkal küzd. Ha még nem alkoholista, akkor jó úton jár, hogy biztosan az legyen.
Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása
Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt.
Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 16 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Azaz, az esetek nagy részében nem végletesen leépült emberekről van szó, még van családjuk, egzisztenciájuk, ám az alkohol és/vagy szerhasználat következtében ez meginogni látszik.
Szóval, a klienseim nagy része azzal bagatellizálja az ivását, hogy ha nem iszik minden nap, vagy nem rúg be minden nap, nincsen elvonása, akkor ő nem alkoholista, ugye. Csak mérsékelni kell az ivást, vagy ritkítani, és azt tartani a későbbiekben. Na, ez annak, aki már alkoholista lett, nem szokott összejönni.
De ki az alkoholista?
Alkoholbetegségről a többi szenvedélybetegséghez hasonlóan akkor beszélünk, ha az egyén képtelen kontrollálni az adott szer használatát, a szerfogyasztás károsítja az illető testi-lelki egészségét, akadályozza a munkavégzését, és negatívan befolyásolja a családi, illetve egyéb társas kapcsolatait.
Az alkoholt általában nem szokták a kemény drogok közé sorolni. Szerintem viszont ez az egyik, ha nem a legkeményebb drog, csak éppen legális. Sőt, nem pusztán legális, de az állam által reklámozott, támogatott is.
Eközben az alkoholisták száma lassan egymillióra nő, és évente kb. harmincezer ember hal bele alkohol okozta betegségekbe.
Az alkoholelvonás nagyjából öt százaléka delirium tremenshez vezet, ami olyan akut krízishelyzet, mely a hirtelen alkoholmegvonáskor jelentkezik és potenciálisan halálos kimenetelű is lehet.
Az alkoholisták sokféleképpen isznak. Aztán az is egy dolog, hogy a környezete kit tekint alkoholistának, és egy másik, hogy ki az, aki ezt beismeri. Ugyanis van, akiről lerí, hogy alkoholista, ám ő mégis tagadja ezt. Aztán van, aki ugyan beismeri, de nem változtat:
Alkesz vagyok. És…?
Van egy másik meghatározás is – ez nagyon szimpatikus nekem –, ami szerint az alkoholista, aki annak vallja magát. Ez már egy szükséges, ám nem elegendő lépés a felépülés felé. Annak lehet ugyanis csak segíteni, aki belátja, hogy bajban van, képes segítséget kérni, ráadásul megvan benne a hajlandóság a változtatásra, a segítség elfogadására is.
Nézzük, milyen főbb alkoholfogyasztási szokások vannak:
„Szokványos” ivás (a klasszikus alkoholizmus)
Ez a fajta alkoholizmus lassan, sok év alatt fejlődik ki, ami kb. 10-15 évet jelent. A fogyasztás mértéke és gyakorisága növekszik, de közben hosszabb-rövidebb absztinens időszakok is előfordulhatnak. A fogyasztó toleranciaszintje növekvő tendenciát mutat, azaz egyre több piával tudja elérni a kívánt hatást.
Szintentartó ivás
Az illető minden nap fogyaszt alkoholt, amiben az a csapda, hogy sosem látni részegen, de folyamatosan töltöttségi állapotban van. Rendszeresen, folyamatosan iszik, nagyjából szabályos időközönként, és nagyjából ugyanolyan mennyiségű alkoholt vesz magához. Ha kihagyná, hamarosan jönnének a megvonásos tünetek. Ezzel a fajta ivással szinte állandósul a máj mérgezése. A probléma általában akkor derül ki, amikor valamilyen ok folytán az illető nem jut hozzá a megfelelő „betevőhöz” (pl. kórházba kerül), ekkor pedig komoly elvonási tünetegyüttes alakulhat ki: GM (nagy) roham, izzadás, kézremegés, akár delirium tremens is.
Gépszíjas vagy kontrollvesztett ivás
Van a kontrollvesztett (gépszíjas, periodikus) ivó, aki rendszertelenül iszik ugyan, de ha elkezdi, nem bírja abbahagyni, vagyis ez többnyire ájulásig tart. Ilyenkor mindent napok-hetek alatt szétrombol maga körül, méltatlan helyzetek sorozatába keveredik, úgy szedik össze imitt-amott, nem emlékszik, kivel volt, mit csinált. Ezután kezdődhet újra az építkezés. Ő tehát hosszabb-rövidebb ivásszüneteket képes tartani. Ezek a periódusok lehetnek havi, de akár éves szintűek (!!!) is, ettől azonban ez még alkoholizmus. Ilyenkor pont azért nehéz beismerni a függőséget, mert az illető képes tartani kisebb-nagyobb kihagyásokat, a köznyelv viszont csak azt tartja alkoholistának, aki napi szinten iszik és konkrét fizikai elvonása van. Sajnos az évek során a betegség progresszivitása miatt ez az állapot csak egyre romlik, és komoly testi, lelki valamint anyagi leamortizálódással jár .
Az alkoholizmus súlyossága hazánkban:
Egy előadásban azt hallottam régen, hogy a mindenkori populáció kb. tíz százaléka függő világszinten. Ez az adat a munkám alapján is reálisnak tűnik. Ma hazánkban megközelítőleg 600-800 ezer alkoholista van, egyesek szerint még több, és akkor még nem beszéltünk a szintén nem kevés gyógyszer- és drogfüggőről.
A helyzet még rosszabb, ha figyelembe vesszük, hogy ebben a bajban hány ember érintett mint hozzátartozó. Hiszen gondoljunk bele: minden függőnek van/volt családja (szülő, házastárs, gyerek, testvér, nagyszülő), akik mind szenvedő részesei ennek a családi betegségnek. Ha így nézzük, a magyar népesség közel fele érintett ebben a kérdésben!
Nagyon szomorú adat ez, hiszen a függők leszokási/felépülési aránya sajnos elkeserítően alacsony, azaz, a sok szerhasználónak (alkohol-, gyógyszer-, drogfüggő), csak egy igen csekély százaléka képes abbahagyni a használatot és felépülni. A 600-800 ezer alkoholistából évente kb. 30 000 jut el orvoshoz, és ezek igen elenyésző része kap bármilyen terápiás segítséget. Amely kezelés többnyire kimerül egyszerű gyógyszerelésben, ami nem megoldja, hanem inkább tetézi a bajt, miközben sokakat tévesen diagnosztizálnak valamilyen mentális betegséggel.
Nem beszélve arról, hogy a kezelésbe kerülőknek is csak egy csekély része viszi végig a kezelést, és ezeknek is csak kb. tíz százaléka marad később tartósan józan.
