18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

A szexuális vágy nem ellentéte, inkább előzménye a romantikának

Habár sokan ellentétes fogalmakként tekintenek a testi és a lelki szerelemre, a kettő mégis szoros kapcsolatban áll egymással. Szakértők szerint a szexuális vonzalom sokszor segítheti egy komoly kapcsolat kialakulását.

Ha partnerünket kívánatosnak találjuk, az nem csupán a jobb szexet garantálja, de a köztünk lévő összhang elmélyülését is elősegítheti, és – szó szerint – megágyazhat egy tartós szerelmi kapcsolatnak – állítják az izraeli Herzlijai Egyetem, valamint a brit Rochester Egyetem pszichológus-kutatói egy nemrég megjelent, közösen publikált tanulmányban, melyről a Psych Central hasábjain olvashatunk.

Együttműködőbbek vagyunk társunkkal, ha vonzónak találjuk őt

A tudósok szerint a szexuális vágyak amellett, hogy a potenciális partner megtalálásához nyújtanak segítséget, erősíthetik a kötődést is, és létrehozhatnak egy olyan érzelmi közösséget társunkkal, mely elengedhetetlen a közös gyermekvállaláshoz. A testi vonzalom motivál bennünket arra, hogy kapcsolatot teremtsünk és tartsunk fenn másokkal – magyarázza dr. Gurit Birnbaum szociálpszichológus, a kutatás egyik vezetője. A kutató szerint habár a férfiak gyakrabban kezdeményeznek ismeretséget nemi vágyaikra alapozva, egy leendő párkapcsolat szempontjából mindkét nem számára egyaránt fontos, hogy társukkal mennyire passzolnak össze ilyen téren.

A szexuális vágy és a romantika nem vagy-vagy kategóriák
A szexuális vágy és a romantika nem vagy-vagy kategóriákSteve Prezant / Getty Images Hungary

A vizsgálatok során az egyetemek munkatársai négy különböző kísérletet végeztek egyedülálló heteroszexuális alanyok részvételével, akiknek az ellenkező nembe tartozó személyek arcáról készült felvételeket kellett nézniük. A pszichológusok arra voltak kíváncsiak, vajon a szexuális vonzalom nonverbális jelei mennyire kapcsolódnak a pozitív érzelmi benyomások felkeltéséhez az egyes résztvevők esetében.

Az első kísérletben a kutatók 36 női és 22 férfi résztvevőnek vetítettek le egy, a másik nembe tartozó, előnyös külsejű személyről – akiről az alanyok azt hitték, hogy hozzájuk hasonlóan szintén a kutatásban vesz részt – készül felvételt, melyen az egy adott zenére éneklést mímelt. A résztvevőknek alkalmi „partnerükkel” együtt kellett tátogniuk a muzsikára, majd értékelniük, hogy az adott személy mennyire tűnt vonzónak a számukra. Az eredmények azt mutatták, hogy minél kívánatosabbnak tartották az alanyok „karaoketársukat”, annál sikeresebben voltak képesek követni annak mozdulatait. A következő vizsgálatban az abban részt vevő 38 nőnek és 42 férfinak lassú táncot kellett mímelnie virtuális partnerével. Ez a kísérlet az előzőhöz nagyon hasonló tanulságokkal szolgált.

A harmadik esetben azt próbálták bizonyítani a tudósok, hogy milyen kapcsolat áll fenn a szexuális stimuláltság és a szimpátiát jelző érzelmek felbukkanása között. Az alanyoknak – 42 nőnek és ugyanennyi férfinak – tudatalatti üzenet formájában egy harminc milliszekundum erejéig felvillanó erotikus, nem pornográf képet vetítettek a pszichológusok, melyről azoknak nem volt tudomásuk. Ezt követően párokat alkotva, a résztvevőknek magánéleti problémákról kellett diskurálniuk ellenkező nembe tartozó alkalmi beszélgetőtársukkal. Az eredmények egyöntetűen azt mutatták, hogy a szexuális ingerek aktivizálódásának következtében az adott személyek együtt érzőbbé váltak, jobban érdekelte őket partnerük jólléte, mely hozzáállás az egyik alapja annak, hogy valakivel komolyabb érzelmi kapcsolatot alakíthassunk ki.

A szexuális vágy és a romantika nem vagy-vagy kategóriák
A szexuális vágy és a romantika nem vagy-vagy kategóriákShutterstock

Az erotika segítőkésszé tesz

Az utolsó kísérlet hasonló összefüggésekre kívánt fényt deríteni. A résztvevők – ezúttal ötven nő és ötven férfi – felének a tudósok egy erotikus jellegű jelenetet vetítettek le A szomszéd fiú című filmből, míg a másik csoport egy dél-amerikai esőerdőkről szóló anyagot láthatott. Ezt követően a szakemberek minden alanyt összepárosítottak egy beavatott ellenkező nemű társsal, akivel külön-külön egy szóbeli érvelési feladatot kellett megoldaniuk. A partner a harmadik kérdésnél úgy tett, mintha elakadt volna, és társának segítségét kérné. A tudósok úgy találták, hogy azok, akik ezt megelőzően a szexuálisan stimuláló filmrészletet tekintették meg, sokkal szívesebben álltak rendelkezésre, több időt és energiát beleölve partnerük megsegítésére, mint azok, akikkel a semleges jellegű videóanyagot nézették meg.

Birnbaum szerint az emberi szexuális viselkedés a törzsfejlődés során kialakult elsődleges célja az egészséges utódok nemzése. Ehhez pedig nem szükséges az érzelmi kötelék a partnerek között. Ahhoz viszont, hogy a gyermekek számára megfelelő védelmet biztosíthassanak, és garantálhassák számukra a helyes fizikai és szellemi fejlődést, fontos a szülők közötti összhang, és az a vágy, hogy támogassák egymást és kitartsanak a másik mellett.

Korábbi kutatási eredmények már utaltak rá, hogy hasonló kapcsolat állhat fenn a szexualitás és a romantikus vágyak között. A tudósok úgy vélik, mindezek mögött bizonyos idegpályák működése húzódik, melyek a nemi vágy felkeltéséért felelnek, de befolyásolják az érzelmi kötelékek kialakulását is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek